Barion Pixel

Kac- kac és Bumbumbácsi

Hangosmesélő: Gani Zsuzsa

Gyönyörű idő volt.  Fent aranyban tündökölt a nap, hófehér bárányok bóbiskoltak az égen.

Lent a parton egy vénséges vén fűzfa terebélyesedett. Kiváló árnyékot adott. Innen nem is olyan messze kanyargott a csobogó patak.

Tiszta volt a vize, mint a forrásé, amelyből fakadt, lágyabb, mint a selyem, s átlátszó, mint az üveg. Olyan gyönyörű volt, hogy csodájára járt az egész világ. De hideg volt, dermesztő hideg. Szinte beleborzongott, aki a lábujját beledugta.

Mégis odalenn a vízben, boldogságban, nyugalomban, szeretetben éltek a patak lakói. Csodálatos növények nőttek, káprázatos virágok nyíltak. A vízfenéken kagylók csengtek- bongtak, és ha valaki arra úszott, figyelmeztették, hogy véletlenül se szemeteljen!

Olykor kidugta a fejét Pisszi, a pisztráng a tóból, és ámulva hallgatta a csendet, vagy nézte, ahogy a tavi rózsán Kac- kac béka vidáman dalol. Natrix is érdeklődve siklott felé a nyugodt vízen, miközben kerülgette az úszó békaszőlőt.  Kac- kac éppen a kedvenc nótáját dúdolta.  – De szépen énekeltél! – dicsérte meg Pisszi. Mindenki lelkesen tapsolt. – Köszönöm szépen! – pirult el Kac- kac a tavirózsa levelén.  

Épp arra járt Molnárka. – Szervusz Kac- kac, eljösz-e velem? - kérdezte. – Hová? - A szomszédos tavi rózsára, arra a hófehérre! – Miért? - pirult el Kac- kac. – Vár téged valaki. Azt üzeni, gyönyörű a hangod. Sajnos nem tudott idejönni, mert meghúzódott a lába. – Megyek, csak előbb szedek egy csokor virágot.  -  Amikor odaértek a hófehér tavirózsához, a tündérszép békalány már nagyon várta.  Kac- kac átnyújtotta a csokrot.  A békalány gyöngéden átölelte a derekát és a fülébe súgta: - Ennél szebb muzsikát, még sohase hallottam! Köszönöm a gyönyörű csokrot!– Kac- kac ismét elpirult. - Szívesen! – felelte.  – Akkor én megyek! – búcsúzott Molnárka. – Viszontlátásra! – válaszolták. Egy ideig beszélgettek erről is, arról is, aztán elköszöntek egymástól. Kac- kac hazament.

Egyszer csak a néma, vén, hétpettyes Bumbumbácsi repült el a hófehér tavirózsa fölött. Le akart szállni, meg akart pihenni a gyékényen. Azonban elvétette és belepottyant a vízbe. Szegény nagyon megijedt. A gyékény törzse egyenes volt és sima, akárhogy próbálkozott, mindig visszacsúszott.  — Nem, azért sem! Inkább kalimpálok, ameddig az erőm bírja! Ki tudja, talán sikerül időt nyernem, s valahogy megmenekülnöm! „A gyáva százszor hal meg, a bátor csak egyszer”.- gondolta. A békalány észrevette ugyan a bajbajutottat, de a meghúzódott lába miatt nem tudott segíteni. Bumbumbácsi már-már felhagyott a reménytelen próbálkozással, mikor meghallotta, hogy a békalány segítségért kiáltozik:– Bumbumbácsi beleesett a tóba! Segítség! Segítsen valaki! – Meghallotta ezt Pisszi, Kac- kac, Natrix, sőt még Molnárka is.

Nem gondolkodtak egy cseppet se, siettek, ahogy csak tudtak, a hang irányába. Egy szempillantás múlva már ott is voltak. Kac- kac kerített egy fakérget, Natrix egy ágat, Molnárka pedig egy nylon darabkát. Villámgyorsan vitorlást fabrikáltak belőle. Odaúsztatták a gyékény alá. –  Bumbumbácsi, mássz rá! – mondta fennhangon Kac- kac. Így is tett. Maradék erejével átmászott a vitorlásra. – Pihenj csak, addig mi kitolunk a partra!- folytatta Kac- kac. Nekiveselkedtek mind a négyen, teljes erőből tolták addig- addig, amíg egyszer csak partnak ütődött a vitorlás. A nap melegétől Bumbumbácsi szárnya megszáradt. – Köszönöm szépen a segítséget! Ha nem jöttetek volna, már nem bírtam volna sokáig! – hálálkodott, s nem győzött örülni. – Nagyon szívesen! - Ez csak természetes! - Ez a kötelességünk! - “Nemcsak azért vagyunk felelősek, amit teszünk, hanem azért is, amit nem teszünk meg.” – felelték, majd búcsút vettek egymástól. Egyik ment jobbra, a másik balra.

Így volt, mese volt, füle, farka benne volt. Ha nem hiszed, járj utána!

 

Gani Zsuzsa, hobbi meseíró, történetíró, versíró

PRÉMIUM Gani Zsuzsa Prémium tag

Nyolc éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavain...

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások