Karácsonyi angyal

Karácsonyi angyal.

Hófelhőn innen, hófelhőn túl, valahol messze, messze, fent a fellegekben, ott, hol dalt dúdol a szél, ott élnek az angyalok. Hófehér, szikrázó birodalmukban ilyenkor télen még több feladatuk akad. Kipuhatolják a gyermekek kívánságait, segítenek az álmaik megvalósításában. Az ő dolguk az is, hogy hóesést varázsoljanak a földre. A kis angyalkák ilyenkor addig ugrálnak, táncolnak a puha vattafelhőkön, míg azokból hópelyhek kezdenek szállingózni. Betakarják az hegyeket, falvakat, városokat, a kopasz fák ágait, így aztán a táj is békésen szunyókálhat a pihe-puha hótakaró alatt. Hisz a karácsony akkor a legszebb, ha csillogó hópaplan borít mindent.

Tinti, a kis angyalka kiült az egyik felhő szélére, lábát lógázva tekintett le. Tudta, hogy nagy készülődés van az emberek világában, hisz holnap beköszönt az év legszebb ünnepe, a karácsony.
A Tinti is már az új, hópihe és csillag mintás öltözetében feszített. Tegnap hozta el az angyalvarrodából. Kedvtelve nézegette, hisz ő tervezte, szorgos, apró angyalujjacskák pedig megvarrták neki. Gondolta lekukkant a földre, hogy új ruhácskáját megnézze a befagyott tó, csillogó jégtükrében, és persze csúszkálni is akart egy kicsit jégen. A gondolatot tett követte. Leszánkázott a csillagösvényen. Ezt csak nagyon indokolt esetben szabadott használni. Szerinte ez az volt. Azt elfelejtette, hogy ilyenkor szólni kell Miminek, főangyalnak. Neki mindenről tudnia kell, ő osztja ki a feladatokat, ő mondja el, melyik angyal merre induljon aznap útnak. Tinti úgy vélte, hogy az angyalgyűlésre időben visszaér, így hát nem kereste fel Mimit.

Hamarosan ott állt egy befagyott tónál. Felemelt egy jégdarabot, abban nézegette magát. Illegett- billegett, irgett- forgott. Még szerencse, hogy indulás előtt felhúzta a csizmácskáját, felvette kucsmácskáját, bundácskáját, kesztyűjét is, mert bizony nagyon hideg volt. Csúszott egyet, kettőt, egyszer csak keserves sírás ütötte meg a fülét. Elindult a hang irányába. Egy kis viskót pillantott meg. Bekukkantott a jégvirágos ablakon, de nem sokat látott. Óvatosan belépett. Egy csöpp leányka keservesen zokogott az ágyban. A házban olyan hideg volt, hogy még a lehelet is látszott.
– Anyu! Anyukám! Fázom, éhes vagyok!
– Tudod, anya elment élelemért. Igaz, tűzifa is kellene…Tudod mit Panka? Kimegyek, szedek néhány gallyat, azzal befűtünk. Mire anya megérkezik meleg lesz itt, jó? – mondta egy borzas hajú fiúcska. – Na, ne sírj már! Mindjárt jövök, addig takarózz be!
Ráterítette testvérkéjére a saját takaróját is. Majd elindult vékony ruhácskájában.

Tinti alig tudott elrejtőzni, a fiú elől. Mikor látta, hogy a kislány álomba merült, gyorsan munkához látott. Az angyalok varázserejét használta. Milyen jó, hogy a varázspálcáját mindig magánál hordja! Suhintott kettőt a kályhára, ami azonnal ontani kezdte a meleget. Leírt három varázskört az asztal felett, roskadásig megtelt ennivalóval. A fehér bundát, kucsmát, kesztyűt, csizmát az ágyra helyezte, ha a kislány felébred, egyből láthassa. Azonban tudta, most már sietnie kell, mert a ház lakói bármelyik pillanatban betoppanhatnak. Már az ajtónál járt, amikor a kislány felriadt álmából. Azonban csak egy elsuhanó fehér ruhás alakot látott. Panka észrevette a szép holmikat az ágyán. Örömmel öltözni kezdett.
Tinti az ajtó elé még gyorsan odacsempészett egy kis fenyőt.

Hamarosan megérkezett ágakkal megrakodva Panka bátyja.
- Nézd mit találtam az ajtónk előtt? Egy fenyőfát! Milyen jó meleg van itt! Anya már hazajött?–dörzsölte meg a kályhánál elgémberedett ujjait Tomi. És ez a sok ennivaló?! Ezt is ő hozta? Hol van most, visszament a városba? – kérdezte.
– Nem, nem anya volt. Itt járt egy karácsonyi angyal!- válaszolta Panka. Ő adta nekünk ezeket, ő fűtött be és tőle kaptam ezt a sok szép ruhát. Láttam amint kisuhant az ajtón.
Megpördült a fiú előtt, hogy jobban megcsodálhassa. Tomi ámulva nézte kis húgát.
- Most pont úgy nézel ki, mint egy igazi angyal! Biztos anya hozta neked, csak álmodtad, hogy járt itt valaki, főleg egy angyal!
Panka hiába bizonygatta igazát, a bátyja csak mosolyogva ingatta a fejét, hogy hugicája milyen bolondságokat beszél.
Eközben Tinti felkereste Mimit, mert lelkiismeret furdalása volt a reggeli kalandja miatt. Töredelmesen bevallott mindent.

- Ne haragudj, hogy engedély nélkül lementem a földre! De annyira akartam látni a csodaszép ruhámat a jégtükörben! Meg aztán ki akartam próbálni azt is, hogyan lehet csúszkálni a jégen! –hajtotta le a fejét bűnbánóan.
- Tinti! Hiúnak lenni nem szép dolog. Engedély nélkül használni a csillagösvényt, lemenni az emberek közé nem szabad! Ezt tudtad, és mégis vétettél a szabályaink ellen. Mi legyen a büntetésed? – majd kedvesen folytatta. – Láttam a tündérteleszkópomon, hogy milyen jót cselekedtél. Ezzel viszont nem dicsekedtél…Gyere! Nézz csak bele! A távcsőben Pankáékat látta, akik boldogan díszítik a fát.
- Tudod mit? Kivételesen eltekintek a szigorú büntetéstől. Menj és segíts a többieknek! Ugráljatok, hogy minél több hó hulljon a földre!
Tinti vidáman ugrándozott a többiekkel hófelhőkön, és közben arra gondolt, hogy milyen jó is másokkal jót tenni, önzetlenül segíteni. Azt is megfogadta magában, hogy többet nem vét az angyalszabályok ellen.
Csengő hangon énekelni kezdte a hópehely dalocskát:

Hullj, hullj a földre hópihe!
Ma nem szomorú senki se.
Hófelhőkön angyal ropja,
Száll a pehely hegyre, dombra.
Hópillék szállnak, lengenek,
Örülnek majd a gyerekek.