Karácsonyi fények

Karácsonyi fények.

Karàcsonyi fènyek

Sok-sok évvel ezelőtt, mikor a karácsony csodáját mèg értették és abban hittek is az emberek, èlt egy kicsi fiú a szüleivel egy hegyvidèki kis faluban. December eleje volt és a faluban èlők többsège màr a Szent karácsonyi készülődéssel volt elfoglalva.

A 11 èves Áron és családja igencsak nehéz évet tudhatott maga mögött, ugyanis a gyakori farkastámadások nagyon megtépázták birkanyàjukat.

Hiàba küzdöttek ellenük a sok kutyàjukkal, ebben az èvben a farkasok győzedelmeskedtek. 

Sajnos emiatt nem is tudtak túl sok gyapjút eladni, így igencsak lapos tarisznyával várták ezt a karácsonyt. 

Áron különösen amiatt volt nagyon szomorú, hogy nem volt pénzük azokra a gyertyákra amikkel fel fényesítették volna a karácsonyfát. 

-A karácsony fények nélkül nem az igazi.- pityergett a kisfiú. 

A házban ugyan petróleumlámpával világítottak de hát azt mégsem lehet a fenyőfára tenni, ugye?!

Esténként szomorúan hunyta le szemeit, de úgy volt vele, hogy egy valamit azért még mindig tehet az ügy érdekében, mégpedig azt, hogy imádkozik. Imádkozik ès hisz a csodákban. Hátha vègül nekik is lesznek karácsonyi fényeik. A szülei mindig azt tanították neki, hogy sohasem szabad feladni a reményt.

Csupán néhány nap volt hátra karácsony ünnepéig de a gyújtósuk màr eléggé fogytán volt ìgy édesanyja megkértek Àront, hogy a közeli erdőben gyűjtsön kisebb faágakat.

Áron fogott egy szövetből készült nagyobbacska zsákot és a kutyusával, Kócossal hamar neki is kezdett a gyűjtögetèsnek..

Bár ezen a télen még viszonylag kevés hó esett, csupán vékonyan lepte be a tájat, de úgy fél órával indulásuk után igencsak intenzíven kezdett havazni. Egyre nehezebben lehetett látni is és a szél is felerősödött. 

-Hát így igencsak nehéz lesz fát gyűjtenünk -mondta kicsit aggódva Àron Kócosnak. 

Bár a kutyus az emberi szavakat ugyan nem értette de annak hangsúlyjából érezte, hogy kis gazdája eléggé elkedvetlenedett.

A hótakró egyre vastagabbra hìzott és már a járás is nehezükre esett.

Ugyan Kócos mindvégig a fiú előtt haladt, mikor Áron egy pillanatra nem figyelt, szem elől tévesztette a kutyàt. Hiába kiabál utána, szólongatta a nevén perceken àt, nem hallott semmi ugatást és nem látta semerre sem. Kócos teljesen eltűnt.

A kisfiú egyre jobban kezdett kimerülni az elemekkel vívott csatában miközben a havazás is csak tovàbb erősödött. Próbàlt tovàbb haladni, amerre helyesnek vèlte az irànyt ès szinte nem is nézett felfelè csak a fehéren szikrázó tájat bámulta maga előtt.

Mikor végre mégiscsak felpillantott hirtelen valami fényességet vett èszre az erdőben.

Egyre közelebb és közelebb ért a fény forrásához, mìg nem egy csodálatos, arany színű fényben ragyogó hatalmas fenyőfát pillantott meg. Egymagában álldogált a fa az erdőben egy kisebb tisztás közepén.

-Mégis mitől világít ez a fenyő?- kérdezte magától Àron. Hiszen sehol sem látta a fény valódi forrását. 

Viszont ami még furcsább volt, hogy a fenyő körül elolvadt minden hó. Sőt nemcsak hogy elolvadt, de még a levegő is melegebb volt. 

Mintha csak hirtelen kitavaszodott volna az erdő közepén. 

Àron egészen odasétált a fenyőfa mellé és egyre jobban érezte a meleget, amelyet sugárzott magából. Hirtelen a havazás is alábbhagyott, már épp hogy csak szállingóztak a hópelyhek.

-De jó hogy rád találtam, Te csodaszép fenyőfa! szólalt meg Àron, mintha csak egy társához beszélt volna. Most, hogy Kócost nem találta jól esett neki "valakit" megszólítani.

Már szinte melege volt a fenyő mellett, ìgy sapkáját, kesztyűjét levetette és a kabátját is kigombolta. Jól volt végre egy kicsit megpihennie.

Ahogyan ott üldögélt hirtelen egy erős fuvallatot érzett, de mivel a szél már alábbhagyott így nem tudta mire vélni a dolgot. Kicsivel később újra érezte a fuvallatot, de ezúttal mintha làtott volna valamit vagy valakit elhaladni maga előtt. 

-Na most már biztos hogy káprázik a szemem és az érzékeim is kezdenek összezavarodni! - mondta egyre bizonytalanabbul magának. 

Lehet hogy jó lenne inkább indulnom! 

Ám ahogyan végig suhant rajta ez a gondolat hirtelen egy hangot vélt hallani. 

-Üdvözöllek Àron! -hallotta ismét, majd a hang irányába fordulva maga mögé tekintett és alig mert hinni a szemének. 

Egy varázslatosan szép, fehér fènnyel sugárzó angyal àllt a világító fenyőfa mellett, lènyèből hatalmas szeretetet àrasztva a kisfiú felè. 

-Ne aggódj Kócos miatt, hamarosan előkerül- nyugtatta meg kedves szavakkal az angyal.

- Ès kèrlek a gyertyák miatt se legyél szomorú- folytatta.

-Honnan tudsz Te a gyertyákról? kérdezte Àron megilletődve màr azon a tènyen is, hogy egy angyal szól hozzà, - hiszen még a szüleinek sem mondta, mennyire szomorú amiatt, hogy idén nem lesz a Karácsonyfàjukon gyertyafény. 

- Tudod Àron, mi angyalok mindent látunk és érzünk ami az emberekkel történik és azért vagyunk itt, hogy segítsünk nektek. Ilyenkor advent időszakàban, mikor a világra sötétség telepedik az angyalok összegyűlnek, hogy minél több fényt és szeretetet vigyenek az emberek szívében. De ezt a szeretetet csak az érzi meg és a fényt csak az látja akinek igazán tiszta a szíve és tud örülni az élet legapróbb boldogságainak és legkisebb csodáinak is. Karácsony valódi fényei csak azokban ragyognak, akik igazán hisznek benne, de ők azok akik tovább hintik a földön a szeretet magjait és újraélesztik a fényt az emberekben. 

Karácsonykor születik meg bennünk az a sok csoda is ami az új évben majd napvilágot lát. Mindaz a sok szépség, amivel majd a jövőben mi is tovább gazdagíthatjuk ezt a világot.

Az, hogy látod ragyogni ezt csodálatos fenyőt, az hogy látod, hogy valójában FényŐ, azt mutatja meg, hogy te is ugyanilyen tiszta fény vagy. A belőled áradó szeretet, alázat, szorgalom ès hála teszik szebbé az életet ès mindezt most láthatod is. Ez a fa pontosan úgy ragyog ahogyan te magad is.

A gyertyákkal, amelyeket a fenyőfára tesznek az emberek a bennük élő fènyt, ragyogást szimbolizálják. A bizadalmat abban, hogy minden nehéz időszakot újabb világosság követ, míg végül nem marad más csak a tiszta szeretet mindenhol.

Tudod Àron,ne aggódj ha éppen "rossz" dolgok történnek veled, ha elveszik a kutyusod vagy pont nincs a családodnak pénze valamire, ami igazán fontos lenne neked, például most a gyertyákra. Hidd el, minden nehézség után valami jutalmat ad neked az élet. Ezért aztán bármilyen nehèz helyzetet is hozzon elèd egyet jól jegyezz meg: soha, de soha, de soha nem szabad feladni semmit, amiről úgy érzed, hogy a szívednek kedves, lelkedet boldogító cselekedet mert az ilyen èrzèsek valódi, tiszta útmutatàsok. Tégy meg mindent szorgalmasan és szeretettel azért, hogy az álmaidat valóra váltsd.-

Áron szinte itta az angyal szavait és úgy érezte mintha lelke legmélyéről beszélt volna hozzá. Rendkívül felemelő élmény volt és egyben megtisztelő is. Bár Áron még csak 11 éves volt de a szülei tanításaiból, történeteiből jól tudta, hogy az angyalok nem mutatják meg magukat bárkinek, de ha hiszünk bennük akkor előbb utóbb bizonyosságot tesznek nekünk létezésükről.

-Őszintén és tiszta szívvel imádkoztál és közben mindvégig hittél a csodákban ìgy most láthatod, hogy a csodák köztünk élnek, a mindennapjaink részei, csak észre kell vennünk őket , -mondta mosolyogva az angyal, majd a fénylő fenyőfa elé mutatott, pontosan oda ahol korábban Áron üldögélt.

A kisfiú odafordult és ismét alig mert hinni a szemének. 

Egy kupac fehér színű gyertya hevert a fa alatt, csodaszép kék színű selyem szalaggal átkötve.

Boldogan kiáltott fel örömében: 

-Hűha ez az enyém?! kérdezte megilletődve 

-Igen a tiéd. A tiéd és a szüleidè. Legyen számotokra is fényességes az ünnep, - vàlaszolta az angyal.

Áron hálásan megköszönte ezt a nagyszerű ajándékot és már oda is lépett érte, majd beletette a zsákjában amivel a tüzifàèrt indult. 

Szíve majd kiugrott a helyéről boldogságában. 

-Hát mégis lesz ragyogó fènyű karácsonyfájuk!

Az angyal szeretetteljes mosollyal figyelte a kisfiút és Áron érezte a felè irányuló hatalmas szeretetét ès ezzel együtt èrezte azt is hogy soha többé nem kell félnie semmitől, hiszen ebben a szeretetben mindig biztonságban van.

-Ideje indulnod- szólalt meg az angyal ismèt. 

-Igen én is így érzem - válaszolta Àron miközben még mindig elbűvölte ennek az égi jelenésnek a varázslatos szépsége. A fa, az angyal, minden olyan meseszerű és hihetetlen volt, mégis igaz.

Néhány pillanattal később az angyal fénye kezdett egyre inkább elhalványulni és vele együtt a fenyőfa ragyogása is fokozatosan megszűnni làtszott. A levegő ismét hűvös lett így Àron fel is vette korábban levetett ruháit.

Szerencsére a havazás időközben elállt, így hazafelé már nem kellett a természet elemeivel küzdenie.

Fát ugyan nem gyűjtött túl sokat de tudta jól, hogy olyan kincsekkel tért haza amik örökké vele maradnak, egész életében és azon túl is.

Mikor végre hazaért Kócos már a kapuban várta. Nagyon megőrültek egymásnak. A kutyus úgy ugrándozott kis gazdájára mintha hetek óta nem látta volna. 

Ahogyan a házba lépett vègre szülei is megkönnyebbülten sóhajtottak fel és boldogan ölelték magukhoz fiúkat. Nagy volt a riadalom a hirtelen jött hóvihar miatt, hogy egyszem gyermekük egyedül van kint ebben az időben.

-Istennek hála hogy épségben előkerültèl! -kiàltottak fel szinte egyszerre.

-Nem voltam egyedül, vigyáztak rám -mondta Àron sejtelmes mosollyal az arcàn.

-Vigyáztak rád?- kérdezett vissza meglepődve az édesanyja.

-Igen vigyáztak anya!-válaszolta a kisfiú és hatalmas lelkesedéssel kezdte el mesélni csodákkal teli történetét.

Szülei àmulattal hallgatták fiúkat és tudták, érezték, hogy minden úgy történt, ahogyan azt gyermekük elbeszèlte.  

Mikor Àron elővette a zsàkból a szépen átköltözött gyertyákat és az asztalra tette azokat, édesanyja odalépett hozzá és szorosan megölelte őt. 

-Hogyan történt velük ez a csoda, hogyan érdemelték ki ezt? -kérdezte magàban miközben egy könnycsepp gördült le az arcán.

Mìg gyermekét ölelte őt is átjárta az a szeretet amit kisfia érzett az angyallal való találkozáskor. Az ölelés egy nagy csoda, hiszen így adjuk át a szeretetet egyik emberről a másikra és növeljük meg egymás erejét.

Napokkal kèsőbb mikor Szent Karácsony ünnepe elérkezett, boldogan, hàlàs szìvvel tettèk fel a gyertyàkat a kicsiny hàzuk közepèn àlldogàló Karàcsonyfàra.

Szenteste aztàn sorra gyújtottàk meg őket egymàs utàn ès nem sokkal később úgy ragyogott a csodaszèp Karàcsonyfàjuk, akàrcsak az erdőben làtott fenyőfa, miközben Àron pontosan azt a melesèget èrezte a szìvèben amit az angyallal valò talàlkozàskor. De mostmár nem csak ő érezte ezt a szeretetet, hanem továbbadta azt a szüleinek is ès fenyőfàjuk fènye àtragyogott az ègi vilàgba.

Boldog volt ez az ünnep, boldogabb mint eddig bàrmikor, hiszen olyan ajàndèkot kaptak ami velük marad egèsz èletükben ès amit tovàbb adhatnak màsoknak is. Immàr velük volt a remèny. A remèny ès a bizadalom abban, hogy mindig jön valami segìtsèg, valami útmutatàs a legnehezebbnek tűnő időkben is, hogyha hiszünk benne ès mindig kitartóak vagyunk.

A szeretet ereje, amely ekkor àtjàrta ezt a csalàdot a Karàcsony valódi lènyege ès ez ìgy van ès lesz is mindig, mindenhol szèles e vilàgon ès mèg messze, messze ezen túl is az idők vègezetèig.

Vège