Karácsonyi Varázslat

Karácsonyi Varázslat.

Akkoriban még a kis Fanni számára elképzelhetetlen volt, hogy a karácsonyi ünnepeket ne otthon töltse. Amióta csak az eszét tudta, mindig valami csodálatos varázslat szállta meg házukat Karácsony éjjelén, s névre szóló levelet és ajándékokat kapott a Télapótól. Otthonuk minden szegletében tükröződött a manók keze nyoma, szorgos munkássága. Olyan csodaszép szokott lenni ilyenkor minden! A Karácsony meseszép és a hangulata leírhatatlan.

Már úgy várta ezt a decemberi csodát, az óvodában is csak erről beszélgettek egymással. Ki milyen levelet ír, szokott-e kapni ő is levelet, és hozzájuk hogyan jönnek az ajándékok, látták-e már a Télapót, és a manókat? Meséket és történeteket mondtak és megosztották egymással milyen elméletük van a nagyszakállúról és segédeiről, s így tovább. Rettentően lekötötte a kicsik fantáziáját ez az egész és teljes elhivatottsággal készültek az ünnepre. Rengeteg díszt készített a kis Fanni is, hogy a manók segítségére legyen a ház dekorálásában, megírta és kidíszítette a Mikulásnak szánt levelet, gondos listát készített az ajándékokról, amikre vágyott.

Azonban idén máshogy alakultak a dolgok! Anya és apa egy hideg decemberi napon bejelentést tett: „Idén máshol ünnepeljük a Karácsonyt, elutazunk egy csodálatos helyre!” A kis Fanni végtelenül csalódott lett, hiszen, ha ő nem lesz itthon, akkor a Télapó és a kis segédei hogyan találják meg őt?! Az ünnepi díszbe varázsolt ház, a csillogó karácsonyfa és a sok-sok ajándék magányosan fognak állni és várakozni? Ha nem lesznek itthon lehet el se jön a Mikulás? Akkor se varázslat se ajándék? Sőt! Ami még rosszabb: olyan csalódott lesz a nagyszakállú, hogy soha többé nem jön el hozzájuk!

Hiába magyarázták szülei, hogy a Télapó és a Manók meg fogják őt találni. Attól, hogy máshol töltik az ünnepeket, még eljön hozzájuk és ugyanolyan csodás lesz, mint minden évben. Bárhol is lesznek, együtt fognak majd ünnepelni, ők négyen, meglátja ő is, milyen jó lesz. A kis Fanni hajthatatlan volt, a fejébe vette, hogy idén nem lesz Karácsony, nem látogatja meg a Mikulás és nem kap ajándékot sem. Nem tudta elképzelni máshol az ünnepet, mint saját, szeretett otthonában.

Aztán elérkezett az utazás napja, szépen összecsomagoltak mindent, kivéve a szüleinek és kishúgának készített ajándékokat és a kedves kis díszeket. Azokat otthagyta az asztalon, hogy ha mégis jön a Télapó, akkor a fa alá rakhassa. Fanni beült az autóba a békésen szundikáló Flóra mellé, amíg apa kihozta az utolsó csomagokat is, nézte, ahogy anyával cinkos tekintettel néznek egymásra. Nem értette, hogy örülhetnek ennyire, hisz őket se fogja megtalálni a Mikulás. Ezt szentül hitte. Ráadásul ez lett volna az első Karácsonyuk négyesben! A család végül vegyes érzelmekkel és reményekkel telve indult útnak, hogy egy különleges helyen tölthessék az ünnepet.

Út közben egy szemernyit megváltozott a hangulat, olyan csodaszép tájakon hajtottak keresztül. Ellátogattak szépen feldíszített és kivilágított városokba is. Elbámészkodtak az ünnepi forgatagban, megnézték az árusok portékáit és megkóstoltak néhány ünnepi finomságot is. Az ünnepi zene és fények jobb hangulatra derítették őt, kezdte magát átadni az ünnep varázsának. Közben jókat beszélgettek és meglepően jól érezték magukat együtt, annak ellenére, hogy messze voltak megszokott otthonuktól.

Majd hegynek felfele vették az irányt, ahol különleges látványban volt részük. A hegyet hó borította! Csak úgy szikrázott minden, ahogy a napfény megcsillant a gyönyörű, tiszta fehér havon. Tátott szájjal nézte Fannika ezt a csodát. „Vajon hova megyünk?  Talán a manók országába? Egy titkos helyre, ahol mindig Karácsony van? Itt szánon járhat a Télapó, mint a mesékben szokott?” Csak úgy repkedtek az ábrándképek a fejében. S ezt csak fokozta, amikor végre megérkeztek.

Egy takaros faház állt az erdőkkel borított hegyoldalban, egy hófödte mező közepén. A lassan lenyugvó nap narancsos fénye sejtelmes díszbe öltöztette a téli tájat és a magányosan álló, kedves házat. A tornácra tűzifa volt rakva nagy halomba, a kéményből szürke füstcsík szállt fel lustán, a benti meleg ígéretével. Amikor megfordult, akkor pedig az utolsó napsugarak által ünnepi fénybe öltöztetett lankákat, hegyeket, erdőket és mezőket pillantotta meg, amíg csak a szem ellátott. Még néhány városka ünnepi fénye is látszódott odafentről. Képzelete megfogta, alakítgatta és jól elraktározta ezt a meseszerű látványt, ahol a városkákban már nem is ünneplő emberek forgatagát, hanem a Mikulás szorgos manóinak a hadát látta. Anya és apa összebújva álltak mellette és mosolyogva nézték gyermekük elragadtatottságát.

Odabent a házban állt egy hatalmas kandalló – mint a mesékben - , amiben ropogott a kellemes meleget adó tűz. Ugyanazt a rejtelmes fényjátékot űzve, ami halványan még mindig derengett, ha kikémleltek az ablakon.  A tágas nappali és konyha hívogató volt, s csodák csodájára még finom illatok is terjengtek odabent. Ekkor jött rá Fanni, hogy éhes. Anyukája pikk-pakk meleg levest és sültet tálalt a kislány elé, s igen csak jókedvűen álltak mind neki a vacsorának. Közben a kislány megállás nélkül sorolta, miket is látott útközben, a városokban, odakint, idebent és mi mindent gondol minderről. És lassan átszőtte az egész utazást és minden élményét egy cseppnyi varázslattal. Szülei kedvesen mosolyogtak rá, örültek, hogy végre elmúlt a rosszkedv. Sokáig beszélgettek, ábrándoztak, mígnem Fannika úgy elfáradt a sok emlék- és álomkép felidézésében, hogy valóban elaludt. Apukája felvitte a hálószobába, ahol még egy pillanatra felriadt, s ezt súgta neki: „A Télapóról fogok álmodni, hátha mégis megtalál minket itt, ezen a varázslatos helyen. Hisz Manófalva itt van nem messze, el se tévesztheti.” – ásított óriásit, majd fordult egyet a puha, meleg ágyban, és aludt tovább.

S valóban, azt álmodta, hogy sűrűn esik a hó, sejtelmessé téve a tájat. A fák között egyre közeledő fényességet pillant meg, s lassan kirajzolódik a rénszarvas húzta szánon érkező Mikulás alakja. Aztán hatalmas zsákjával és manóival beóvakodik a házba, s lopva, csendben egy-kettőre ünnepi díszbe varázsolják azt. Előkerülnek a megszokott otthoni díszek és újak is, és ami még jobb, az ő általa készítettek is kikerülnek egy-egy helyre, a fára, a kandallóra. Mosolyogva nézi mindezt álmában Fanni. Majd a zsákból egyenként a hatalmas fa alá rakosgatják az ajándékokat. Álmában számolgatja, hány doboz, csomag, tasak kerül a fenyő alá. Aztán hirtelen felriad álmából! „Te jó ég, nem hoztam el anyáék és Flóra ajándékát!” Erre a gondolatra hirtelen elszomorodott kis szíve, hisz elhozhatta volna, amit csinált. Szerette volna odaadni nekik.

Csendben kinézett az ablakon, nehogy felébressze alvó kishúgát, s azt vette észre könnyei mögül, hogy bizony kivilágosodott, felkelt a nap, s kedves pelyhekben hull a hó! Odaszaladt az ablakhoz, s egy röpke pillanatra látni vélte, ahogy a Mikulás épp elhajt varázsszánján. „Az nem lehet” – gondolta. Mégis kitörölte könnyeit, kiosont a szobából és reménykedve indult el lefele a lépcsőn, hogy utánajárjon a dolognak.

A lépcsőn állva pedig elkerekedett a szeme, tátva maradt a szája, s hirtelen felkiáltott: „Anya, apa, Flóra, láttam a Télapót!” Anya és apa nem értették, mi történt, amikor fáradtan kibotorkáltak a szobájukból. „Kit láttál?” – kérdezték gyanakodva, majd anya gyorsan kihozta a picit is a szobából. „A Télapót! Az előbb ment el a szánjával és nézzétek, tényleg itt járt!” – lelkendezett a kislány. S valóban, olyan csodaszép látvány fogadta őket a nappaliban, mind amilyet Fanni megálmodott. Nem is győzte hadarni szüleinek a történteket. „Álmomban láttam őket, a Télapót és a manókat, díszítettek, jöttek-mentek, s olyan gyorsak voltak, alig tudtam követni. Elhozták az én díszeimet is otthonról! Nézzétek!” – lelkendezett. És tényleg, a sok gondosan elkészített dísz is ott volt mind egy szálig. „Aztán előkerültek a zsákból az ajándékok…” - folytatta. S ekkor egy pillanatra megtorpant, körülnézett. Valóban ott voltak a dobozok, csomagok és tasakok. Sőt! Ott voltak a saját két kis kezével, családja számára készített ajándékok is. Ekkor hatalmasat dobbant a szíve, s repült a három kis csomag irányába. „Nézzétek, nézzétek!” – kiáltotta. „Elhozta az ajándékaimat! Járt nálunk és elhozta! Ez varázslat!”

Olyan boldog volt, hogy el is pityeredett. A rengeteg szép élménnyel telve, egy darabig csak ámult és bámult a csodán, ami megesett velük, és végtelenül hálás volt, amiért a Télapó gondolt rá és a családjára. Hálás volt, amiért szüleivel és testvérével együtt élhette át a karácsonyi varázslatot. Persze, később nagy örömmel nyitogatta ajándékait is, és jókat játszottak. Most már tudta, hogy Karácsonyozni bárhol lehet, hisz az otthon ott van, ahol a családja!