A Mikulás mindenkire gondol

A Mikulás mindenkire gondol.

Fanni szomorúan várta az óvodai Mikulás érkezését. Már hozzászokott, hogy olykor-olykor valamely kis barátjának szülinapja vagy névnapja alkalmából, vagy csak úgy, az anyukák és apukák küldenek be egy kis finomságot. Csupa olyasmit, amit ő nem ehet meg. Ő volt az egyetlen diétázó gyermek a csoportban. Ilyenkor bánatosan ücsörgött kis székén, amíg a többiek cserélgették egymás között a különböző csokikat – és boldogan majszoltak.

Nagyon jól tudta, hogy neki nem szabad, mert beteg lesz tőle. Mielőtt ő is ehetne, anyának először el kell olvasnia a csomagolást. Anyukája mindig megsimogatta a fejecskéjét, amikor csendesen odaadta neki a kis csomagokat. Még reménykedve nézett fel anyára, hogy azért majd otthon talán megeheti… A legkisebb rezdülésből is tudta – miközben anya elmélyedve tanulmányozta az édesség összetevőinek listáját –, hogy mikor akad meg a szeme a „fuj-fuj”-on. Már tudta a választ, amikor anya alig észrevehetően megrázta a fejét, és a fülébe súgta: „Majd otthon kapsz valami finomat, megígérem”.

Fanni is szeretett volna találkozni a Mikulással, mint bárki más, de kényelmetlenül érezte magát amiatt, hogy ő egy olyan csomagot kap, amit majd anya és apa esznek meg. A többi gyerek a rengeteg finomságról beszélgetett, kinek melyik a kedvence, mit szeretnének a mikulászacskóban találni. Fanni ennek nem lehetett részese, pedig van, amit ő is megehet, de azt senki más nem ismeri. Szomorúan gondolt rá, hogy kimarad valamiből, nem örülhet együtt a többiekkel, pedig ő aztán tényleg nem volt egy visszahúzódó gyermek. Általában szeretett az események középpontjában lenni. Ilyenkor mégis kirekesztettnek érezte magát, még a kisszéket is arrébb húzta a többiektől, akik kendőzetlen örömmel várták a pirosruhás érkezését.

Természetesen a Mikulás pontosan ismerte a kis Fanni helyzetét és vívódását. Sokat gondolkodott azon, hogyan tehetné számára is felhőtlenné a találkozást, örömtelivé az ajándékozást. Olyasmit szeretett volna adni a kislánynak, aminek köszönhetően most, ezen a varázslatos napon nem fogja kirekesztve érezni magát, hanem ugyanolyan gyerek lehet, mint a barátai. Hisz nincs semmi baja, éppen csak máshogy étkezik, mint a többiek. Ő semmivel sem kevesebb, és nem helyénvaló, hogy eltávolodjon a barátaitól emiatt. Mikulás azt szerette volna, ha Fanni nagyon boldog lenne ebben az évben. Sorra járta a boltokat, álldogált a polcok előtt, és bizony bőszen olvasta a feliratokat az édességeken. Végül különleges csomagot készített neki, huncutul mosolygott is ősz bajsza alatt, amikor elképzelte a nagy találkozást. Már alig várta!

Amikor üdvözlő gyerekdalok közepette megérkezett a csoporthoz, azonnal a kis diétás leányzót kereste tekintetével – természetesen minden gyermeknek tudta a nevét. Elszorult a szíve, amikor meglátta, hogy a kislány külön ücsörög. Azonban azt is látta, milyen sóvárgással és áhítattal néz rá. Legalább találkozik a Mikulás bácsival, és ezt az örömet nem lehet csak úgy elvenni vagy letagadni! Szeme csillogása mindent elárult. Mikulás pedig sorban magához hívott mindenkit, és átadta a kis batyukat. A kis Fanni érdeklődve nézte az édességeket, csak kicsit fintorgott rájuk.

Amikor végre ő következett, határozottan és komolyan ment oda Mikuláshoz, aki szeretettel fogadta őt.

­– Kicsi lány, te miért ülsz külön a többiektől? – érdeklődött az öreg. – Te talán nem szerettél volna találkozni velem? – faggatta kedvesen.

Fanni tátott szájjal, megszeppenve bámulta a Mikulás bácsit.

–­ De igen… – mondta halkan –, csak tudod, nekem nem adhatsz ajándékot.

­– Óóó, és megtudhatom ennek az okát? – kérdezte elkerekedett szemmel Mikulás. – Mert én még olyanról nem hallottam, hogy ne adhatnék egy gyermeknek ajándékot! – mosolygott kedvesen.

­– Nekem nem szabad… én nem vagyok olyan, mint a többiek… én mindig kimaradok – mondta szomorúan.

­– Mindenki más és más. Ez csodálatos dolog, hiszen mivé lenne a világ, ha mind ugyanolyanok lennénk? Gondolj bele, itt ülnénk mindahányan hófehér szakállal, piros sapkában?

­– Neeeem! – nyávogta mosolyogva a kislány. A többiek is kuncogtak.

­– Nem vagy kevesebb másoknál. Te különleges vagy! Ezért neked különleges ajándékot hoztam! – A sorok közül halk sóhajok hallatszottak, mindenki egyre izgatottabban várta, mit fog kapni Fannika a Mikulástól.

Azzal átnyújtotta a kis csomagot. Fannika hitetlenkedve nézett rá, és izgatottan látott neki a zacskó kibontásának. Elképedt, amikor meglátta, mi mindent válogatott neki a Mikulás, ügyelve arra, hogy Fanni kedvenc diétás édességei legyenek benne. Örömében el is pityeredett. Végre egy ünnep, aminek ő is részese lehet, sőt, kiemelt figyelmet kap. Most először nem kirekesztve érezte magát, és ez nagyon jó érzés volt. Ő különleges, neki különleges étrendje van, és ezt még a Mikulás is tudja! A többiek a csodájára jártak, milyen, számukra ismeretlen, új édességek lapulnak Fannika mikulászacskójában, ő pedig mosolyogva mutogatta nekik a sok finomságot.  

Mindenki másnak ugyanolyan egységcsomagja volt, de az ő kis csomagja csak neki készült. Most már neki is felhőtlenül boldog volt a Mikulásnap! Végtelen örömmel mesélte Anyának és Apának, hogy a Mikulás gondolt őrá is, és azt mondta neki: „Te különleges vagy”. Nagyon büszke volt magára, és örökre a szívébe zárta ezeket a szavakat. Ráadásul a zacskóban lapult még egy kis apróság, amit azonban megtartott magának: egy hópehely-medál! Azon pedig ez állt: „Nincs két ugyanolyan hópehely. Mind különleges!”