Angyaltánc

Angyaltánc.

Néha az ember elgondolkodik azon, hogy a borúból, hogyan lesz egyszerre derű. Olyan hihetetlen, olyan mágikus gondolat, hogy egyszerre hogyan történhetnek ekkora változások. Nos, elmondom nektek! Nem ám csak úgy, maguktól, ezért tenni is kell.

Ez bizony úgy működik, hogy amikor a kis angyalkák az égben megunják, hogy nem jöhetnek le a zivatarban a földre – mert ők aztán nem szeretnek megázni – akkor varázslatba fognak. Olyan varázslatba, mely elkergeti a komorságot.

Egy igen borongós, zivataros tavaszi napon is épp ez történt. Bella angyalka már unottan feküdt fenn a zivatarfelhő tetején. Türelmesen várt, de szeretett volna állat barátaival játszani. S odafentről, varázsszemein keresztül azt is látta, hogy kis barátai ki se mernek bújni odújukból, vackukból, fészkükből ebben az ítéletidőben.

„Nos, hát – gondolta Bella – nincs mire várni, eleget esett mára, megyek és majd én elrendezek mindent! Újra vidámság árasztja majd el a környéket!”

Azzal óvatosan leereszkedett a viharfelhők alá, s lassan elkezdte dúdolni kedvenc nótáit. Ahogy a dallamokra rátalált, röptében lassú táncot lejtett a levegőben. S ahol táncolt, szétoszlott az eső, az ő mosolya pedig egyre szélesebb lett. Szépen körbetáncolt az erdő és a mező felett, egyre csak fújva angyali énekeit, egyre gyorsabban járva égi táncát. Aranyszárnyai csillogtak-villogtak, ahogy az előbújó napocska rájuk szórta melengető fényét, hosszú ruhája pedig oly kecsesen lebegett körülötte, mintha a boldogság szelíd hullámai jelennének meg a levegőben. Olyan volt, mint valami égi tünemény, valóban, egy angyal, aki épp leszáll a magasból!

Bella angyalka önfeledt, gyönyörű tánca nyomán a fellegek lassan szétoszlottak, s az eső is elállt. Nyomában az égen csak egy csodaszép szivárvány maradt, ami emlékeztetett, hogy nem rég még bizony eső hullt. Az állatok csak bámultak a csodás égi jelenségre, és a mosolygós angyalkára. Mikor leért barátaihoz a földre, már velük együtt ropta az örömtáncot, egész addig, míg a napfény meg-megcsillant aranyszárnyain.

Bella örömtánccal űzte el a komor időjárást, akár csak a komor hangulatot! Bizony, egy kis angyaltánc mindig segít abban, hogy az ember felviduljon, és újra meglássa az élet szépségeit.

(Ez a mese egy kislány mesepályázatomra érkezett rajzához íródott, a rajzot tettem be - engedéllyel - illusztrációnak, ami alapján írtam a történetet)