Önzetlen Karácsony


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Az a bizonyos esztendő igencsak szeszélyes és egyben szegényes volt Mézesvár lakói számára. Sajnos az időjárás nem kedvezett sem a termésnek sem a szokásos vásárok megtartásának abban az évben. Mindenki szűkölködött, ráadásul lassú, óvatos léptekkel ...

Kép forrása: pixabay.com

Az a bizonyos esztendő igencsak szeszélyes és egyben szegényes volt Mézesvár lakói számára. Sajnos az időjárás nem kedvezett sem a termésnek sem a szokásos vásárok megtartásának abban az évben. Mindenki szűkölködött, ráadásul lassú, óvatos léptekkel közelített a tél. A kisváros lakói igyekeztek kitartani és spórolni mindenen, amin csak tudtak. Sok ablakból még a gyertyafény is eltűnt, s komor sötétség vetült a városkára, melyet csupán a hold ezüst fényében szikrázó hó tett némileg kellemesebbé. Szomorkás volt az időszak, pedig más években ilyenkor a boldogság pírja ült ki az arcokra, hisz várták az év legcsodásabb ünnepét: a Karácsonyt. Most azonban feszengve néztek a közeledő napok elébe.

Pontosan látta ezt a sötét hangulatot az udvarházból a városka ura és úrnője is. Elszorult a szívük a gondolattól, hogy a fény ezen csodás ünnepén sötét gondolatok kerítik hatalmukba az embereket. Nekik maguknak, habár megvolt mindenük, szintén rossz kedvük kerekedett, annyira sajnálták a városka lakóit.  Az ünnep közeledtével egyre több szó esett a történtekről, voltak bosszús napok a sikertelen év miatt, majd voltak szomorúak és kilátástalanok is a helyzettel kapcsolatban. Majd a család kislánya megcsillantotta a reményt arra, hogy mégis lehetne az egész közösségnek boldog a Karácsony. Sőt, egy igen különleges Karácsonya!

Azt javasolta, rendezzenek Mézesvár lakóinak ők egy igazi karácsonyi ünnepet! Állítsanak egy hatalmas fát, s díszítsék fel együtt a helyiekkel. Ha mindenki hoz csak egy apró, saját készítésű díszt, akkor a városka főtere ünnepi köntösbe bújhatna. „Olyan varázslatos lenne!” -  lelkendezett a kislány. „Rendezhetnénk ünnepi lakomát, biztos tudunk annyit nélkülözni, hogy mindenkit vendégül lássunk egy vacsorára” – vette át a lelkesedést az úrnő is. A városka ura elgondolkodott, majd hozzáette: „Ajándék is fog kelleni! Tűzifa, gyertya és liszt!” – jelentette ki. „Süssünk a gyerekeknek mézeskalácsot!” – pattant ki az ötlet másik kislányuk fejéből. „Remek ötlet!” – kiáltották kórusban. Szemükben csillogott a fény, annyira tetszett nekik a nagy, közös ünnep gondolata.

Az úri család már látta a reményt arra, hogy jobbá tudja tenni a település lakói számára az karácsonyi időszakot, még ha csak egy kicsivel is. Így hát megkezdődött a lázas készülődés. Az emberek örömmel álltak neki a főtér díszítésének, készítettek otthon a nagy fára különböző függőket, girlandokat. Mindenki arcára visszaköltözött a derű, az az ünnepi derű, ami általában jellemzi ezt a várakozással teli időszakot. A gyermekek a téren szaladgálva ünnepi dalokba fogtak, ami melengette a készülődők szívét. Az udvarházban fellobbantak a tüzek, s hatalmas kondérokban készült a finom, forró leves, a kemencében pedig pirultak a sültek. Kis bográcsokat is állítottak fel, hogy zamatos, fűszeres forralt borral kínálják a sürgő-forgó, készülődő népet. Az úrnő segédkezett a főzésben és a vendégsereg jóllakatásában is. Csak úgy ragyogott, mint egy angyal a tömegben, lányai pedig vele együtt libbentek ide-oda a forgatagban, akár két kis tündér.

Sok szorgos kéz pedig az ajándékcsomagok elkészítésén dolgozott. Igen ám, de ennyi tűzifa és liszteszsák sehogy sem fért volna el a fa körül. Az úr kisfia megrángatta apja hosszú kabátját, majd így szólt: „A Télapó az éj leple alatt, szánon hozza el az ajándékokat. Titokban!” – nyomatékosította mondókáját. Az apja megvakarta szakállát, komoly elhatározásra jutott: meglepi az embereket!

Büszkén állt a család a főtéren álló hatalmas fa mellé. Boldogan nézték az ünnepi forgatagot. Majd kellemes csengettyűszó ütötte meg a fülüket, kíváncsi tekintetek sokasága fordult a hang irányába. Megérkezett az udvarházból egy különleges kocsi is, melyből fűszeres, édes illat áramlott a résztvevők felé. Az uraság és úrnője személyesen adtak át minden egyes gyermeknek egy-egy ünnepi mézeskalácsot. A gyermekekkel madarat lehetett volna fogatni örömükben. Nem számítottak ilyen finomságra ezekben a szűkös időkben. Mézesvár lakói a boldogságtól könnybe lábadt szemmel nézték azt a csodát, ami ezen a jeles napon megesett velük.

Az ünnepi összejövetel végeztével, mikor mindenki hazament, az uraság még megkérte szolgálóit egy igen fontos dologra: segítsenek szétosztani az ajándékokat, hogy pirkadatra elkészülhessen vele. Mindenki szívesen segített a jó ügy érdekében, s befogtak az összes elérhető szekérbe egy-egy lovat, ökröt, még öszvért is. Felpakolták embereivel a csomagokat a szekerekre, s örömmel indultak szerte-szét a „szánok” a mézesvári utcákon az uraság vezetésével, a temérdek ajándékkal.

Mire a város ébredezni kezdett, el is készültek feladatukkal, s halványan hallották a meglepetés örömét kicsiktől és nagyoktól egyaránt. Hála a sok kedvességnek és összefogásnak a komorságot felváltotta az öröm. A város lakóinak szívét átjárta a melegség és a boldogság, érezték, hogy ezen a napon egy különleges ajándékot is kaptak: a reményt.

Fodor-Nemes Erzsébet, író

Ezt a mesét írta: Fodor-Nemes Erzsébet író

Az írás számomra a kikapcsolódás és önkifejezés legjobb formája. Mindig írok valamit, akár rímekben, akár prózában. Meg tudom fogalmazni legbelső érzéseim, elképzeléseim, gondolataim a szavakon keresztül. Úgy gondolom, elég fantáziadús a gondolatvilágom, és ezt legjobban a meséken keresztül tudom érvényesíteni, akár egy egész kitalált világgal együtt megalkotni. Így alakult és alakul most is meseregényem, melyn...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!