Szélfútta ruhácskák

Szélfútta ruhácskák.

Bíborka élete telis-tele volt csodákkal. Ebben a történetben is életének egy csodálatos eseményét mesélem el nektek. Ugyanolyan napnak indult, mind a többi, mindenki tette a dolgát, s közben jól érezték maguk. Anyuka a szokásos mosást is ezen a napon végezte, pontosan ugyanúgy, ahogy mindig. S mivel odakint gyönyörű őszi idő volt, úgy határozott, hogy a szabadban teregeti ki a tiszta holmikat száradni. Sokkal jobbat tesz nekik a nap melege. Bíborka igazi csupa szív kislány volt, s szeretett segíteni anyukájának, ezért kiment vele, hogy részt vegyen a munkában. Nagyon jó kedvűek voltak, közben jót beszélgettek. Bíborka büszke is volt arra, milyen nagy segítsége anyukájának.

Aztán egyszeriben úgy érezték, mintha hirtelen lehűlne az idő. Sőt, Bíborka szép haját is ide-oda rángatta a komisz szél. És bizony nem csak a haját kócolta össze kacagva a szemtelen! Nem ám! A semmiből támadt szél a takarosan kiteregetett ruhákat is megrángatta. Olyan erősen fújta őket, addig-addig játszott velük, míg egyesével le nem kapkodta őket a szárítókötélről. Majd, mind aki jól végezte dolgát: messze elfújta a szép ruhákat. Ezután tovább is állt, s mintha mi se történt volna, kacagva elszelelt, nyoma se marad. Illetve maradt: az üres szárítókötél!

A kislány és anyukája nagyon szomorú volt, hisz kedvenc ruhácskáik odavesztek. Nem tudták mi tévők legyenek most, hiába tanakodtak. Az öreg tölgy lakója, a kis cinege madárka látta mi történt, s megsajnálta a jólelkű kislányt és anyukáját. Szárnyra kapott és villámgyorsan szétcsivitelte a környék állatainak, mi történt. Az állatok egyetértettek abban, hogy segíteniük kell Bíborkáéknak. Így hát szétszéledtek, szépen, sorban megkeresték az elveszett holmikat.

Elsőként maga a kis cinege szabadított ki az öreg tölgy ágai közül egy darabot, majd csatlakozott a feketerigó és a vörösbegy is. Ide-oda repkedtek a madárkák, hogy minél több mindent megtaláljanak és visszaszolgáltassák gazdáiknak. A fa odvában lakó mókus is segített egy-egy darab megtalálásában, sőt a közeli erdő állatai is előhozták a messzebbre került ruhadarabokat!

Amikor Bíborka és anyukája észrevette, hogy a környék állatai a segítségükre siettek a bajban, nagyon meghatódtak. Először a szemük dörzsölték, hogy vajon jól látnak-e?  Minden egyes ruha, amit az a komisz szél elfújt megkerült végül, hála az állatoknak. A kislány ismét segített a teregetésben, s ezek után, már a szél sem mert újra borsot törni az orruk alá.

Aztán úgy határoztak, valahogy meghálálják az állatoknak a segítséget. Megállapodtak abban, hogy gondoskodnak róluk, ahogy tőlük telik. Segítenek nekik a téli eleség gyűjtésében. Amikor pedig leesik a hó, rendszeresen tesznek ki nekik finomságokat és vizet, nehogy nélkülözniük kelljen a jószívű jószágoknak. Ezzel a kedves gondolattal hajtották este álomra a fejüket, s tudták, biztosan betartják ígéretük. Erre emlékeztetik őket majd varázslatosan visszakerült ruhák is.

(Ez a mese egy kislány mesepályázatomra érkezett rajzához íródott, a rajzot tettem be - engedéllyel - illusztrációnak, ami alapján írtam a történetet)