Kecskebéka

Kecskebéka.

Kerekerdő szélén az a pletyka járja,
Megcsalta a kecskét hűtlenkedő párja.
Válóper szaga van most az őszi szélnek,
Boldog éveiknek, miért vetnek véget?

Történt, hogy a postás, ki nem más, mint a fecske,
Kecskelevelekkel a kecskét felkereste.
Ment ez nap-nap után, így múltak az évek,
Csak a fecske csúza vetett ennek véget.

Betegszabadságra ment a derék postás,
Tudja milyen a csúz, ki volt, már csúzos sorstárs.
Megkérte a békát legyen helyettese,
Levelekkel legyen, legyek helyett este.

Hordta is az hordta, mindegyik állatnak,
Kik leveleket vártak, vagy lapot járatnak.
Így történt, hogy olykor bement a kecskéhez,
De nem a kecske úrhoz, a kecske menyecskéhez.

Addig-addig járkált, s vitte a levelet,
A kecskeőnagysága bekapta a legyet.
Boldogság sugara szállt a kecskeólra,
Hisz kisgidát vártak, kb. kilenc hóra.

Ebből lett a botrány, hisz az idő szaladt,
Meglett a kis bébi, s az ég majd` leszakadt.
Mert lássatok csodát, a kecske ivadéka,
Nem kisgida volt ám, hanem kecskebéka!

Ordított a kecske mikor sírt a gyerek:
- Te csapodár cafka! Ez a gyerek brekeg!
Maradjon, hát nektek örök tanulságul:
Mindig lebukik az, ki szerelmet elárul!