A Bolha, aki tésztára hülye volt, míg meg nem holt!

A Bolha, aki tésztára hülye volt, míg meg nem holt!.

Volt egy apró, pici bolha,
Ki egy reggel úgy gondolta,
Elmegy tésztáért a boltba.

Felkelt ágyból,
Felöltözött,
Egy kutyába költözködött,
Aki éppen arra trappolt,
Amerre épp az a bolt volt,
Ahová ő oly nagyon,
Vágyott azon a napon.

Nagyot csípett a kutyába,
Mikor észbe kapva látta,
Megérkeztek, s lefékeztek,
A kutya vakaródzni kezdett.
Ám ekkor, már a kis bolha,
Nem volt máshol mint a boltba,
Mert tésztát venne - úgy gondolta.

Járta ő a bolt talaját,
Látott elszórt kutyakaját,
Elvesztett pénzeket,
S egy döglött egeret,
s még annyi, annyi mindent,
ami az embernek nincsen,
hisz ő orrát fennen hordja,
nem úgy, mint az a kis bolha,
aki egyszer úgy gondolta,
tésztáért megy el a boltba.

Odaért a metéltekhez,
Tudta, hogy mi, mert ért ehhez.
Látott kockát és betűt,
S köszöntötte a tetűt.

Szia haver, vásárolgatsz?
Te is itten válogatgatsz?

Aha - szólt rá a tetű,
Kén nékem egy hegedű.

Az nem itt van, ha amott,
Köszi - szólt, az, s eltrappolt.
Maga maradt a kis állat,
S megnézte mi a kínálat.

Addig, meddig válogatott,
Hogy az agya padlót fogott,
Belemerült a nézésbe,
Ez volt végső tévedése.

Mert azon a borús reggel,
Különleges nap köszönt fel.

Fertőtlenítő szerekkel,
És más vészes vegyszerekkel,
Megjelent itt a Köjál.
A bolhahalál beáll.
Meghalt akkor a tetű,
Sírján nem volt egy betű,
Szalmonella, baktérium,
Pusztítva lett, nincs irgalom,
Ha ez nem így lett tán vóna,
Tovább szólt vóna a dalom.