A Nyúl, aki nyúl akart lenni.

Élőszó:
Előre szólok, hogy ez olyan eposz,
Aminek a vége, egy picikét laposz.
Ki Hepi Endrét várja, jobb, ha továbblapoz.
S E N K I
Se olvassa el - illetve kivéve,
Kinek nem degradál, hogy a hős meg lesz éve.
Na, bumm! Ez van, kérem, lelőttem a poént,
Még szerencse, hogy lehetetlen
Írni ide kommentet...
(hehe)

Tudjátok ti tán, hogy
Számtalan Titán él e
Földön és föld alatt,
Ki időnként feljön, hogy megmondja a tutkót,
Az igazi földi paradicsom titkát?

Ételmód doktorok, Fitt-nesz guruk,
Feleséges életmódtanácsnokok,
Hiteltérítő szerzetek,
És okosok, okosok, okosok.
Olyan sok, hogy most eme helyen felsorolni
Nem is merem, mert kell a hely
A sztorimnak, és az a röhej,
Hogy bár róluk is szó lesz,
De a főbb szerepekben egy nyúl
Leend, kinek a neve: Nem Lényeges.

Na, kérem: élt a nyulunk egymagában,
Dolgozott a RÉPA-gyárban,
Mint a kapálógép felkent vezetője,
Sem neje nem volt, se szerelme vagy szeretője.
Az anyja néha noszogatta,
Hogy gondoskodni kéne
A nyúltársadalom fenntartásáról,
És bár tudta, ennek mi a kéntje,
Mégis fenntartással állt a téma elé,
Hogy a nősüléssel tenné le a pontot,
Az anya-nyugosztaló gondot,
Egy musszantással kisöpörné.

Benne csak nyűgként élt eme tudat
A hipotalamuszában,
Hisz a nyuszi oly alamuszi volt,
Hogyha tehette, mindig csak horkolt.
A fekvés lett a hobbija, az életcélja,
Egyszer balra fordult, és meg néha
Jobbra,
Ezzel a napi rutin is letudva.

De hogy bonyodalom is legyen
Eme megrekedni látszó történetben,
Indítsuk nyulunkat melóba egy reggel:
A nap süssön, és csicsergés legyen a verebekkel.
Ment, mendegélt, de hopp,
Máris elakadok,
Mivel megfogadtam, hogy nem hazudok,
Ugyanis a nyúl az nem lép, hanem ugrik.
Nos, ahogy így ugrált, elé toppant Ulrik!

Ki ne ismerné, a Fitt-neszes démont?
Az álompasit, ki oly hajlékony,
Hogy emiatt nem lehet hajléktalan.

Állj meg - állította meg - Halld a szavam!
Ma egy Ulrik-tornát tartok mindegyik állatnak,
Kik eltesznyélkednek, vagy szájat tátatnak,
Nézd, a víziló már alanyom,
És a tehén is, meg a galagony... a
Bokor alján galacsinért gyúró bogár,
Lépj be csapatomba, nyuszi!
De az így szólt:

Ugyan! Ne már!
Még elképzelésnek is rossz a szándék,
Hogy izzadtsággyöngyharmattól legyen nedves a halánték.
Nem bírom a stresszet meg a mozgást,
Nézd, az ízületeim is rozsdás
Vashoz hasonlatosak,
Legjobb, ha erről nem mesélek sokat.

De Ulrik nem hagyta ezt annyiban,
Addig ecsetelte intézménye fényét,
Hogy a nyúlfőhősünk gondolta, hogy mi van
Akkor, ha tesz egy próbát?
S tornaruha helyett
Felvett egy tógát,
Hisz tanulmányaiból hallotta egyszer,
Hogy az olimpiálással
Görögök végeztek a stresszel.

Először lazítani kellett!
Haj, nyulunknak tetszett ez a helyzet,
Hisz lazítani mesterien tudott:
Hanyatt vágta magát, és rögtön padlót fogott.
Az Ulrik dumáját horkolás szakította félbe,
Ekkor történ először, hogy egy béka
Úgy gondoljon a nyúlra, mint ebédre.

Halló nyúl uraság! Túllazultál? Mi van?
Az ilyen helyzetekkel az úszóhártyám kivan!
Kelj fel Jancsi módra, és kezdd a gyakorlatot!
Nem kell túlizgulni, mindent megmutatok.

Így történt, hogy Ulrik, kiről kiderült, hogy béka,
A vízilóval készült páros gyakorlatra:
Most megkérem kegyedet, üljön a vállamra,
És három kört viszem én, majd a légy számolja.
Ha a három körnek a végére érünk,
Akkor megpihenünk, azután cserélünk.
Figyeljen mindenki, nem mutatom többször,
Maximum még egyszer, de legfeljebb ötször.

Szörnyülködve nézték, hogy leguggol a béka,
A víziló csak tipegett, a szerencsétlen léha,
De nem mert ellenkezni, felállt a hátára...
(popójáról még másnap is a békát kapirgálta...)

Csak várt ott a sok állat az instrukcióra,
De Ulrik meg se mukkant - Véget ért az óra.

Gondolta a nyúl, a Fitt-nesz kipipálva,
De jól fog mutatni az önéletrajzában.

Ment-mendegélt, ill. ugra-ugrabugrált,
Egy sarkon befordulva sokaságot talált.
Egy Hitt eltérítő Ájtatos Manó
Volt a vezérszónok, és ez olyan menő
Manapság e fura, kifordult világban,
Sok hitetlen hitt a hit-elit vitákban.

Állj meg, nyúl! - dörgött a Hitt atyjának hangja,
(közben a szentlélektől elájult egy hangya)
- Hová mész, te nyúl? Te bűnös, csorba lélek,
Ki a szentségben is képes vágni léket?
Jer, tarts velem, hisz velem a Teremtő!
Nézd meg, hogy mennyire boldogulok ettől!
Higgy az Úrban! De inkább higgyél bennem...

Elnézést - így a nyúl - de munkába kell mennem.

Jehova! Öööö izé: Sehova! Te nyúl, ha
Beállsz a nyájamba,
Nem lesz többé munka, mi közénk állhatna!
Az életed szebb lesz, ha rátalálsz az útra,
Gyere, állj be közénk, és kezdj hinni az Úrban.

Nem hiszek én, kérem, az ilyetén dolgokban,
Tessenek engedni engem, mert dolgom van...

Nem úgy van, Te nyúl! Nézd, bedemonstrálom:
A hit erejével mostan kikúrálom:
E köszvényes öszvérnek igen nagy a baja,
Szent számmal megcsókolom, és rögvest meggyógyula...

Odalépett akkor az Ájtatos manó,
A nyúl persze maradt, hiszen nem volt tahó.
Várta hát a csodát, mit a csókkal ér el
Ez a Hitt térítő a köszvényes öszvérrel.

Néked fáj a térded. Jer, adok rá puszit!
Csodás gyógyulásod meggyőzi a nyuszit.

S odahajolt akkor az ominózus térdhez,
Elcsattant a puszi, és nem lehet kétséges,
A szamár azonmód meggyógyult, de nyomban.
(Az igaz, hogy e csodát gyakran gyakorolta,
Üzlettársa volt ő eme hamis papnak,
Úgy tíz százalék volt, mit a haszonból kaphat.)

A nyúl teljességgel beszopta a csodát,
Hisz a gyógyulásnak nem látta más okát.
A tömeg is szintén ájuldozott sorban,
Hogy akkora a szentség itt, nincsen benne csorba.

- Jöjj, gyermekem, mondd el néked, mi a bajod,
Az isteni gyógyírt szám által megkapod!
Gyere a színpadra, hadd lássa a nép,
Ahogy a csókommal kikúrállak épp!

Félelmetes mester, nagy a bajom nekem!
Sajnos, nagyon kínoz az aranyerem...
Ha ezen segítene áldnám az atyáját -
Mondta a nyúl közben tolta le gatyáját.

Nagy gondban lett hirtelen az Ájtatos Manó,
Ebből a helyzetből szaladni lenne jó!
Le-lenézett a pulpitusról, túl sok itt a nép,
Bizony, itt csókra vár a szőrös nyúlfenék.

Behunyta a szemét, pittye csücsörített,
De gyomra nem bírta, kiadta az ebédet.
Ott maradt mindenki megdöbbenve állva,
A nyúl a megemésztett ebédes gatyában.

Na - gondolta nyulunk - Nekem ebből elég!
(a szent gyomorsav csípte a fenekét.)
Hűha, ez így nekem nagyon kellemetlen.
Jobb, ha megfordulok, mert haza kell mennem.

Eltotyogott szegény, s lakásába érve
Gatyahordás mellett, nem volt többé érve.
Betette kimosni a mosógép hasába,
(öt mosómedvéből három ezt ajánlja...)

Elővett egy nyúlsört a hűtő hidegéből,
Nem fogadott hívása volt a répagyártó cégtől,
Hogy: Hol van? Merre lehet? Az okoz ott gondot,
A répakapagépen nem lelik a gombot,
Ami elindítja a munkának folyását,
Szépen kérik, hogy azonnal tolja be pofáját.

Persze a gond az volt, hogy pont
Egy pantallója volt, amit pont
Mosott,
Ez egy aprócska fennakadást okozott,
Meg persze az a tény, hogy valakik csöngettek,
(valami, meg azt súgja, ma dolgozni ő nem megy.)

Egy konyharuhafélét magára tekerve,
A kémlelőlyukon, hogy kik jöttek - megleste.
Az ajtóban az anyja és nagynénje állt,
Nagy testük takart egy édes nyuszilányt,
Kiről később kiderült, hogy százharminc kiló,
És oly szép, hogy ki ránézett, nem tudja, hogy mi vót...

- Szerbusz, egy-gyermekem, ki lakol a lakodban,
Remélem, örülsz, hogy anyád így betoppan!?
Még itt van Ida nénéd is, na, meg ez a leány,
Olyan serény, nézd meg, mint egy kiló metán.

Figyejjé` Öcsikém - vette át a szót
A nagynénj, aki hármuk közül a leghangosabb vót.
- Ez a leány, nézd, milyen szép,
Takaros meg faros,
És az illata is kb. háromnapos.
Gyere csak közelebb, szimatold, meg bátran...
S olyat lökött nyulunkon, hogy magam is megbántam.

(Beindult a reklám,
Az unoka projekt,
Nyulunk arra gondolt,
Hogy ez így nem korrekt)

- Ez a leány tojik neked hímes tojást mindig,
Vette vissza a szót anyja úgy, ahogyan illik -
A hímnyulak kegyeiért mind-mind sorban állnak,
Fő-baknyuszi miatta állt be szerzetes-barátnak.

Nézd a fogát, a sarokból harapja a pókot -
(a nyuszileány pironkodva fogadta a bókot.)

Szegény nyulunk, kinek neve Nem Lényeges most se,
Nadrágjára gondolt, amint éppen a gép mossa.
Ha az a rút pantalló most rajta lehetne,
Lelépne, és anyjáékon vígan nevethetne!

Akkor bizony hirtelen felötlött őbenne,
Hogy e kényes szituból hogyan is mehetne.
Beszaladt a kisszobába, és felvette a tógát,
A fitt-neszes életmódtól az még mindig jól állt.

Kiugrott a vakablakon, vígan menekült,
Anyja meg a nagynénje, meg az "anyja-menye" ült
Tovább a kanapén, és egyik se értette,
Hogy a nyúl a menekülést vajon mért tette?

Csak Ő maga tudta,
Hogy nincs oly balga nyúl, ki
Saját fejét dugja
A hurokba,
Hogy feszüljön a húr.
A házasság, a feleség,
Se kocsma, se részegség...
Ettől menekült a szende,
Mert félt, hogy nem lesz tente-tente
Hétvégente.
(hisz tudjuk, hogy csak azt szerette.)

Ahogy így ugrált a tógában,
Különöset hallott ama szent órában:
Egy emelvényről harsogó
Farkast látott,
Ki a tömeget kérte,
Hogy szavazzanak rája,
Mert csakis neki van jó politikája.
Hangos volt, mert be nem állt a szája.
Ígért jobbra, ígért balra,
Mígnem felfigyelt a nyúlra.

Aktualizálta rögtön szövegét:

Ah, és most jól figyeljél rám, te nép!
Mától a nyulakat külön elismerjük!
Segélyt kapnak tőlünk, s répával etetjük!
A hímes tojásukra tendereket írunk!
Egyébként is megteszünk mindent, amit bírunk!

- Hé, Te nyúl, Te, hallod,
Gyere és voksoljál!
Olyan DEMOkrácia van itten most, hogy már.

Tégy a nemzetedért
Jó helyre egy X-et,
S az erdőnk nagy lesz!
Ugye, nem is hitted?

És még számtalan érvet-példát mondott,
Addig dumált, amíg a nyúl vállalta a dolgot.
Sóhajtott egy nagyot, és bement a fülkébe,
Csak az járt a fejében, hogy valahogy túlélje.

A farkasról keringenek mindenféle pletykák,
Hogy hentesboltokat a szavazókkal ellát.
Gyanús eltűnések, ilyen-olyan biznisz,
Ha könyvben olvasná, se lenne ilyen izgis.

Inkább ráteszi azt a fránya ikszet.
"Hogy ki rabolja ki az erdőt, amúgy is tökmindegy".
Így gondolkozott, és ment volna dolgára,
De a farkas hívta: Jöjjön vacsorára!

Mivel egy sakál meg egy róka volt az érve,
Kik testőrként vigyáztak a farkas épségére,
Nyulunk nem mert ellenkezni az invitálással.
(sosem volt még ilyen vészes kilátással).

Hogy mi történt ezután? Nem mesélem el.
Találja ki mindenki, vagy csak képzelje el!
Mi lehet a nyulunk sztorijának vége,
Aki Farkasokkal indult el ebédre?

Jöjjön a tanulság, a mesém véget ért,
(meg hogy takarítsam ki a szobám, anyám arra kért).
Be kell, hogy fejezzem hirtelen a sztorim,
Takarítok, meg már érzem, hogy korog is a pocim.
Úgyhogy gyorsan leszűröm itt a nagy tanulságot,
Mindezt azért, hogy tán jobbá tegyem a világot:

Utológus:

LÁSD, A NYÚL NEM AKART
LENNI, CSUPÁN SEMMI,
ÉLETCÉLJA EGÉSZ NAP CSAK
VÍGAN TESZNYÉLKEDNI,
DE OLYAN EZ A VILÁG,
HOGY KELL BELE A PARÁZS,
VAGY HELYETTED DÖNTENEK, S LESZEL
NYÚLPAPRIKÁS...

(Hepi Endre helye)

Forrás: https://www.poet.hu/vers/293188