Kelen álma


https://webshop.meskete.hu

Egyszer volt, hol nem volt, valahol Pest megyében, a Duna folyó közelében egy városban, vagy talán egy faluban, élt egyszer egy négytagú család: apával, anyával, egy kisfiúval és egy kislánnyal. Történt egyszer az, hogy a kisfiú az egyik fülledt nyári éjszakán különös álmot látott.

 - Jaj, édesanyám! Mit álmodtam én! - Mondd hát, mit álmodtál, kisfiam? - kérdezte az édesanyja.

A kisfiú, Kelen elmesélte. Azt álmodta, hogy egy csodálatos utazáson vett részt az Amazonas esőerdőben. Felfedezte annak titkait és megismerte a különleges állatokat és növényeket. Kelen pedig mesélt és mesélt. Hogy mit mesélt? Hallgassátok meg, elmondom.

A kisfiú nagyon izgatott volt, nagyon vágyott az ismeretlen megismerésére, telve volt tudásszomjjal és kalandvággyal. Eddig csak természetfilmekben látta ezt az álomszép helyet, ezért testközelből is szerette volna. Tárva-nyitva állt előtte az egész kerek világ kapuja. Átkarolta párnáját, ráült a kedvenc pihe-puha takarójára és felszállt egészen a felhőkig, majd azok közt utazott tovább egészen addig, amíg meg nem érkezett. Útközben sok nehézséggel szembesült: viharral, villámmal, mennydörgéssel, záporral, zivatarral, de nem adta fel, és folytatta az útját egészen az esőerdőig. Végül eljutott az Amazonas partjára, ahol egy kis csónakba ült, és elindult a folyón, amely olyan hosszú és olyan széles volt, hogy a végét se látta.  Mellékágaiban különféle színpompás madarak éltek: papagájok, hárpia sasok, karakarák, kolibrik, guacharok, lappantyúk, fazekasmadarak, sarlósfecskék, lármáskuvikok, tukánok és még sorolhatnám. Meghökkenve nézte őket.

Ahogy lepillantott a tiszta vízű folyóba, maga körül tiri-tarka tetrák, angyalhalak, arapaimák úszkáltak. Egyszer csak folyami delfinek tűntek fel mögötte és vidáman, a vízben ugra-bugrálva, önfeledten játszva kísérték hosszú-hosszú ideig. Tüskés ráják, piranhák, vak harcsák, elektromos angolnák úszkáltak önfeledten. Ficánkolásuktól néha nagyot csobbant a víz, vízgyűrűket létrehozva. Az Amazonas mesés világa, a finom illatok, a jó levegő, a nyugalom körül ölelte Kelent, ahogy a csónak haladt lefelé a folyón. Folyón? Dehogy! Folyamon, hisz képzeljétek el, hogy öt országon folyt keresztül.

Éjszaka a csónak a partot ért. A kisfiú kiszállt belőle, jól kikötötte, majd egy kis tábort ütött. A világ legnagyobb esőerdejébe érkezett. Égig érő fák takarták el a fényt nappal, elképzelhetitek, hogy akkor milyen sötét volt most éjszaka. De Kelen egy cseppet se félt. Bízott magában, a tudásában, vállalta a felmerülő nehézségek leküzdését, tudta mi várhat rá, bátor volt, s így győzte le félelmét. Lepihent a tűz mellé és elnyomta az álom.

Reggel, amikor felébredt, nyüzsgő élettől, madarak hangjától, levelek sustorgásától volt hangos a vadon. Hatalmas kaucsukfák, fügék, paradiók, pálmafélék, szépséges orchideák, kaktuszfélék pompáztak körülötte. Nem győzött betelni velük, ámuldozva nézte őket, álomszép volt minden. Elképzelni se tudott volna ennél szebbet. Kelen gyönyörködött az őserdő látványában, melyet hatalmas fák, és csodálatos növények tarkítottak. Úgy döntött, hogy reggelizés után tovább folytatja az utat. Így is tett. Itt-ott különös állatok tűntek elő, kíváncsian figyelték a jövevényt. Az egyik fán egy nagymacska, a jaguár pihent békésen, a másikon pedig egy leopárd. Mellette a földön egy örvös pekari csörtetett el. Nem sokkal később, ahogy a hosszú-hosszú liánokon túl jutott, egy tapírt és egy tatut pillantott meg, békésen ebédeltek. Így hát ő is leült egy fa tövébe, hogy elfogyassza az ebédjét. Nagyon ügyelt arra, hogy szemetet ne hagyjon maga körül. Ugyanis az esőerdő, az Amazónia, tökéletesen tiszta, üde és buja volt. Kávé, kakaó, banán, mangó, papaya, avokadó és kaucsukfák tárultak a szeme elé. Miután jól megnézegette őket hüledezve, - némelyik törzsét csak úgy, kíváncsiságból átkarolta.

- Jó vastag a törzse, nem érem át! – gondolta, majd ment tovább rendületlenül előre. Egyszer csak kivágott fák sokaságát látta. Madarak kerestek panaszos hangokkal, össze-vissza röpködve a félelemtől új fészket, lakóhelyet maguknak. Kelen is elszomorodott. Sajnos az olajpálma és a cukornád kinyerése miatt irtják ezeket a szépséges erdőket. Ezt teszik a legelők kialakítása miatt is, hogy marhákat tenyésszenek. Ha ez így folytatódik egyszer csak nem lesz erdő. Nem lesz élőhelyük a madaraknak, állatoknak, kipusztulnak állat és növényfajok is. Ez pedig nagyon nem jó! – morfondírozott magában Kelen. Közben folyt róla a veríték a nagyon forró, párás, szubtrópusi éghajlatban. Nem győzte a vizet inni. Ha elfogyott, pótolta, hisz itt még volt bőven tiszta ivóvíz. Hirtelen bőséges csapadékvíz zúdult le a földre. Kelen behúzódott az egyik fa óriási, sűrű levelei alá az eső elől. Aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan abba is maradt az özönvízszerű zápor. Mire a kisfiú egy nagy levegőt vett, a forróságtól már meg is száradt átázott ruhája. Úgy döntött, hogy már sok mindent látott és itt az ideje, hogy visszaforduljon. Így is tett. Ugyanazon az úton haladt, amelyiken jött. Néha-néha rápillantott az iránytűjére.

Estére visszaért a csónakhoz. A közelben egy kis tábort ütött és megvacsorázott. Lepihent a tűz mellé és elnyomta az álom. Reggel, amikor felébredt, nyüzsgő élettől, madarak hangjától, levelek sustorgásától volt hangos a vadon. Megreggelizett, épp indulni akart a csónakhoz, amikor az egyik fán egy óriási kígyót látott meg tekergőzni.  Ámulattal figyelte egy jó darabig. Fölötte az ágakon majmok ugráltak akrobatikus ügyességgel. Egy ideig tátott szájjal nézegette őket, majd nekikészült, hogy beszálljon a csónakba, amikor játszani hívták. Örömmel egyezett bele, próbálta őket utánozni. A liánok segítségével több-kevésbé sikerült is. Olykor-olykor nagyot huppant le a földre, a magasból a fenekére, de nem számított! Kacagva folytatta a játékot. Kisvártatva elbúcsúzott és indult a csónak felé. Ahogy oldalra pillantott egy fekete kajmán mozdult meg a közelében. Gyorsan szállt be a csónakba, még mielőtt a farába harapott volna az a hatalmas bestia és haladt tovább nyugatról- keletre az Amazonas folyamon.

Hogy ezután mi történt? Azt senki se tudja, mert a kisfiú felébredt, otthon. A kedvenc párnája a feje alatt volt, a pihe-puha takarója pedig a testén.

– Ez tényleg érdekes álom volt! – mondta mosolyogva az édesanyja és megcirógatta kisfia fejét.

Így történt. Ha nem hiszed, járj utána!

 

Gani Zsuzsa, hobbi meseíró, történetíró, versíró

Hét éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavaink...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!