Barion Pixel

Kicsi Lili nagy feladata


Egy délután Lilikére a nagynénje vigyázott. Lilike öt éves volt. Lilike nagynénje Angéla, éppen csirke combokat sütött. Lilike is ott volt vele a k...

Kép forrása: pinterest

Egy délután Lilikére a nagynénje vigyázott. Lilike öt éves volt. Lilike nagynénje Angéla, éppen csirke combokat sütött. Lilike is ott volt vele a konyhában. Angéla kinyitotta a sütőt, és megnézte a húst. Már ropogósra sültek a csirkecombok. Lilike még sosem látott ilyen pirosra sült csirkét, mert az apukája, a hóka, színtelen sült húst szerette.

Majd bementek a szobába, és Angéla a kanapéra, Lilike mellé fektette a kis csecsemőjét. S ott játszottak vele. Angélának ismét ki kellett ugrania a konyhába egy pillanatra.

- Vigyázol egy kicsit Józsikára? – kérdezte Angéla.

- Persze!- válaszolt Lilike, nagy boldogan.

 Lilike örült, hogy milyen fontos feladatot kapott. Nézte a kis csecsemőt, mert gyönyörűségesen kerek feje volt, sötét szeme és haja. Ám az egyik pillanatban, egy szempillantás alatt, a kis csecsemő lesenderedett, azaz lecsúszott a kanapéról, és a szőnyegen kötött ki.Olyan gyorsan történt, hogy Lilikének nem volt módja megakadályozni. Lilike, úgy megijedt, hogy azt hitte, megáll a szíve. Gyorsan lemászott a kanapéról, és visszatette a kisbabát a díványra. Majd egy picit gondolkodott. Mitévő legyen? De Lilike becsületes kislány volt, és tudta, hogy egy ilyen nagy horderejű dolgot, nem szabad eltitkolnia. Bár nagyon félt, mégis úgy döntött, hogy kimegy a konyhába és szól a nagynénjének. Szegény Lili, fel volt készülve, hogy micsoda szidalmazást fog kapni. Alaposan le fogják teremteni. Rábíztak egy kis csecsemőt, és ő ilyen rútul leszerepelt! Bejött Angéla a szobába, és megnézte Józsikát. Majd ezt mondta.

- Nincsen semmi baj!

S olyan szélesen rámosolygott Lilikére, hogy Lilike lelkének ez olyan volt, mint a méz.A nagynénje, nem szidta meg, sőt, barátságos volt vele.

- Tényleg?- hitetlenkedett Lili.

- Igen, nyugodj meg! Nem történt baja Józsikának. S ez nagyon ritkán, de előfordul. -    Vigyázol rá még egy kicsit?- kérdezte Angéla.

- Hát persze!- válaszolta a kislány kicsit megnyugodva.

Lilinek olyan jól esett a nagynénje kedvessége, hogy harminc évvel később is tisztán emlékezett rá. Lilike a továbbiakban árgus szemmel figyelte Józsikát, és szerencsére, Józsika további meglepetést nem okozott Lilikének.

Lilike ma már felnőtt nő, de a mai napig szeret, családi ünnepeken, a nagynénje étkezőjében üldögélni, ahol finom, nap sárga szín uralkodik, az ablakokban virágok sorakoznak, és a nagy ablakok takarosan rendben tartott udvarra néznek, ahol haragos zöld tujafák állnak, és terülőtuják terpeszkednek. Józsika, a kis csecsemő is felnőtt, és boldog családapa. S Angéla nagynéni? Ő már túl van a hetvenen, és sokat vigyáz két, picuri kislány unokájára.

Igaz történet alapján.

 

Hirka Zita, amatőr meseíró

PRÉMIUM Hirka Zita Prémium tag

Ezt a mesét írta: Hirka Zita amatőr meseíró

Az Alföld délkeleti csücskében élek. Gimnáziumot végeztem, majd néhány évig a Pécsi Tudományegyetem hallgatója voltam.Diák koromban cikkeket írtam az egyetemi lapba. Szeretek kint lenni a természetben,így meséim sok esetben pipacsos rétek, poros utak mentén játszódnak. Gyermekkorom óta szeretek olvasni. Különösen rajongok a művészetekért, de legnagyobb örömömet az írásban lelem. Szeretem még a sportolást...

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki hozzászól!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások