Kikelet-keltő kismozdony


http://mocorgohaz.hu/

   Az erdei vasút keskeny nyomtávú sínpályáján Zsombor, a kis dízelmozdony volt az úr. Ő húzta a kirándulókkal teli kocsikat tavasztól őszig. Az erdőn keresztül kacskaringózó sínpár egy kis patak mellett futott, annak kanyarulatait követte.   A patak k...

Kép forrása: Erdődi Gergely (9 éves)

   Az erdei vasút keskeny nyomtávú sínpályáján Zsombor, a kis dízelmozdony volt az úr. Ő húzta a kirándulókkal teli kocsikat tavasztól őszig. Az erdőn keresztül kacskaringózó sínpár egy kis patak mellett futott, annak kanyarulatait követte.
   A patak keskeny volt és végig bokrok, fák árnyékában csörgedezett, ezért, aki nem ismerte, szinte észre sem vette. Nevét is arról kapta, hogy a napfény alig-alig érte: Árnyasnak hívták.
   Zsombor és Árnyas nagyon jó barátok voltak. A kicsi mozdony menet közben szívesen társalgott a patakkal, kattogott, zakatolt, dudált, barátja pedig vidáman locsogott-fecsegett, és persze, amiben csak lehetett, mindig segítették egymást. Télen pedig, amíg Zsombor az erdőszéli kocsiszínben pihent, Árnyas befagyva szundikált. Rendszerint egyszerre ébresztette őket Kikelet, a tavasztündér.
   Néhány évvel ezelőtt a mozdony éppen az első tavaszi útjára indult, amikor különös dologgal találta szemben magát. Az állomáson türelmetlenül várta, hogy a sok álldogálás után végre ismét szaladhasson és megbeszélhesse Árnyassal a téli álmait, így, amikor szabad jelzést kapott, fürgén berobogott az erdőbe. Amint a sínpár a patak mellé kanyarodott, Zsombor nagyot dudált, hogy ezzel üdvözölje barátját. Árnyas azonban nem felelt.
   – Mi történt veled, barátom? – kérdezte ijedten a kis mozdony, mert látta, hogy a patakkal valami nagyon nincs rendben. Nem folyt, nem mozgott a vize. Olyan volt, mintha kővé vált volna. Válaszolni sem tudott Zsombor kérdésére, csak dermedten hallgatott. – Árnyas! Mi van veled? – kiáltott ismét, most már kétségbeesetten.
   – Befagyott – jött a válasz a fák közül. Egy erdei pintyőke felelt Árnyas helyett.   
   – Még sosem láttam őt ilyen állapotban – töprengett Zsombor –, hiszen eddig még mindig egyszerre ébresztett bennünket a tavasztündér. Most mi történhetett?
   – Kikelet idén megfeledkezett a barátodról – susogták a fák. – Felébresztett téged, bennünket, a bokrokat, virágokat és az egész természetet, de ez a kis patak valahogy elkerülte a figyelmét.
   – Ez nem lehet! – tiltakozott a mozdony. – Mi lesz így vele? Árnyasnak muszáj kiolvadnia, fel kell ébrednie, különben elpusztulnak a benne lakó élőlények.
   – Szólni kell a tavasztündérnek – javasolta egy áfonyabokor.
   – Szólok én. Most rögtön. Bizony, bizony – erősködött Zsombor. – De hol találom?
   – A leg-na-gyobb fa te-te-jén, a-mott túl, az er-dő vé-gén – kopogta a választ egy nagy, piros tarkójú fakopáncs.
   – Az ám! – bólintott egy vén bükkfa. – Tényleg ott van. Csak az a baj, hogy ilyenkor már ő is alszik. Elvégezte a dolgát, felébresztette a természetet, most ő pihen.
   – De ne pihenjen! Még nem pihenhet! Nem ébresztett fel mindenkit, hiszen Árnyas itt maradt befagyva – csattogott, dohogott a kicsi mozdony, majd elszántan hozzátette: – Megyek és kiugrasztom én az ágyából ezt a tündért.
   Olyan sebesen zakatolt végig az erdőn, mint még soha. Meg sem állt a túlsó széléig, ahol aztán eszeveszett módon dudált és kiabált. Akkora zajt csapott, hogy arra tán még a holtak is felébredtek volna. Így aztán, nem csodálkozhatunk azon, hogy a tavasztündér szeméből is sikerült kivernie az álmot.
   Jött is Kikelet dúlva-fúlva, hogy panaszt tegyen a ricsaj miatt, de a kis mozdony hamar beléfojtotta a szót és szemére vetette mulasztását. Erre aztán egyből elpárolgott a tündér haragja és rettenetesen elszégyellte magát. Azt sem tudta, hogyan kérjen bocsánatot. Tüstént előkapta varázspálcáját, és egyetlen suhintással felolvasztotta a kis patakot.
   Árnyas boldog csörgedezéssel hálálkodott Kikelet-keltő barátjának, Zsombor pedig vidáman dudált egy nagyot a tavasz köszöntésére. 

 

Bódai-Soós Judit, író, meseíró, költő

A Bódai-Soós Judit felvett, írói nevem, „ősnevem”, melyet nagyapáim vezetéknevéből alkottam. Ebből a névből éppen úgy, mint valós gyökérből a fák, táplálkoznak írásaim. Úgy érzem, hogy ennek a névnek természetes helye van a verseim, novelláim, meséim, regényeim alatt. Egy szép kerek pont a mondat végén. Szekszárdon születtem 1974-ben, és Tolna megyében, Bogyiszlón nőttem föl. Szegeden, a JATE matematika tanár sza...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!