Kire kell bízni a virágokat?

Kire kell bízni a virágokat?.

Volt egyszer régen egy Zerzura nevű városállam, amelyet egy végtelen sivatag közepén zöldellő oázisban építettek fel, hófehér márványból. Ennek a városállamnak a tizenkettedik kormányzója rajongott a növényekért, ezért a világ legtehetségesebb kertészét szerződtette, aki csodás parkot építtetett neki, tele öt földrész legkülönlegesebb virágaival.

A különleges növénykertnek messze földről csodájára jártak. Mivel pedig a kormányzó azt szerette volna, hogy a következő generációk is gyönyörködhessenek a parkban, megkérte a kertészt: nevelje ki az utódját, akire rá meri majd bízni a növények gondozását. Világszerte sokan szerettek volna ennek a kertésznek a tanítványai lenni, így aztán bőven akadt jelentkező.

A kertész segédei kiválasztották a legígéretesebb jelölteket, és csak ők találkozhattak a mesterrel, aki röviden elbeszélgetett mindegyikükkel. Miután elsorolták, hol tanultak és mit dolgoztak azelőtt, mindegyiküktől megkérdezte, hogy szerinte melyik a legkülönlegesebb virág a világon. A választásukat pedig meg is kellett magyarázniuk.

Egyesével mentek be a jelöltek Zerzura kertészének irodájába, aztán az előtérben üldögélve várták, hogy odabent megszülessen a döntés. Társalgással ütötték el az időt, és persze szóba került, hogy ki melyik virágot választotta.

– Nekem a nősziromra esett a választásom – mondta az egyik jelentkező. – Méghozzá azért, mert a szépségének nincs párja. És hát egy virág esetében a legfontosabb az, hogy szemet gyönyörködtető legyen!

– Én azt mondtam, a gardénia a legkülönlegesebb – szólt a második. – Az minden más virágnál jobb illatú, így még a vakoknak is örömet okozhat.

– Szerintem pedig a bársonyvirág a legnagyszerűbb, mert az nemcsak szép, de ehető is, ráadásul többféle gyógyhatása van – jelentette ki a harmadik.

A negyedik tanoncjelölt először nem akarta elárulni, mi volt a válasza, ám a többiek unszolására végül beadta a derekát.

– Én a kerti árvácskát választottam – magyarázta. – Nem túl feltűnő ugyan, és tudom, hogy semmi különleges nincs benne, de nekem ez áll a legközelebb a szívemhez. A nagymamám kertjében rengeteg volt belőle, és kisgyerekként gyakran szedtem belőle egy-egy csokorral, amit aztán a házban egy kis üvegpohárba tettünk. Szóval kedves emlékeket idéz fel bennem.

Bár a többi jelölt semmit nem szólt, magukban mind úgy gondolták: az biztos, hogy ennél ők ügyesebben feleltek a kérdésre. Rettentően meg is lepődtek, amikor nem sokkal később kinyílt az iroda ajtaja, és a zerzurai kertész titkára bejelentette, hogy a mester azt a fiatalembert veszi maga mellé, aki az árvácskát választotta. Egyikük felháborodásában magyarázatot követelt, mire azt a választ kapta, hogy a világ legszebb parkjának olyan kertész kell, aki tudja, mit jelent szeretni a virágokat.