Barion Pixel

Versengő méhek


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
  • 2024.
    jún
  • 30

Zimi és Zümi ugyanabban az évben született bele egy népes méhcsaládba, és együtt nevelkedtek fel. Amikor már elég idősek voltak, közösen ismerkedtek meg a dolgozó méhek hétköznapi feladataival. Ezt követően munkába álltak, és mindig mindent egyszerre csin...

Kép forrása: freepik.com / brgfx

Zimi és Zümi ugyanabban az évben született bele egy népes méhcsaládba, és együtt nevelkedtek fel. Amikor már elég idősek voltak, közösen ismerkedtek meg a dolgozó méhek hétköznapi feladataival. Ezt követően munkába álltak, és mindig mindent egyszerre csináltak: reggelenként együtt indultak virágokat keresni, ugyanazt a környéket járták be, majd este ugyanakkor tértek nyugovóra.

Egyszer aztán Zümi kitalálta: versenyezzenek, melyikük tud egy nap alatt több nektárt gyűjteni. Zimi elfogadta a kihívást, így aznap mindketten beleadtak apait-anyait, és a tőlük telhető leggyorsabban röpködtek virágról virágra, majd vissza a kaptárba. Aztán este megnézték, mennyi nektárt sikerült összegyűjteniük, és kiderült, hogy Zümi túltett fivérén. Annyira elégedett volt magával, hogy örömében táncra perdült.

Ugyanakkor Zimit úgy elkeserítette a veresége, hogy azon az éjszakán sokáig csak forgolódott a fekhelyén, alig tudott elaludni. Másnap felvetette, hogy ismételjék meg a versenyt, Zümi pedig beleegyezett. Újfent beleadták minden gyorsaságukat mindketten, de ezúttal is Zümi győzött. Így aztán Zimi megint rosszul aludt. A következő reggel viszont új ötlettel állt elő: kitalálta, hogy versenyezzenek most azon, melyikük tud finomabb mézet csinálni. Züminek tetszett a felvetés.

Ezúttal tehát nem a gyorsaságra figyeltek, hanem igyekeztek olyan virágokat keresni, amelyekről tudták, hogy kifejezetten finom a nektárjuk. Emiatt jóval kevesebb mézet készítettek, mint korábban – viszont amit megcsináltak, az valóban ínycsiklandó lett. Este aztán megkértek egy másik dolgozót, kóstolja meg mindkettőjük mézét, és döntse el, melyik ízlik neki jobban. Méhtársuk úgy ítélte, hogy Zimi jobb mézet csinált, aznap tehát neki volt oka az örömtáncra. Persze most meg fivére kedvetlenedett el.

Zümi éjszaka a fekhelyén forgolódva előbb arra gondolt, meg kellene ismételniük ezt a vetekedést is. Aztán viszont inkább újfajta megmérettetést talált ki. Másnap reggel felvetette Ziminek: versenyezzenek azon, melyikük tud szebb virágokat találni. Zimi, aki a győzelme miatt hirtelen nagyon magabiztos lett, azonnal rábólintott. Rögtön hozzá is láttak a környék felderítéséhez.

Végigröpültek a mező fölött, és bár sok színpompás virágot láttak, még azoknál is szebbet akartak felkutatni. Addig köröztek odafent, hogy végül mindegyikük betévedt a városba, ahol egy teraszon nagy, egzotikus növényekkel teli virágládát pillantottak meg. Egyszerre értek oda, de mindegyikük meg volt arról győződve, hogy ő vette észre először a csodás virágokat.

Így aztán jól összekaptak. Mérgükben kergetőzni kezdtek, és annyira belefeledkeztek ebbe, hogy csak az utolsó pillanatban vették észre a feléjük közelítő légycsapót. Éppenhogy el tudtak menekülni, és meg sem álltak, amíg vissza nem értek a mezőre. Úgy reszkettek a félelemtől mindketten, hogy jó időbe beletelt, mire megnyugodtak. Amikor pedig ezt követően hazarepültek a kaptárba, nagyon leszidták őket, amiért aznap még semmire se haladtak.

Úgyhogy Zimi és Zümi végül kiegyezett egy döntetlenben, és elhatározták, hogy többé semmiből nem csináltak versenyt.

Barna Benedek, amatőr író

Ezt a mesét írta: Barna Benedek amatőr író

Számomra az írás alapvetően a témákkal, műfajokkal való kísérletezésről szól, így juthattam el a legkülönfélébb hosszúságú és tartalmú novellák számítógépbe pötyögése után a mesefaragásig. Aztán most már persze az is érdekel, hogy ami ezekből a kísérletekből született, működik-e – ezért kerültek fel ide az írásaim.


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások