Kisgazdik és kedvenceik/Vöric kalandjai_3.: 15. fejezet: Horgászat Füstössel

Kisgazdik és kedvenceik/Vöric kalandjai_3.: 15. fejezet: Horgászat Füstössel.

Kora délután, felfrissülve indult egy kis sétára Vöric. Mivel a reggeli egerészés remekül sikerült Kormossal, újra a játszótér irányába indult. A fekete macskafarok helyett most a szürkét pillantotta meg az egyik bokor alatt. Örömmel üdvözölte új barátját.

– Tudod, mi már idősebbek vagyunk nálad, ezért vannak külön programjaink – magyarázta Füstös, amikor a fekete cicát hiányolta Vöric. – Egyébként is más a hobbink, Kormosé a vadászat, az enyém a horgászat.

Vöric kíváncsi lett, miféle szórakozás lehet a horgászat. Erről még sosem hallott senkitől, ezért megörült, amikor a szürke cica felajánlotta, hogy elmehet vele horgászni.

– Majd a tónál mindent elmagyarázok. Gyere a nyomomban, nincs messze a horgásztó! – indult fürge léptekkel Füstös. Keresztülvágtak a játszótéren, aztán egy virágos réten, majd megérkeztek egy nagy vízhez. Ennyi vizet egyben még sosem látott a vörös cica. Azon gondolkodott, kinek lehet ez az itatója. Meg is kérdezte Füstöst, aki ezen jót nevetett.

– Ez nem itató, hanem a halak lakhelye. Látod ott a túlsó parton azokat az embereket a hosszú botjaikkal? Ők a horgászok, és azért vannak itt, hogy kifogják a vízből a halakat, aztán hazavigyék őket vacsorára. Mi is úgy fogunk horgászni, mint ők, tehát szükségünk van horgászbotokra – azzal indult is a parti fűzfák irányába. Letört ágak után kaparászott, talált is hamar két alkalmasat.

– Na, most figyelj rám, kis vörös! Ha ügyes leszel, halat vacsorázhatsz ma. Ezzel a hosszú bottal megközelítjük a vizet. De légy óvatos, bele ne ess! Tudod, mi macskák nem rajongunk a fürdésért. Ha mégis belecsúsznál, csak kapálózzál gyorsan a part felé. Figyeld a víz szélét, látni fogod az úszkáló halacskákat. Azok közül fogunk kipiszkálni néhányat, ha a szerencse is mellénk szegődik.

Azzal Füstös, amennyire csak merte, megközelítette a víz szélét. Pont annyira merészkedett, hogy a fűzág leveles vége a vízbe ért. A másik végére pedig rátette mellső mancsát, és meredten bámulta a víztükröt. Vöric figyelt, próbálta mindenben utánozni Füstöst. Közben rettegett, hogy becsúszik a vízbe és kapálóznia kell a part felé. Ijesztőnek tartotta azt a ragacsos szürke dolgot is, amibe a mancsa belemélyedt. Óvatosan közelítette a botját a víz felé, utánozva mesterét. Hosszú percekig némán bámulták a vizet, amikor Füstös a fogai közt felé sziszegte: „Kapásom van!” – azzal hátralendítette a botját, aminek a végén egy vergődő, fénylő kis jószág kapaszkodott.

„Ez tehát a hal” – állapította meg Vöric, és csodálattal bámulta, ahogy a nagyobb macska egy roppantással kettéválasztotta a kishalat. Pontosabban majdnem egészben lenyelte, csak egy kis részt hagyott meg a farkával együtt. Azt viszont jó szívvel kínálta kis tanítványának.

– Az a legjobb része, kóstold csak meg! – bíztatta Vöricet.

A kiscica nem akart csalódást okozni mesterének, ezért belekóstolt a haldarabkába, bár a szaga nem igazán volt a kedvére való. Néhány falatka után azonban el kellett ismernie, hogy a hal finom étel. Míg Füstösnek még négy halacskát sikerült fogni, addig Vöric egy élettelen halat piszkált ki, amelyik a víz felületén lebegett. Az idősebb macska lebeszélte ennek megkóstolásáról, inkább nagyobb darabot adott a negyedik zsákmányából az egyre éhesebb kis horgásztanulónak. „Nem tudom, anya horgászott-e valaha. Biztos tetszeni fog neki, ha mesélek erről az új tudományomról” – gondolta, miközben a játszótér felé bandukoltak Füstössel.

Nyitott kapu, friss vacsora várta már Emiék teraszán. Bele is kezdett a falatozásba, amikor a kisgazdája kijött és kiabálni kezdett.

– Gyertek gyorsan! Tiszta sár a cica és valami fura szag is lebeg körülötte.

A szülők hamar rájöttek, hogy a cica mancsain rászáradt iszap van, a szag pedig egyértelművé tette, hogy kedvencük horgászni volt.

– Hozz a vödrödben egy kis esővizet a hordóból, Emi! Ha jóllakott, megpróbálom a lábait lemosni. A halszag meg majd csak elillan előbb-utóbb – nyugtatta az apuka a lányát.