Kukorica Kató kalandjai- I.rész

Kukorica Kató kalandjai- I.rész.

Volt egy különleges kukoricás Nagyszentjános határában. Arról volt nevezetes, hogy az egyik itt termő kukoricafajta egyetlen egy csövének, összes kukoricaszeme tudott beszélni. Közülük a legcserfesebb Kukorica Kató volt. Amikor az ősz szele megzörgette a száradó kukoricaleveleket, érett csöveinek haját megtépázta, csuhé ruhájának leveleit szerte-széjjel szórta a határba, akkor már mind tudták elérkezett az aratás ideje. Izgatottan készülődött mindenki az esti kukoricakeringő bálra, melyre a környék mezei- és erdei lakói is mind hivatalosak voltak. Nem maradhattak el a dél felé induló madaraink sem: fecskék, fülemülék, gólyák, darvak, sárgarigók szajkók, dolmányos varjak és még sorolhatnám. A négylábúak, kétlábúak, rovarok mind-mind ott gyülekeztek a kukoricás szélében, hogy az idei évben sem maradjanak le erről a nem mindennapi eseményről. Mikor besötétedett, feljöttek a csillagok és a hold is megkezdte éjszakai sétáját akkor kezdődött a bál. A sima szemű kukorica, csemegekukorica, lisztes kukorica, pattogatni való kukorica, felemás kukorica, dísz kukorica és még a lófogú kukorica is ott volt. Levélkarjaikat egymásba fonták, címervirágukat a hold felé fordították és az őszi szél zenéjére hullámkeringő táncuk járták. Ringtak, lengtek, susogtak, csuhé szoknyájukkal suhogtak, zizegtették a leveleiket, potyogtatták sárga könnyeiket. Hajnalodott, mire véget ért a mulatság. Ekkor a bámészkodó siserehad ellepte a kukoricást és nagy sebbel-lobbal lakmározni kezdte a kihullott kukoricaszemeket. Volt olyan madár, aki gondolt az előtte álló hosszú útra és egy-két szem kukoricát a szárnyai alá rejtett. A kis hörcsög, kiről közismert, hogy a mohóság világbajnoka többször is tele gyűjtötte pofazacskóját, hogy feltölthesse raktárját. Egyetlen madár volt, ki nem nyúlt a kihullott szemekhez. Varjú barátom Dolmányos Boldizsár volt az, ki békésen várakozott. Már délután volt, mikor a kukoricatábla újra elcsendesedett. Ekkor Boldizsár felreppent, tett egy varjúkört a magasba, hogy jól láthassa, melyik az a kukoricaszár, amelyiknek címere mélyen meghajolva áll, csuhé ruhája eltakarja szépséges sárga szemeit és barnálló haja még lobog a szélben. Mikor megpillantotta, nyomban odaröppent mellé, majd csőrével hétszer koppintott a kukoricacsőre, hét varjúkárogást hallatott, hét varjúkönnyet hullatott, majd szárnyaival átölelte a kukoricát és arra kérte, hogy lányai közül egyetlen egy szemet adjon neki. Azon nyomban letört a kukoricacső a szárról, egyetlen egy szem Kukorica Kató, Boldizsár elé gurult, testvéreit pedig pillanatok alatt elnyelte a föld. Régi-régi hagyomány volt már ez itt a nagyszentjánosi kukoricásban, tudták ezt mindketten. A beszélő kukoricaszemek a mai napig is csak itt ezen az egy helyen teremnek. Minden évben egyetlen egy szemet kap a Dolmányos család, hogy magával vigye telelőhelyére, majd tavasszal visszatérjenek együtt és meséket mondjanak nektek, gyerekeknek. Ha találkoztok egy kóbor dolmányos varjúval, ki egy kukoricaszemet szorongat a csőrében, kérjétek meg, hogy aznap este legyen a vendégetek. Biztosak lehettek abban, hogy Kukorica Kató aznap nektek fog mesét mondani!