Lélekmadár.
Egyszer volt, hol nem volt.
Egy vörösbegy kismadár akinek, olyan szép szívhez szóló dala volt, hogy felmelegedett belepirult a legmorcosabb ember szíve is. Bár őt sosem látták, csak hallották.
A rosszindulatnak rosszkedvnek lekonyult .
Míg a vörösbegy szabadon szállhat, de egyszer csak elmosogatott egy felhőt a nagy égi karmester és láthatóvá vált a vörösbegy világossá vált, hogy fölötte repkedett az emberek észrevették és néhányan el akarták kapni , hogy csak nekik énekeljen, akkor ők lesznek a legboldogabbak a világon.
Kérdezte Gyurgyalag György a személyi edző
Hozzá volt szokva, hogy nincs elérhetetlen cél erővel, kitartással mindent meg lehet valósítani.
Akkor a cukros nagyi, akinek finom sütijei és cukrai voltak, meg diabétesze is. Mondta, -csalogassuk ide valamilyen finomsággal, hogy fognak örülni az unokák ha hazaviszem nekik gondolta a madárkát!
Győzzön az ügyesebb!
A kismadár egyre rövidebben énekelt dala is szomorúbb lett, ahogy látta hogy az önzőség kapzsiság irigység felütötte az emberek közt a fejét , hogy az ő boldogulásuk boldogságukat előtérbe akarták helyezni. A madárka egyre kevesebbet énekelt.
Gyöngypataki szomorkás, de jóságos Sanyi egyszer, amikor friss vizet akart vinni egy kóborkutyának, akit befogadott, meglátta a kismadarat, aki a rá vadászó emberek elől menekült az erdőbe. Hajléktalan Gyöngypataki Sanyi csendben rámosolygott és megtörtént a csoda. Ő énekelt az addigra szomorú kismadárnak. A kismadár új erőre reményre, kelt tőle és az addigra beteg szomorkásabb emberek újra hallhatták boldog, gyógyító énekét a vörösbegynek.
Kitárták önző szívük ablakát és ők is énekelni kezdték a vörösbegy dalát.
Mókusos Marika még látta is, hogy erre az összhangra trillázva piruetteket repült örömében a vörösbegy.
-Minek megfogni a szeretetetet birtokolni az örömöt ha az szétosztva szabadon szárnyalva lesz egyre több
- gondolta Sündörgő Samu a tolvaj a modernkor Robin Hood-ja , aki lopott cukorkát a cukros nagyinak súlyzót, Gyurgyalag Györgynek is és itató edényt meg ételt Gyöngypataki Sanyinak. Így történt, hogy egy tolvajból lett a legnagyobb adakozó és ezentúl nem tárgyakat és ételt lopott sőt, nem is lopott
Csak bölcseket mondott rátapintott a lényegre.
És hangszereket készített kidobott bútorokbol meg gallyakból, műanyag szemétből, hogy az emberek megmutathassák, továbbadják gyönyörű zenét, ami szívük dalol nekik. Kiderült hogy ez a madárka csak egy egyszerű vörösbegy volt, az emberek szíve hallotta szépnek boldognak. Mikor ők is ilyenek voltak legbelül beléjük fészkeltek jó érzések, meg rosszak is , de mint egy kertet ezt is gondozni táplálni kellett, kigyomlálni a önzőséget, haragot ,irigységet és végül egyre több örömnek szeretetérzésnek maradt hely. Annyi hogy kiszorította a sötétséget, no nem az éjszakából csak a szívekből.
Ott mindig napkelte volt, ahol dalolt egy dobogó, vörösbegy boldogan.
PRÉMIUM
Ezt a mesét írta: Szakács Anna (Prasad) amatőr író
A világ mesés valójában mesés emberekkel, élőlényekkel, ezt szeretném megmutatni történeteimen keresztül. Haikukat is szoktam írni meg novellákat , verseket a meséken kívül. A Sumida folyó hídja online kultúrális magazinban jelentek meg haikuim.