Luna és a Hold Madár éneke

Luna és a Hold Madár éneke.

Földi Kinga

Luna és a Hold Madár éneke

A nyári nap sugara még javában tűzte a Hétszínvirág iskola kapuját, de a csengőt ez nem zavarta. Szeptember volt, így ideje elkezdeni a tanévet. A második osztályba lépő Luna, kinyitotta az énekfüzetet, hiszen ez állt az órarendben. A lány farkasszemet nézett a benne lévő képekkel, melyeken gyerekek énekeltek és táncoltak vidáman.

Luna nem szeretett énekelni. Lány létére igencsak mély hangja volt, és hamisnak tartotta egy dalhoz.

 – Jó reggelt gyerekek! – köszönt az osztályba érkező Bogi tanító néni. – Jó hírem van. Az idén a mi osztályunk kapta a karácsonyi műsort. S bár még csak most kezdődött újra az iskola, nem árt időben készülni rá.

A gyerekek örömükben mozgolódni kezdtek. Kezek emelkedtek a magasba, jelentkezve szerepekre. Egy maradt csak szorosan a pad alatt, Lunáé.

– Te nem szeretnél részt venni a műsoron? – kérdezte Bogi néni.

– Én nem akarok fellépni. Utálok énekelni – dünnyögött Luna morcosan.

– Azért még ne mondj nemet! Hátha később megjön hozzá a kedved – mosolygott Bogi néni.

Luna rázta a fejét, és a nap hátralévő részében szomorúan lógatta az orrát. Még anya csokis sütije sem tudta felvidítani, amit uzsonnára magával hozott.

Iskola végeztével is inkább a meleg szobájában gubbasztott. Este ment csak ki az udvarra, hogy használja kicsit a csillagvizsgálóját. Az ég bámulása közepette egy huhogó, fütyülő hang ütötte meg a fülét. Lunának megtetszett a különös dallam, ezért felpattant és keresni kezdte. Nem kellett sokat kutakodnia, amikor észrevett egy sérült szárnyú baglyot a bokorban. Gyorsan hívta a szüleit, akik rögvest dobozba tették a madarat.

– Jobb lesz, ha bevisszük a házba, nehogy nagyobb baja essen! – javasolta apa.

Luna egyetértett vele, és a kanapén ágyazott meg magának, hogy éjszakára végig a kis bagoly mellett maradhasson.

Másnap reggel ő és a szülei korán keltek, hogy elvigyék az állatorvoshoz a madarat. Az orvos elmondta, hogy a bagoly, akit találtak egy füleskuvik. Felajánlotta, hogy keres neki otthont, ahol majd felgyógyulhat, de Luna addig könyörgött, míg a szülei beleegyeztek, hogy az náluk legyen. Anya felírt mindent, amire csak szükségük lehet a bagoly gyógyulásához.

– Az én nevem Luna – suttogta a bagolynak. – Azt jelenti, Hold. Mit szólnál, ha téged Hold Madárnak hívnálak? Hiszen éjszakai madár vagy.

Apa meghallotta Luna sutyorgását, és nem tartotta jó ötletnek, hogy nevet kap a madár, mert szabadon kell majd engedni jövő tavasszal.

– Így csak még jobban megszereted – mondta a lánynak.

– A telet velünk tölti. Valahogy csak hívnunk kell – makacskodott Luna, aki eldöntötte, hogy tökéletes gazdája lesz a bagolynak.

A szobájában még egy kis részt is kialakított új barátjának. Hold Madár pedig a lánynak köszönhetően napról napra erősödött. S míg az iskolában javában ment a gyakorlás a karácsonyi műsorra, addig Luna délutánonként rohant haza a bagolyhoz. A házifeladatait is mellette írta, mert imádta hallgatni Hold Madár esti dalát.

Anya segítségével Luna több könyvet is kölcsönzött a könyvtárból, amik baglyokról szóltak. Amikor annak a résznek az olvasásához ért, amiben visító, sikító, huhogó állatnak nevezték a baglyokat, a lány úgy meglepődött, hogy majdnem leesett a székről. A könyvben az állt, a bagoly nem énekesmadár.

Aki ezt írta, az még nem aludt el az ő madarának az énekére – gondolta.

Luna ránézett Hold Madárra, aki most is éppen fütyült. A lány viccesen utánozni kezdte őt.

– Nahát ez egész jól megy – nevetett fel hangosan.

Hold Madár nem felelt, de szárnycsapásokkal jelezte, hogy egyetért.

– Tudod, én nem is utálok énekelni. Inkább félek tőle. Mi lesz, ha kicsúfolnak a hamis hangom miatt – sóhajtott a lány. – Bár ahogy olvasom, te sem vagy énekesmadár, mégis dalolsz a magad módján. Nem zavar, hogy mit gondol az erdő. Talán engem sem kellene, hogy mit gondolnak a többiek a suliban.

Luna ekkor elkezdte dúdolni az egyik karácsonyi dalt, ami mindig is tetszett neki, de senkinek nem árulta el. Míg ő énekelt, addig a bagoly a saját dallamát fütyülte.

– Jó kis csapat vagyunk - kacsintott Luna, és eszébe jutott a karácsonyi műsor. – Azt hiszem, mégis szerepelnem kellene. Lehet, hogy élvezném. 

Hold Madár újból magasba emelte a szárnyait. Luna úgy gondolta, hogy a bagolynak ez igent jelent. Másnap fel is kereste a tanító nénit, hogy kérjen egy szerepet. S bár a karácsonyi műsorig már nem volt sok idő hátra, Bogi néni örömmel nevezte ki az egyik angyalnak. Luna serényen kezdett bele a vers és dal tanulásba. Hold Madár esténként a gyakorlását hallgatta. Luna végül megtanulta minden dallamnak a helyét az énekben.

A műsor napján az iskola aulája zsúfolásig megtelt szülőkkel és gyerekekkel. Mikor Lunára került a sor, nagy levegőt vett és belekezdett. A dallamok boldogan csendültek fel a szájából. Nem számított, hogy hamisan hangzanak-e vagy sem. A lány az előadása minden percét élvezte, és végül hatalmas tapsot kapott.

A műsor végeztével hamar eljött a karácsony, majd a télnek a vége. Luna úgy érezte, hogy ilyen hamar még soha nem érkezett meg a tavasz.

Hold Madár szárnya teljesen meggyógyult, és a lánynak ideje volt szabadon engedni őt. Ki ment vele a közeli erdőbe, hogy ott elbúcsúzhassanak. Luna arcán egy nagy kövér könnycsepp gördült le.

– Köszönöm, hogy segítettél az éneklésben! – hüppögte a bagolynak, és megsimogatta.

Hold Madár körbe repülte őt.

Sok évszak eltelt azóta, hogy szabadon engedte a baglyot, de Luna azóta is kisétál esténként a szabadba, mert a távolból még mindig hallja felcsendülni az ismerős, kedves dallamot.