Barion Pixel

Mackó világgá megy


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

            A Hold kifli alakban fénylett az égbolton, körülötte ezernyi csillag ragyogott. Az este bársonyosan ölelte át a kis falut, a templom órája kilencet ütött.
            Mackó szomorúan ült a játékpolcon. Nem is tudta mennyi idő telt el azót...

Kép forrása: pixabay.com

            A Hold kifli alakban fénylett az égbolton, körülötte ezernyi csillag ragyogott. Az este bársonyosan ölelte át a kis falut, a templom órája kilencet ütött.

            Mackó szomorúan ült a játékpolcon. Nem is tudta mennyi idő telt el azóta, hogy utoljára a kisfiú magához ölelte. Tudta, hogy nap közben nem ér rá, délelőtt iskola, délután tanulás és külön órák, sportolás, zongora, idegen nyelv, mire hazaért, elkészült a vacsora, nem sok ideje maradt a lefekvésig. Mackó megértette, hogy nincs ideje vele foglalkozni, sokszor mondogatta magában, hogy hét végén majd biztosan másképp alakul. Sajnos azonban a szombatok és vasárnapok is szinte mindig foglaltak voltak, a kisfiú ilyenkor ment az osztálytársai születésnapjára, és ilyenkor rendezték a sportversenyeket is.

Mackó úgy érezte, hogy nincs más lehetősége, világgá kell mennie. Arra is gondolt, hogy út közben talán talál valakit, aki befogadja, és aki szívesen foglalkozik vele, és akkor mégsem kell világgá mennie. Az éjszaka közepén leugrott a polcról, és kiment az ajtón. Mikor kilépett az utcára, kicsit megrettent, még sosem járt kint sötétedés után.

– Nem fordulok vissza, keresek valakit, akinek van ideje velem foglalkozni! – suttogta magában, és amint meghallotta a saját hangját, ismét erőre kapott. Szedte a lábát, ahogy csak bírta, keresett egy házat, ahol még nem alszanak. Sajnos azonban minden kisgyerek az igazak álmát aludta, minden ablak sötétbe burkolódzott.

Egy játszótér mellett haladt el, mikor észrevett egy piros padot.

– Megpihenek itt egy kicsit! – suttogta, és felkapaszkodott rá. Amint ott üldögélt, felnézett, és egészen elbűvölték a csillagok, melyek ezüstbe öltöztették az éjjeli eget. A kifli alakú Hold arcán mosolyt látott, és ez teljesen megnyugtatta. Lecsukódott a szeme, és pillanatokon belül elaludt. Egy kicsi lány hangjára ébredt:

– Nézd Anya, valaki itt felejtette a maciját! – kiáltotta, és felkapta a padról, majd magához ölelte.

– Majd ha hazajöttünk az óvodából, megkeressük a gazdáját! – ígérte az anyukája.

– Jó, de addig nálam lesz! – felelte a kislány.

Mackó boldogan ült a kislány karjában, vitte őt magával az óvodába, betette egy zsákba, és délutánig ott csücsült, ez kicsit unalmas időtöltés, de érezte, hogy nem tart sokáig. Úgy is lett. A kislány kivette onnan, amint az anyukája érte jött, és a hazafelé vezető úton végig a karjában tartotta.

– Nem unatkoztál nagyon? – kérdezte tőle, de Mackó szóhoz sem jutott, olyan szorosan ölelte.

Az anyukája út közben megkérdezte az ismerős szülőket, hogy nem tudják-e, ki hagyta ott a macit a játszótéri padon, de senki sem látta.

Mikor hazaértek, a kislány bevitte őt a szobájába, és vacsoráig játszott vele. Mikor az anyukája hívta, hogy menjen enni, őt is vitte magával, és az asztalhoz ültette. Lefekvéskor maga mellé tette, jól betakargatta, és jó éjszakát kívánt neki. Mackó nagyon örült, hogy nem kellett világgá mennie, mert már út közben új gazdára talált, olyanra, aki ráér vele foglalkozni.

Egyik nap óvodából hazafelé menet a kislány és az anyukája betértek a közeli pékségbe. Mackó élvezettel szippantotta be a friss péksütemény illatát, mikor nyílt az ajtó, és a kisfiú lépett be rajta.

– Mackó, te hogy kerülsz ide? – kérdezte.

– Ó, hát a tiéd? Pár napja a játszótéri padon találtuk egy reggel! – felelte a kislány anyukája.

– Igen, én kaptam még egészen pici koromban, a kedvenc mackóm! Igaz, nincs sok időm vele foglalkozni mostanában! Csak üldögélt szegény a polcomon hónapok óta! – felelt a kisfiú.

A kislány elszomorodott.

– Itt a gazdád Mackó, visszaadlak neki! – mondta, és már nyújtotta is a kisfiú felé.

– Köszönöm! – vette el a kisfiú.

A boltból hazafelé menve a kislány szomorúan bandukolt az anyukája mellett.

– Hiányzik Mackó? – kérdezte együttérzőn az anyukája.

– Igen, nagyon! – szipogta a kislány, mert lassan eleredt a könnye is.

Ebben a pillanatban a kisfiú hangja szólalt meg mellette:

– Várj, szeretném neked odaadni Mackót! Annyira szomorúnak láttam, mikor visszakaptam, hogy gondoltam, hogy nagyon jól érezte magát nálad! Te biztos többet tudsz vele foglalkozni, mint én!

– Nem hiányzik majd neked? – kérdezte a kislány.

– De igen, biztosan. Majd olyankor átmegyek hozzátok, és megnézem! – felelte a kisfiú, és átnyújtotta Mackót.

A kislány boldogan elvette, és megbeszélték, hogy néha majd találkoznak, ő és a kisfiú és Mackó.

            Ettől a naptól kezdve Mackónak nem kellett attól félni, hogy nem öleli meg senki, mert a kislány jó sokáig vitte magával mindenhová a karjában. A kisfiútól sem kellett elbúcsúznia örökre, mert kezdetben néha, később gyakrabban átjött őt meglátogatni. Mikor a gyerekek felnőttek, akkor Mackót egy napon egy másik kislány kezébe adták, aki nagyon hasonlított az előző gazdáira, sokat játszott vele és gyakran magával vitte, ha mentek valahová, este pedig mikor lefeküdt, a párnájára tette, jól betakargatta és rendszerint egyszerre aludtak el.

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

PRÉMIUM Kovácsné Demeter Monika Iringó Prémium tag

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások