Mackóbál

Mackóbál.

Barnabás a barna medve
magányosan éldegélt,
társak nélkül, egymagában
tengette az életét.

Nap keltette, Hold fektette,
ők voltak csak társai,
rajtuk kívül Barnabásnak
nem voltak barátai.

Unatkozott egymagában,
eltöprengett erősen,
hogy szerezhet barátokat
az erdei rejtekben?

Támadt is egy nagy ötlete
a magányos mackónak,
úgy döntött, hogy bálba hívja
az erdei lakókat.

Meghívót írt Ravaszdinak,
vörös prémes rókafinak.
fürge nyuszi családjának,
rezgő bajszú Borz Balázsnak.
Csíkocskának a malacnak,
Pitének a kismókusnak.

Zenekart is keresett,
kutatott is eleget.
Rátalált egy jó bandára,
az Erdei Muzsikásra!

Eljött hát a bál nagy napja,
megjelent az erdő nagyja.
szomjaztak a vidámságra,
egy kis zenés mulatságra!

Jókedvűen lakomáztak,
táncoltak és muzsikáltak.
A házigazda nem volt más,
mint a mackó, Barnabás!

A Hold és Nap is elmentek a bálba,
égi keringővel keltek ők a táncra!
Ámulatba ejtették az erdei lakókat,
megbűvölve nézték szédítő táncukat.

Később, mikor vége lett
az égbolton a táncnak,
a vendégek is érezték,
hogy vége már a bálnak.

Napokig – hetekig
meséltek a bálról,
nem feledkeztek el
a jó Barnabásról.

Ismerték már, tudták,
hogy barátságos mackó,
csendes barlangja egy
vendégváró kuckó.

Barnabás a mackó,
többé nem magányos,
társaival megtelt
barlangja lakályos.

Barátokkal együtt
boldog ám az élet,
tudom, hogy ezt te is
pontosan így véled!