Magashegyek gyermeke

Magashegyek gyermeke.

MAGASHEGYEK GYERMEKE

Szelek birodalma                                                                                                                                                   Volt a világon egy hely, ahol a Magashegyek csúcsain még mohazöld fenyőerdők nőttek, selymes fű borította a réteket, a folyók csendben csörgedeztek a magasból. A hegyek csúcsai olyan magasságokba értek, hogy körbe ölelhették az arra sétáló bárányfelhők. A hegycsúcsok ezüstrózsaszínben ragyogtak, mikor a nap mögéjük bújt, hogy nyugovóra térjen.                                                                                                 Itt volt a Hatalmas Szelek Birodalma. Ezen a Magas-hegyi vidéken, születtek a szelek. Süvöltő Szélvész volt Szélfalva birodalmának uralkodója és őrzője. Maga is itt szü-letett, valamikor nagyon régen, amikor a Nap sugarai még nem érték el Magashegy csúcsait. Itt tanulta a szelek mesterségét. Egyetlen volt a birodalomban, aki csigavonal-tornádót tudott süvölteni a Magashegyek köré. Ismerte és be is tartatta a Nagy Széltörvénykönyv minden pontját birodalmában. Így, egy bé-kés, boldog birodalomba élhettek a szelek ezen a vidéken. Ha valamelyikük útra kelt a nagyvilágban, akkor a birodalomban mindig tudták, merre jár, azt is mikorra várható, hogy vissza-érkezzen. A nagy Útvonaltérképen mindenkinek megvolt a helye. Erről nem más gondoskodott, mint a nagy földrajztudós: Dr. Szélszimat. Annyira doktora volt a földrajzi ismereteknek, hogy az elkövetkezendő időjárást is meg tudta jósolni. A birodalomban egy-két izgága, csalafinta szélgyerek mégiscsak megnehezítette az ott élők életét: Szellőcske, Tovasuhanó, Kószáló és Fuvallat.  Ezek a gyerekek sok fejtörést okoztak az öregedő tanító nénijüknek, Bölcs Szélvirágnak és a birodalom uralkodójának is. Pedig szüleik nagy szorgalommal és oda-figyeléssel látogatták a szülői értekezleteket. Meghallgatták Szélvirág tanító néni jó tanácsait és próbálták azt otthon is betartatni a szélgyerekekkel. Gyakran kaptak tanácsokat uralkodójuktól is, hogyan is kellene ezeket a rakoncátlan gye-rekeket nevelni. Volt a szélgyerekek között egy, aki a leg-huncutabb, legvidámabb, és a legnagyobb bajkeverő volt az össze gyerek között.  Nagy tréfamester hírében állt, mindig azon járt az esze, kit, hogyan tudna megviccelni. Ez nem más volt, mint: Kószáló, a Magashegyek gyermeke.

Magashegyek Ura                                                                                                                                              Kószáló egy viharos téli napon született a hegyekben. Dr. Szélszimat arra a napra rettenetes időt jósolt, ami be is követ-kezett. Esteledett már, mikor hatalmas robajjal megérkeztek a szelek. Futottak, rohantak egyik utcából a másikba. Majd irányt váltottak és Magashegyek felé vették útjukat. A fenyőket földig hajlították, tűleveleiket megtépázták, rettenetes fekete felhőket kerekítettek, melyekből hatalmas pelyhekben hullani kezdett a hó. Majd jéggé fagyasztották a vidéket és tovább álltak. Egyetlen kis légáramlat eltévelyedett ebben a zűrzavarba és éppen Magashegyek Urának hosszú, őszbe boruló szakállát ráncigálta, tépázta.                    -  Hát te meg, hogy kerültél ide?  Itt felejtettek a társaid? Nem vittek magukkal messzi Világokba?                     - Vittek volna, ha hagytam volna! – kiáltotta a kis légáramlat. – De én itt akartam maradni Szélfalván. Hallottam a simogató, ringatgató lágy szellőkről, akik vidám dalokat fütyülnek, és békességben éldegélnek. Hegyek Ura gondolkodóba esett: milyen kis csöppség, milyen okos, milyen bátor, bizonyára nagyon jó szélgyerek lenne belőle, majd pedig nagyon jó szelecske.                                                                                   - Nem bánom, segítek neked, hogy találj magadnak egy kedves szélcsaládot odalenn Szélfalván, akik majd gondoskodnak a nevelésedről, segítenek neked abban, hogy jó szélgyerekké nőj. Magashegyek Ura szakállába bújtatta a kicsi fuvallatot és elindult vele le a hegyek lábához.

A csoda                                                                                                                                                             Magashegyek Ura akkor ért a hegy lábához, mikor a hajnal első napsugarai megjelentek a keleti égbolton és megvilágították a hegy lábánál a faluba vezető keskeny utat. Látta Kószaszél bácsi és Lengőszél néni kicsi házikóját a kerítés mellett. Óvatosan kopogtatott, majd belépett. A két öregedő szél, kíváncsian nézett Magashegyek Urára, aki máris belekezdett mondandójába:                                                                                 - Tegnap éjszaka, mikor a hatalmas légáramlatok tömege elözönlötte Szélfalvát, majd felkanyarodott Magashegyek köré, no, akkor történt a csoda! Egy kicsike légáramlat-csemete olyan rakoncátlan volt, hogy nem követte társait a Nagyvilágba, hanem szakállam melegében keresett magának menedéket. Tudjátok, hogy én magányosan élek, fenn a hegyekben csak a felhők és a hegycsúcsok a barátaim. Arra gondoltam, hogy rátok bízom, neveljetek belőle becsületes szelet! A neve pedig legyen Kószáló! Ekkor Hegyek Ura a szakállába túrt és előhalászta a kis légáramlatot. Kószaszél bácsi és Lengőszél néni levegőt sem mertek venni, mikor belepillantottak a hatalmas nagy tenyérbe, ahol békésen szunyókált egy pöttömnyi, aprócska szellő-gyerek. Kerek, pufók, pirospozsgás arcocskája gyönyörű halványrózsaszín volt. Ruhácskáját szellők és légáramlatok zöld-kék színben játszó fény-csíkjai mintázták. Cipőcskéjét finom erdei fűszálakból szőtték és kék szalaggal kötötték lábára. Nyakában egy kék selyemszalagra csillag alakot formáló azúrkék kövecske volt akasztva. A két öregedő szélnek még a szava is elakadt a látványtól. Meg sem tudtak szólalni, szívüket valami szorongató érzés járta át. Tudták mindketten, hogy ettől a naptól kezdve az életük gyökeresen meg fog változni. Rájuk bízta Hegyek Ura ennek a kis szél-emberkének a nevelését, ezzel rájuk ruházva minden felelősséget. De ez számukra nem volt teher. Ez maga volt a csoda! Majd Magashegyek Ura hatalmas tenyeréből szépen óvatosan átgurította a kicsi légáramlatot Lengőszél néni kicsi párnájára, amely csak arra várta, hogy az új kis jövevényt melengesse.

Az új lakó                                                                                                                                                              Szélfalván, mint minden faluban, hamar híre ment, hogy Hegyek Ura itt járt. Minden széllakót furdalt a kíváncsiság, vajon, mit is akarhatott Kószaszél bácsiéktól. Nem sokáig váratott a nagy hír magára! Ugyanis Szélpostás mindenkinek kézbesített egy hivatalos meghívót.                                                                   MEGHÍVÓ Szélfalva minden lakójának! Fontos és halaszthatatlan bejelentést kívánok tenni, ma délután, mikor a Nap a Szélutca utolsó háza mögé bújik.  Helyszín: az Igazságok Nagyterme a Birodalmi Házban! Süvöltő Szélvész - birodalomi uralkodó, Szélfalva, Őszi napforduló, 43.napján.                                                  Mikor a a Nap Szélutca utolsó háza mögé bújt, akkor Szélfalva lakói, kicsik, nagyok, öregek, elindultak a Birodalmi Házba, melynek különlegessége az volt, hogy mindig égszínkék szín ragyogta be. Ide csakis olyan szelek léphettek, akiknek a szívében Jóság lakozik, és soha nem vétettek a szélfalvai Nagy Szelek Törvényeinek. Ha mégis volt valaki, aki másképp cselekedett, akkor azon nyomban az égszínkék helyett sötétség borult a teremre.  Az uralkodó beszámolt a tegnap este törté-néseiről, elmondta, hogy most egy légáramlat-gyerek sorsáról kell dönteniük. Abban az esetben maradhat a két idősödő szélnél, ha mindenki szeretettel fogadja. Erről úgy tudunk meggyőződni, monda Süvöltő Szélvész, hogy:                                           - Mindenkinek meg kell érintenie az új jövevény bal lábának legkisebbik ujját. Abban az esetben, ha Igazságok Nagy-termében az égszínkék nem változik át éjszakai sötétséggé, akkor tudom, tiszta szívvel örültök az új lakó érkezésének. Telt, múlt az idő, már minden sötétségbe borult odakint, mire mind a 776 szélfalvai lakó bizonyosságot tett arról, hogy örömmel befogadják maguk közé a kis légáramlatot.           Mégis, aki a legboldogabb volt az Kószaszél bácsi és Lengőszél néni volt. Kószáló már ébren volt, kipihente magát a tegnap esti történések után és kíváncsian tekintett körbe a nagyterembe. Ilyet még életében nem látott!

A nagy terv                                                                                                                                                            Lengőszél néni és Kósza szél bácsi szeretetben nevelgették Kószálót. Az hetedig jégvihar éve után be is iratták Bölcs Szélvirág tanító néni iskolájába. Kószálónak nagyon jól ment a tanulás, szerette az iskolát.  Legjobb barátai Tovasuhanó és Szellőcske voltak. Egyik hétvégén táborozni indultak a szélgyerekek a közeli Magashegyekbe. Bölcs Szélvirág tanító néni jó tanácsai ellenére a három szélgyerek mégis csak letért a tanösvényről és úgy döntöttek, hogy maguk fedezik fel az erdőt. Víg nevetéssel száguldoztak a fák közt egyre magasabbra és magasabbra. Hirtelen megpillantottak egy apró pici piros pontot, amint ide-oda ugrál. Közelebb repültek, amikor meglátták a kismadarat. Nyomban szélcsend lett, ámulattal néztek rá. A madárka szomorúan csivitelte:                                                                                                                                             -Eltévedtem, eltévedtem! Ki segít nekem hazajutni? Ki ismeri az utat a nagy Amerikába?                                  A szélgyerekek nagyon megsajnálták és elhatározták, hogy segítenek neki. Közelebb szálltak, lágyan megsimogatták tollruháját, barátságosan köszöntötték. Elmondták, hogy a Szelek Birodalmába tévedt és csakis ők hárman tudnak neki segíteni abba, hogy hazajusson. A kismadár, akinek közben a neve is kiderült, nem más volt, mint a Kardinálispinty, Észak-Amerika az otthona. Kószáló már hallott erről a földrészről, tudta, hogy Északon a Jeges-tenger határolja, keleten az Atlanti-óceán és a Karib-tenger, nyugaton a Csendes-óceán. Kószáló, Tovasuhanó már a nagy terven gondolkodott, de Szellőcske aggódott. Hiába kérte, hogy menjenek haza, kérjenek segítséget a felnőtt szelektől a két szélfiúnak esze ágában sem volt. A kis pinty sem könnyítette meg a dolgot, hiszen ő csak minél előbb haza szeretett volna jutni. Végül is Szellőcske is belegyezett a nagy utazásba.  Kószáló, Tovasuhanó és Szellőcske felemelkedtek, nyomukban repült a kis piros pinty és elindultak kelet felé. Bölcs Szélvirág tanító néni üzenete már késve érkezett a Birodalmi Házba, a szélgyerekek a kis pinttyel addigra már messze jártak. Mindenki aggódott a birodalomba a gyerekek eltűnése miatta, de a legszomorúbb mégis Lengőszél néni és Kószaszél bácsi voltak. Az egész birodalomban egy valaki tudta, hova is indultak a szélgyerekek, ez nem más volt, mint Magashegyek Ura, aki mindent hallott.

Keleti-Kárpátokban                                                                                                                                                 Első pihenőhelynek Kószáló a Keleti-Kárpátok csúcsát a Madarasi-Hargitát javasolta, mert hallotta, hogy ezt a helyet a „székelyek szent hegye”-ként emlegetik a sokat látott szelek. Éjszaka értek a hegycsúcsra. Fáradtak, kimerültek voltak. A kis pintyet egy öreg fenyő ágai közé bújtatták, ők pedig csendben leszálltak a tűlevelekre, hogy végre pihenhessenek. Kószáló és Tovasuhanó azon nyomban el is aludtak. Csak Szellőcske nem tudott aludni. Szomorúan nézte a csillagokat, hallgatta a suttogó hargitai szeleket. Eszébe jutott Szélfalva és bánatosan hullatta szélkönnyeit az éjszaka sötétjébe, majd a kimerültségtől végül elaludt. Hajnalodott, mikor a szélgyerekek ébredezni kezdtek. Akkor látták, hogy álmukat nem más vigyázta, mint Magashegyek Ura. A meglepetéstől még szélhangjuk is elakadt, mikor meglátták. Féltek is, hisz nagy galibát okoztak, biztosan tudták, hogy otthon is mindenki aggódik miattuk. Olyan dolog történt, amire nem is számítottak. Magshegyek Ura azt mondta:                                                                                                                                                      - Látom mennyire szíveteken viselitek a kis pőinty sorsát. Nagyon szép dolog. De tudnotok kell, hogy Szélfalván minden szelet útjukra bocsátottak, hogy keressenek meg benneteket. Nagyon aggódnak értetek a szüleitek, nem beszélve szegény Lengőszél néniről és Kószaszél bácsiról. Úgyhogy az éjszaka még ti aludtatok elbeszélgettem újdonsült barátotokkal is. Majd Öreg Madarasi szélbarátommal Széltáviratot küldtem a Birodalmi Házba. Tudattam mindenkivel, hogy jól vagytok, megígértem, hogy ma éjszakára visszatérek veletek Szélfalvára a kismadárral együtt. Magashegyek Ura szakállába rejtette a kis pintyet és a szélgyerekeket, elköszönt a hargitai szelektől, megköszönve nekik, hogy vigyáztak rájuk az éjszaka és visszaindultak. 

A kis szökevények hazatérnek                                                                                                                              A kis pinty mesélni kezdett: Amerika azon vidékén, ahol éltünk, borzalmas tűzvész pusztított. Odalett minden. Fejvesztve menekült mindenki. Próbáltunk együtt maradni, de sajnos olyan zűrzavar volt, hogy eltévelyedtem. Jöttek a szélviharok, olyan erővel fújtak, hogy engem is felkaptak, repítettek, repítettek. Aztán már csak arra emlékszem, hogy három szélgyerek siet a segítségemre, hogy hazataláljak. Ekkor már a kis pinty szeméből aprócska könnycseppek potyogtak, és keservesen sírt. A szélfalvi madárszelek, szélfalva lakói is vigasztalták a kis pintyet, és megígérték neki, hogy segítenek abban, hogy mielőbb hazajusson. Ez idő alatt Bölcs Szélvirág tanító néni, Dr. Szélszimat, Süvöltő Szélvész rendkívüli tanácskozást tartottak Magashegyek Urával a különteremben.

A döntés megszületett                                                                                                                                        A szélfalvi birodalom három bölcse másnap délelőtt mindenkit a Birodalmi Házba kéretett. Ott volt a kis pinty is a szélmadarakkal, hogy végre halhassa, hogyan is jut majd haza. Meglepő bejelentést tett Süvöltő szélvész:

• Kedves barátaim! Mindannyian tudjátok, hogy Kószálóék csínytevése miatt a keresésükre indult szelek az éjszaka tértek vissza. Az Atlanti-óceánt kutató szelek jelentették, hogy az egyik szigeten rátaláltak kisbarátunk családjára, rokonságára. Éppen pihenőt tartottak a szigeten, mikor Tomboló felettük repült. Óvatosan leszállt a sziget köré és figyelmesen hallgatta a szomorúbbnál szomorúbb sírdogáló pintyeket. Nem szólt semmit, nagy örvényt kerekített, felkapta a kismadarakat szigetestül és elhozta Szélfalvára.       A kis pinty a többit már nem is hallotta, mert már repült is! A falu szélén a tónál talált rá a pintycsapatra. Vidáman csiripeltek, fel-felreppentek Magashegyek fenyvesébe egy kis élelem után kutatva. A kis pinty megpillantotta szüleit, testvéreit, akik a nagy viráglevél alatt bánatosan üldögéltek. Bánatuk azonban nyomban tovaszállt, mikor meglátták a kis pintyet. Szárnyacskáikkal vidáman tapsikoltak, megölelgették egymást, és a pintymama még egy-két könnycseppet is ejtett a nagy boldogságban. Most már ők is a fenyvesek felé vették az útirányt.                                                                                                          Süvöltő Szélvész bölcs döntésének köszönhetően a távoli földrészről érkezett vendégek igazi otthonra találtak Szélfalván. Az óceáni szelek gyakran meséltek a kis pintyeknek arról, hogy most már a világban bármerre is járnak, mindenütt találkoznak pintymadarakkal. A szelek gyakran viszik a madárüzeneteket egyik földrészről a másikra.  A kis piros madarak a Magashegyek fenyveseiben-boldogságban éltek és gyakori vendégei voltak a három szélgyereknek: Kószálónak, Tovasuhanónak és Szellőcskének.

A 18. jégvihar évében Kószáló nagykorú lett. Akkor tudta meg, hogy az a kék selyemszalagra csillag alakot formáló azúrkék kövecske a nyakában nem más, mint az öröksége. Ez a kő a végzete. Az ő küldetése pedig az, hogy addig járja a világokat, amíg rá nem talál az azúrkék hegyekre. Ezt a helyet egykor az ősi átok szél-dala pusztulásra ítélte. Kószáló lesz az, aki sok megpróbáltatás után újra szabaddá és boldoggá teszi ezt a világot.