Barion Pixel

Március


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Egyszer volt, réges -régen,  élt  Magyarországon, Budapesten egy kedves  házaspár. Mivel csak fiúgyermekkel áldotta meg a sors őket, titokban az asszonyka vágyott rá hogy legyen egy kislányuk.  Egyik éjszaka álmában megjelent egy gyönyörűszép kisleány, kinek ar...

Kép forrása: pixabay.com

Egyszer volt, réges -régen,  élt  Magyarországon, Budapesten egy kedves  házaspár. Mivel csak fiúgyermekkel áldotta meg a sors őket, titokban az asszonyka vágyott rá hogy legyen egy kislányuk.  
Egyik éjszaka álmában megjelent egy gyönyörűszép kisleány, kinek arca friss, üde, mosolygós, haja aranyszín göndör fürtökkel, szeme mint egy smaragdzöld  drágakő ragyogott.
Egy hang szólt hozzá aki elirányította egy kis szigetre, ahol egy kunyhóban rátalálhat a kis csodára.
Amint felébredt  előszőr csak gondolkodott  hogy mégis milyen álom volt ez. Annyira szerette volna hogy igaz legyen, elmondta férjének.
A férfi csak legyintett kezével az egész álomra és tette a megszokott napi teendőjét. Eltelt egy kis idő.  Csak furdalta őt is a kíváncsiság, mégis hátha nem álom hanem egy jel a vágyuk iránt.
Éppen  fát vágott. Letette fejszéjét a kezéből és berohant a konyhába, ahol felesége csak ült a széken és ábrándozott.
- Gondolkodtam! Mi lenne, ha ez nemcsak  álom  hanem valóság?- szólt az ember.
- Tudok itt a közelben egy szigetet, a neve  Margit  sziget. Gyere menjünk el oda!  Azzal útnak indultak nagy hévvel a kalandra.
Amint a sziget közelébe értek, a kellős közepén egy kis kunyhót pillantottak meg. Sietve megközelitették. Benéztek azt ablakon és valami furcsa fényt láttak. Benyitottak az ajtón és csuda!  Egy hófehér takarón piciny leányka ült és két kis kacsóját nyújtotta feléjük. 
Csak nézték-nézték a pici lányt, aki teljesen olyan volt mint az álombéli pici lány. 
- Ez nem lehet igaz! Ennyi év után!- kiabálták mindketten.
Karjukba kapták a cseppet, ölelték, csólolgatták, nem akartak hinni a szemüknek, mígnem az asszony megszólalt. 
- No de milyen nevet adjunk neki?
- Legyen a neve Március!- mert éppen most léptünk  ebbe a hónapba.
Hazavitték a csodát, elkészítették a kis  kuckóját, enni, inni adtak a kis csemetének akit pillanatok alatt elnyomott az álom.  
Az egész család, rokonság jött  látogatóba nap mint nap, hozták neki a sok szép ajándékot.
Boldogság költözött a házba. 
A kislány szépen cseperedett, nagyobbacska gyermek lett belőle. Mosolyával vidámságot csalt az emberek szemébe, amerre csak járt virágok nyiltak a lábnyomában, énekével csalogatta a sok kis madarat a fákon. Szeretett rajzolni, rajzain szinte eleven képek jelentek meg  a körülötte lévő fákról,  virágokról, madarakról és a természet összes csodájáról.
Egyik nap nagymamája jött látogatóba és kérte a lányát .
- Leányom! Elvinném Márciust egy kicsikét sétálni a parkba, ott aztán rajzolhat kedvére ,annyi a látnivaló.
-Jól van, örömmel elengedem, mert tudom hogy biztosan vigyázol rá! -felelte a leánya. 
Azzal felöltöztette Márciust a legszebb ruhájába,  amiben csak úgy tündökölt. Forgott körbe-körbe a fodros rózsaszín ruhácskában és énekelte:
- Pörög a  forog a, pörög a forog a, pörög a forog a szoknya!
Azzal nagymamája megfogta a kezét  és séta  közben  mesélt  neki, hogy mennyire is várták érkezését.
Március szerette hallgatni ,mert azok mese létükre sok igazságot rejtettek.
Ahogy így sétáltak, megpillantott  egy parkot ,ahol  tengernyi virág nyílt  és a virágtenger közepén egy élethű nagyságú szobrot.
- Nézd mami! Itt egy hatalmas szobor egy bácsiról, én ezt szeretném lerajzolni! Igaz hogy még ilyet nem rajzoltam de nagyon tetszik.
- Rendben Március, nem kell az egészet elég ,ha valamennyit le tudsz rajzolni belőle mert ez nagy falat még neked.
A kislány elővette rajzmappáját és hozzálátott a rajzhoz.  Egy portrét próbált megrajzolni. Közben beszélt a szoborhoz, mert amúgy nagyon cserfes kislány volt. Úgy beszélt neki mintha élne.
- Szervusz Bácsi! Megrajzollak ha megengeded, mert  tetszik ahogy nézel ránk emberekre, mintha mindig akarnál mondani valamit. Tudod én még kicsi vagyok hozzád képest, te biztosan sokat éltél, míg szobor lett belőled!
- Igen kicsi lány! Sokat éltem, rövid életem gazdagon telt el.- szólt a szobor.
- És mit tettél az életedben? - kérdezte a kislány.
- Tudod nagyon sok mindent. Írtam sok szép verset a hazánkról, természetről, emberekről, harcról, volt ebben vicces vers is a gazdagságról, fösvénységről, lustaságról.  
Március annyira elmélyedt a rajzolásban és  teljesen megfeledkezett arról, hogy ő most egy szoborral beszélget, míg egyszercsak a szobor életre kelt és odament a kislányhoz.
- Megmutatod nekem is amit rajzoltál? - kérdezte a szobor. De tudod, illene már bemutatkoznom neked. Ha már lerajzolsz tudd , hogy ki vagyok!
Március felnézett és a szobor ott állt vele szemben mosolyogva a pici  lányra. Ekkor döbbent rá, hogy tényleg ezzel a bácsival beszélgetett. A szobor kezet nyujtott felé  és hangosan bemutatkozott.
- Petőfi Sándor a nevem! 
- És téged hogy hívnak ? -kérdezte.
- Én Március vagyok! -felelte harsányan. 
- Nagyon szép neved van.- Tudod a neved is szép , meg a hónap is mert ez a hónap nyitja meg a tavaszt, kel életre minden,a hossszú tél után. Mindenki úgy érzi mintha kiaszabadulna , pedig csak egy tél volt. Ami ugyancsak szép, de a hosszú sötét téli napok egy kicsit börtönné teszik. Az ember a szabadságra vágyik és a március elhozza nekik. 
Tudod erről nagyon sokat tudnék mesélni, mert én is harcoltam ebben a hónapban a szabadságért, hogy minden ember boldogabb életet élhessen.
Akkor  te az a bácsi vagy akiről apukám is mesélt.  Te is harcoltál azért ,hogy mi  most békében élhetünk. 
- És kicsi lány te honnan kaptad ezt a szép nevet?- kérdezte a szobor.
 Elmesélem neked. Azzal töviről hegyire elmesélte piciny kis élete eddigi történetét. Petőfi nagy figyelemmel hallgatta és visszaszállt a szobor talapzatra, hogy a rajzot ne bontsa meg, de még visszaszólt mesteréhez.
 - Illik a Március név neked, mert éppen olyan vagy mint a március, friss, üde, mosolygós, mint egy nyiló kisvirág. Szüleid boldogok lehetnek, hogy ilyen kis teremtés ragyogja be az életüket. Örülök hogy megismertelek kicsi Március!
Március nem tudta , ez most álom volt-e vagy valóság, mert a szobor ott állt előtte némán.
Elkészült a rajzzal és mielőtt összecsukta volna a mappát, a szobor felé nyújtotta:
- Nézd meg bácsi, tetszik neked? 
- A szobor mintha "igent" bólintott volna fejével.
 Boldogan ment nagymamája felé, aki már várta.
- Mami ! Máskor is eljövünk ebbe a szép parkba? - kérdezte mamáját.
- Igen kicsi Március eljövünk!  Legyen az én meglepetésem hova!
Vége


.

 

Harangi Árpádné, amatőr meseíró

Harangi Árpádné, nyugdíjas nagymama vagyok. Három felnőtt gyermek édesanyja és három kislány unoka nagymamája. Talán ebből is következik, hogy szeretem a mese világát. Meséim témáját a környezetemben előforduló eseményekből merítem. Nagyon szeretek nesélni, mesét felolvasni. Amit az is bizonyít, hogy a meskete meséi közül számtalan mese került általam felolvasásra . Erre nagyon büszke vagyok, melyet okle...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Gani Zsuzsa Gani Zsuzsa prémium tag

2024-03-12 08:45

Aranyos, szép mesédet szeretettel olvastam. Gratulálok! Szép napokat, jó egészséget kívánok: Zsuzsa

Harangi Árpádné

2024-03-16 14:06

Köszönöm!