Márciusi történet

Márciusi történet.

Végre elérkezett a március, vele elérkezett a tavasz. Előbújt a napocska is téli rejtekéből és vékonyka fénysugarai lassan elkezdték felmelegíteni a földet. A fű kizöldült, a fákon megjelentek az első levelecskék, és apró rügyek. A madarak is bátrabban röpködtek és egyre többet sütkéreztek a háztetőkön. Egyszóval, a természet felébredt téli álmából.

Luca is egyre több időt töltött a szabadban. Főként nagyszülei kertjében szeretett játszani. Előfordult, hogy egész hétvégén át náluk vendégeskedett. Egy vasárnap délután ő és a Nagyapa a veteményeskertet rendezgették, körülöttük pedig rengeteg kis cinege ugrándozott. Nagyapa ezt látva, mesélni kezdett Lucának:

-Tudod, kis unokám, eszembe jutott valami, most, hogy látom a sok cinegét. Ifjú koromban, még nagyon régen én is a nagyapámtól hallottam ezt a történetet. Volt egy veréb család, öten egy fészekben. A legkisebb fióka ezt nem tűrhette, magának akarta a teljes fészket. Sokszor panaszkodott emiatt a szomszéd cinkének, aki azt tanácsolta neki, legyen türelmesebb a testvéreivel. Persze,  a kis verebünk nem fogadta meg. Mindig a maga feje után ment.

Egy nap megunta az osztozkodást és elindult, hogy keressen magának egy tágasabb lakhelyet, ami csak az övé lesz. Talált is egy megfelelő fát, és lelkesen nekiállt, hogy összeeszkábálja a fészket. Még nem tudta, milyen veszély leselkedik rá. A fa alatt ólálkodott ugyanis egy vörös szőrű cica. A madárka, amikor ellkészült, kényelmesett elhelyezkedett új fészkében, és kis idő múlva el is szundított. Közben a cica óvatosan kapszkodott felfelé a fa törzsén. Mancsa már éppen a veréb felé lendült, de az éppen arra repülő cinke felriasztotta őt álmából. A kis veréb ijedtében messzire elrepült.

A macska éhesen elkullogott, a rémült veréb pedig a félelemtől és fáradtságtól kimerülten, letelepedett egy fa ágára. A cinke utánarepült és mikor látta, mennyire fél, megsajnálta és mellé ült. Akkor azt mondta neki:

-Nem hallgattál rám és majdnem pórul jártál. Máskor ne csinálj ilyen butaságot! Tiszteld az idősebb madarakat, fogadd meg a tanácsokat! Ne feledd el, a te helyed még a szüleid mellett van!

A veréb megfogadta a tanácsot és hazament. Ezentúl a fészekben mindig összehúzta magát, hogy a többiek is kényelmesen elférjenek. Mellettük biztonságban érezte magát.

-Hát így szólt ez a történet, Lucuskám- fejezte be Nagyapa.

Észre sem vették, mese közben milyen gyorsan eltelt az idő. Hűvös lett, az ég is sötétedni kezdett. Lucának  indulnia kellett lassan. Így szólt Nagyapához:

-Köszönöm ezt a szép mesét, ismét nagyon jól éreztem magam nálatok. Viszont engem vár otthon a vacsora. Tudod, ilyenkor már az én helyem is a szüleim mellett van!

Nagyapa mosolyogva kézenfogta Lucát és hazakísérte.