Masni és Kópé barátsága

  • 2023.
    jan
  • 04

http://mocorgohaz.hu/
Masni és Kópé barátsága
Tóparti ház udvarán élt Kópé kutya. Kicsi kutyaként került ide a házhoz, úgy hogy egy autóból kitették az út szélére. Szegényke csak kóborolt a házak kapuja előtt,  megsajnáltuk és befogadtuk. Volt talán 4 hónapos. Szépen cseperede...

Kép forrása: saját fotó

Masni és Kópé barátsága

Tóparti ház udvarán élt Kópé kutya. Kicsi kutyaként került ide a házhoz, úgy hogy egy autóból kitették az út szélére. Szegényke csak kóborolt a házak kapuja előtt,  megsajnáltuk és befogadtuk. Volt talán 4 hónapos. 
Szépen cseperedett nőtt és  nemsokára szép nagy kutyává fejlődött. Nagy robusztus külsője jámbor, szolid lelket takart . Először mindenki félt tőle. De ha belenéztünk meleg barna szemébe, sok jóságot árult el.
Télen minden nap elkísért a tópartra rőzsét szedni  a kandallóba  begyujtáshoz. Amíg én gyüjtöttem a fát, ő önfeledten szántotta a tóparti dombokat és amikor indultunk haza, szólítottam és futott vissza hozzám.
Amikor bejött a jó idő nem kellett a rőzse, egyedül is megtette ezt a megszokott utat. Igaz nem örültem neki, mert akárhogy is de mindig megtalálta a menekülő utat. Az utcában már ismerték és elfogadták a sétáló kutyust nem is féltek tőle. Nagy barátja a fiam volt, akivel  bebarangolta az egész tópartot.
Nagyon szerette a gyermekeket, kicsi unokámra mindig a babakocsi mellett vigyázott és ha valami baj volt hangos ugatással közölte velünk. 

Ahogy nőttek az unokák is egyre kedvesebb játszótársuk lett Kópé. 
A nevét azért kapta mert macis alkata ellenére mindig bolondozott. Ha rossz kedve volt valakinek akkor bukfencezett a dombról lefelé és a domb aljában várta a hatást hogy nevetünk e rajta. Igazi kópé volt.
Közeledett a húsvét és ilyenkor ugye a gyerekek kívánságát teljesíteni illik, ami az volt, hogy szeretnének egy élő kisnyuszit kapni a nyuszitól.
El is mentünk nyuszinézőbe egy ismerőshöz, ahol volt is választék.
Unokám kinézett egy szép nyuszit. 
Innen kezdődik a mesebarátság.
Hazavittük, de még ketrecbe kellett tartani, mert olyan kicsi volt. A Masni nevet kapta, az illett rá, mert a füle úgy állt mintha masni lett volna.
Volt öröm,  sokat kint volt a ketrecből a nyuszi, szaladgált az udvaron,  és Kópé is megbarátkozott vele.
Lefeküdt a ketrec mellé és onnan leste a kisnyuszi minden mozdulatát. Ha volt valami gond, morgással és ugatással jelezte.
 Nagyon szépen fejlődött Masni és a ketrecet bizony kinőtte. 
Igy hát szabadon kellett tartani.
 Cikkázott az udvaron jobbra-balra, megfuttatva Kópét. Emberszemmel nézve olyan igazi barátok lettek.
A futkározás után egymás mellé ültek és úgy nézett ki mintha megbeszélnék a további teendőket. És valóban megbeszélték.

Másnap reggel etetés lett volna ,viszem ki Kópé és Masni reggelijét hát lássatok csudát, üres az udvar, pince, kamra.
- No,  most már tudom azt pusmogták hogy elszöknek.
Istenem hol lehetnek, nagyon kétségbe estem. Elindultam keresni őket. 
Eszembe jutott  Kópé sétaútja és elindultam arrafelé. Mit látnak szemeim, a két kis csavargó egymás mellett jön hazafelé mintha ez olyan természetes lett volna.
Elsőnek mindjárt leszidtam őket.
Falra hányt borsó, mondja a mondás és ez most illett is ide.
Kópé és Masni  most már együtt tették meg a tóparti sétát.
Mit is  csináljak?
A szomszédok csak mosolyogtak az egészen mert ez tényleg mosolyognivaló volt, hogy ez a nagy kutya viszi magával  nyuszit a sétaútjára.
Mondták is :
No szomszéd, magánál az állatok csak úgy önkényesen sétálnak? Eddig csak a kutya sétált önfeledten magányosan, de most már utitársa is akadt? Hogy nem bántja az a nagy medve azt a kicsi nyulat?
A válaszom csak annyi volt:
- Jól neveltek! Meg szeretik is egymást.   
Nem mehetett így sokáig, mert féltettem őket, főleg Masnit.
Masni sorsa megpecsételődött, vége a nagy szabadságnak. Kapott egy jó nagy ketrecet amiben vígan elfért és csak akkor jöhetett ki amikor tudtunk figyelni rá.
De akkor azután volt nagy öröm. Akár a gyerekek ,véget nem érő játék, volt abban fogócska, bújócska, és ha hiszitek ha nem még bokszmeccs is. 
Masni olyan szeretettel bokszolta mancsával Kópé orrát, az a nagy kutya meg csak tűrte.
Furcsa ilyet hallani de az állatok is nagy változáson mentek át, sok mindent ellestek az emberektől. Masni és Kópé a  gyerekektől a játék örömét.
Így teltek a napok, hetek, hónapok nagy barátságban a nagy medveölő Kópé és a kis tapsifüles Masni társaságában.
Aki erre jár mindenki megcsodálja őket.
 Aki nem hiszi járjon utána, ebben a tóparti kis házban!
A történetnek vége


 

Harangi Árpádné, amatőr meseíró

Harangi Árpádné, nyugdíjas nagymama vagyok. Három felnőtt gyermek édesanyja és három kislány unoka nagymamája vagyok. Talán ebből is következik, hogy szeretem a mese világát. Meséim témáját a környezetemben előforduló eseményekből merítem.