Medve a Csengedben (Szen'mártoni kerekerdő)

Medve a Csengedben (Szen'mártoni kerekerdő).

Jókedvűen, degeszre tömött bendővel ballagott az egér hazafelé a nyári napsütésben. Gondja nem volt a világra, boldogan hempergett a pipacsmezőn, kalapja mellé búzavirágot tűzött, bajszát pödörgette, s közben hangosan kurjongatott:

Ha süt a nap vígan élünk,

Éjjel-nappal csak henyélünk,

Ember szorgos, kéve kötve,

Búzával a kamra töltve!

Már majdnem az erdő széléig ért, amikor odarepült melléje a szajkó. Az pedig egy darabig csak figyelte mire ez a nagy vígság, majd kíváncsian kérdezgetni kezdte:

• Mitől van ilyen jókedved te egér?
• Kinn jártam a földeken, szét néztem a határban.
• Na és mit láttál a mezőn?
• Hatalmas búzatáblákat, ringatózó kalászokat!– simogatta elégedetten bendőjét az egér.
• Ó, az is valami? – szólt gúnyosan a szajkó. Én minden évben végignézem, ahogy a gazdák learatják a gabonát. Az utolsó szálakat pedig talpon hagyják az égi madaraknak. Szóval, nekünk nem kell a földről eszegetnünk.

Az egér egy darabig tátott szájjal hallgatta a szajkó nagyképű fecsegését:

• A hozzád hasonló éhenkórászok pedig alig várják, hogy párat felcsipegethessenek a lehullott szemekből.

Nagyon megbántódott erre az egér, nyelt egyet, de azért folytatta a beszélgetést:

• Azt is láttam, ahogyan az asszonyok a kévét kötik.
• Mi, madarak a magasból figyeljük, hogyan dolgoznak az emberek. Gondolom te a bokrok közül leselkedtél, mert nem mertél közelebb menni. – gonoszkodott tovább a szajkó.

Na, ez már sok volt az egérnek, hirtelen gondolt egyet és így szólt:

• Bizony nem mertem közelebb menni, mert nem csak én figyeltem a bokrok közül az embereket, hanem…
• Hanem? – kérdezte izgatottan a szajkó és közelebb ugrott az egérhez, hogy jobban halja a választ.
• … hanem… a medve is!
• Ó, jaj, nekem! – ijedezett a szajkó. De hiszen én is hallottam minap az emberek beszédét. Valóban felénk tart a medve!
• Úgy bizony! Saját két szememmel láttam amint Csenged felé futott. Azt hiszem nagyon éhes lehetett, mert meg sem kóstolta a búzát. Biztosan a málnabokrokat keresi!
• Ó, jaj, ó Istenem! Jaj, jaj! - sopánkodott a szajkó, azt hiszem, nekem most nagyon sietnem kell.

Azzal már röpült is és meg sem állt az erdő széléig. Ott aztán hatalmas kiabálásba fogott:

Jajj, Istenem, szaladjatok,

Nehogy itten maradjatok!

Akit meglát, el van veszve,

Kertek alján van a medve!

Arra ment a nyúl, és megkérdezte tőle:

• Veled meg mi történt?
• Hát nem hallottad? Csengednél jár a medve. Málna bizony nem kell neki! Csak úgy hajigálja a halakat a folyóból a partra! Ha itt talál bennünket, nekünk is annyi!

Megijedt a nyúl, bizony inába szállt a bátorsága. Rohant egyenesen a szen’mártoni kerekerdőbe hogy figyelmeztesse az állatokat a közelgő veszélyre. Felállt a legelső farönkre, ami az útjába akadt, és kiabálni kezdett:

Otthonokban őrt álljatok,

Nehogy prédává váljatok,

Ki egyetért nincs elveszve,

Legyen ellenség, vagy medve!