Mentsük meg az északi sarkot 3.( Bele a közepébe)

Mentsük meg az északi sarkot 3.( Bele a közepébe).

   Lunda Lulu, mint ahogyan az egy felelősségteljes felderítőhöz illik, repült egyre feljebb és feljebb. Éles szemével a legapróbb eltérést, a legjelentéktelenebb részletet is meglátta a hegyoldalban. Róka Rezső kötelességtudóan követte a földön, hogy ha Lulu jelez neki onnan fentről, azonnal vihesse a hírt a többieknek. Egyszer csak Lulu rikkantott egyet, Rezső megtorpant. Lulu zuhanórepülésben érkezett oda hozzá, gyönyörű földet érés után jól megrázta a tollait, majd azt mondta izgatottan.

• Rezső, találtam valamit! Egy kisebb tábor van innen úgy száz méterre, jobbra. Láttam embereket. Pontosan nem tudom megmondani mennyit, de kettőtől több volt az biztos! Úgy néztem, az egyik egy hosszú hajú nő volt. Nézett valami szerkezetet és csóválta a fejét. Te, Rezső, gyere, nézzük meg közelebbről!
• Azt nem lehet, szólnunk kéne a többieknek, mi van, ha veszélyes?
• Hogy te milyen anyámasszony rókája vagy! Egyszerre harminc halat a csőrömbe bírok tenni! Már csak nem ijedek meg egy ilyen hosszú hajútól?

Rezső elgondolkodott. Osonni az nem akadály, talán nem vesznek észre, hangosan annyit mondott:

• A nagy szád az, ami veszélyes Lulu, a nagy szád. Ha be tudod fogni, becserkészhetjük őket. De csak akkor rikoltozz fentről, ha veszély van. Jó? Ha mondjuk, beosonok a sátrukba, és valaki arrafelé tart. Megegyeztünk?
• Meg, meg! Induljunk! – Adta ki a parancsot Lulu.

A két felderítő elindult újra. Lulu a levegőben, Rezső a földön, az emberek tábora felé. Amikor odaértek, Rezső a legkörültekintőbb osonási tehetségét vette elő, és az első sátor széléhez érve meglapult a földön. A bejárat a másik oldalon volt. Már éppen besurranni készült a sátorba, amikor bentről hangokat hallott. Még jobban odasimult a földhöz, és hallgatódzni kezdett. Lulu fentről figyelte. Rezső a szája elé tette a mutatóujját, úgy mutatta neki, hogy maradjon csendben, minden rendben van.

• Judy, én is tudom, hogy nagy veszélyben van a föld, ha nem állítjuk meg az olvadást valamilyen módon itt az északi sarkon, akkor elfogynak a gleccserek, a jéghegyek beleolvadnak a tengerbe, megemelkedik a vízszint, katasztrófát okoz az élővilágban, és az időjárásban. – Mondta egy mély férfihang.
• Az még csak a kezdet, Frank, de az egész föld egyensúlya megbomlik, fajok tűnhetnek el a semmibe, városok kerülhetnek víz alá, kész rémálom! – Szólalt meg egy kellemes női hang, válaszolva a férfinak. – Miről beszélnek ezek? Csak nem arról, amiről talpas? – rémült meg Rezső.
• Mit tehetnénk? Fel kell hívni a világ figyelmét erre a jelenségre. Ez az úgynevezett globális felmelegedés, és igen is tehetünk ellene! – Folytatta a férfi. – csökkenteni, vagy teljesen le kell állítani a műanyagfeldolgozást, a dezodorok forgalmazását, ez sok gyártónak nem fog tetszeni, lesznek ellenlábasaink, vigyáznunk kell, mert ezeket az eredményeket sokan meg akarják majd hamisítani. Itt nincs több dolgunk, befejeztük a méréseket. Az eredmények itt vannak a dobozban. Beteszem az utazóládánkba, majd ha megérkeztünk, elvisszük az elnöknek. Változások kellenek, és lesznek is, megígérem! Nem hagyjuk a földünket kedvesem!
• Nem, nem hagyjuk, harcolni fogunk drágám! – Mondta Judy. – Kezdek pakolni, ha holnap indulni akarunk, még fel kell jutni a hajóra.

Rezső eleget hallott. Intett Lulunak, hogy indulás vissza, majd ahogy csak a lába bírta, futott az erdőn át le a tengerpartra Rozmár apóékhoz. Lulu már előbb leért, és összehívta a csapatot.

Talpas nyuszi vezette a tanácskozást. Kinyitotta a laptopját és sorolta a tudnivalókat.

• Egy csoport tudós van itt, a hajójuk a bal felőli jéghegy mögött horgonyzik, úgy százméternyire a parttól. Jó nagy hajó, jégtörő, hogy bele ne fagyjanak a hideg Északi tengerbe. Már egy hete itt vannak, gondolom övék a piros lábos, meg a nylon. Szép kis társaság lehet, ha környezetvédő tudós létükre széthagyták! –
• Majd utánuk visszük. Csak bátran vigyék magukkal haza a szemetüket! – Morogta Ödön, füvet rágva.
• Jó ötlet! Vigyük vissza a hajóra, lehet, hogy keresik is! Nem biztos, hogy direkt szórták szét, lehet, hogy leesett és elfújta a szél. – Javasolta Kacagó Zimankó, aki mindig csak a jót feltételezte mindenkiről.
• Ha gondoljátok, nekem meg kellene mozgatnom a tagjaimat, kivihetlek benneteket a hajóhoz, aztán visszahozlak, ha végeztetek. – Szólt közbe Rozmár apó.
• Senkinek nincs ellenvetése? – Kérdezte Talpas.

Nem szólt senki, így hát befejezték a tanácskozást és mind felültek Rozmár apó hátára. Elöl ült Rénszarvas Ödön, az ő agancsán helyezkedett el Kacagó Zimankó a kis tündér, Róka Rezső és Talpas nyuszi egymásba kapaszkodva Ödön mögött.

• Én repülök, ha megengeditek, és szólok, ha tiszta a levegő a hajó körül, jó?- Mondta Lulu.
• Jó, szólj. – Hagyta jóvá Talpas.
• Indulás! Mindenki kapaszkodjon! – Bődült el Rozmár apó, hangja, mint egy hajókürt hasított a tiszta kék égbolton keresztül.

Amikor odaértek a hajóhoz, egyik ámulatból a másikba estek.

• Hű, milyen hatalmas!- Nyögte Ödön.
• Aztaaaa, nem látom a végét!- Lelkesedett Kacagó zimankó.
• Felszálhattok, nincs itt senki! – Rikoltotta Lulu.

Rozmár apó egy nagyot lendített a farok uszonyával, éppen amikor egy hatalmas hullám hátán voltak, és mindannyian berepültek a hajó fedélzetére.

• Mindenki bújjon el, itt találkozunk, ha körülnéztem! – Vezényelte Talpas, és kezében a szatyorral, abban pedig a kis piros lábaskával eltűnt a hajó belsejében.

Lement a lépcsőn, óvatosan körülnézett. Jól tette, mert az utolsó pillanatban tudott csak elrejtőzni egy oszlop mögé, amikor jött két ember.

• Jack, nálad vannak a feljegyzések?
• Nálam. Sikerült kilopnom a ládájukból. Ez sok pénzt ér. Ha eljuttatjuk a műanyagfeldolgozó bizottsághoz, sokat fizetnek érte. – Mondta a Jacknek nevezett.
• De ha meghamisítjuk az adatokat, még többet. Csak gondolkodj! Ez a globális felmelegedés egy nagy humbuk! Kit érdekel? Amíg mi élünk, úgy sem lesz belőle semmi! Akkor meg miért ne legyen hasznunk belőle, én azt mondom Hank, hogy jól tettük, hogy elloptuk!
• Jól bizony! – Nevetett Hank, csak hadd adják oda a miniszternek, nem lesz benne semmi terhelő! – Nevetgélve eltűntek a következő sarkon.

Talpas eleget hallott. letette a szatyrot a földre, és rohant fel a fedélzetre a többiekhez.

• Nagy baj van, két tolvaj ellopta a feljegyzéseket és meg akarják hamisítani a mérési adatokat! Maradnunk kell, és segíteni Judyéknak visszaszerezni, csak így tudjuk megmenteni a földet a pusztulástól! – Hadarta izgatottan. – Benne vagytok?
• Csak találok itt valami ennivalót? – Dörmögte Rénszarvas Ödön.
• Én szívesen segítek. Szimpatikusak nekem ezek a Judyék. – Nevetgélt Zimankó.
• Hát, ha Ödön marad, akkor én is, csak veszitek némi hasznomat! – Dünnyögte Rezső róka.
• Hé, én követlek benneteket a vízben, ha segítség kell, csak szóljatok! – Bömbölte teli torokból Rozmár apó.
• Felderítő nélkül úgysem boldogulnátok! – Rikkantotta Lunda Lulu.
• Akkor éljen az ÉSMEB! – Kiáltotta Talpas!
• Éljen! Éljen! Éljen! – Kiáltották lelkesen a többiek.

Amikor jól kiéljenezték magukat, mindenki keresett egy jó kis vackot magának, ahol senki nem veheti észre, és lefeküdtek aludni, mert igen későre járt. A hajó felszedte a horgonyt és elindult az ismeretlen felé. Fedélzetén az édesdeden alvó ÉSMEB tagjaival.