Mentsük meg az Északi sarkot 4. ( Rozmár apó és a tengeri izé )

Mentsük meg az Északi sarkot 4. ( Rozmár apó és a tengeri izé ).

    Az éjszaka csendesen telt. A hold lustán ballagott az égen, hiszen a csillagok számlálásán kívül soha, semmi sürgős dolga nem volt, így nem is sietett sehová. Az öregek nyugalmával és tapasztalatával tudta, mindennek pontosan akkor jön el az ideje, amikor el kell jönnie. Sem előbb, sem később, így hát nem idegeskedett. Viszont mindent látott.

Azt is, hogy Lunda Lulu Békésen szuszogott Rozmár apó hátán, aki viszont a tenger sima vizén lebegett és bizony közben jóízűen aludt. A pihenés ideje volt ez. Nem sokkal mellettük a nagy tengerjáró jégtörőhajó haladt komótosan a célja felé. Mindenki aludt a fedélzetén. Aludtak az utasok a kajütökben, aludtak a matrózok a fedélközben, már aki nem volt szolgálatban. Aludtak az ÉSMEB fáradt harcosai a fedélzeti rejtekhelyeiken. A hold is csak ímmel-ámmal világított, fel ne ébressze őket!

    Ám ekkor Lunda Lulu víz alá került. Azonnal felébredt ijedtében. Mi történt? Hirtelen azt sem tudta, hol van? Gyorsan magasra emelte szárnyait és a felszínre emelkedett.

• Rozmár apó! Pont most támadt kedved halászni, éjnek évadján? Micsoda eljárás ez? Figyelmeztetés nélkül víz alá merülni! – Rikoltozta magából kikelve. – Legalább felébreszthettél volna előtte!

Ám Rozmár apó nem válaszolt. Helyette Lulu egy nagy valamit fedezett fel a víz tetején. Az a valami olyan szélesen terült el a vízen, és olyan sokféle elágazása volt, és ameddig a szem ellátott hömpölygött és mozgott és izgett és csörgött, zörgött és bugyogott és kuttyogott, és még ki tudja mit csinált. De ami a lényeg, elnyelte Rozmár apót. Lulu megijedt. – Azonnal szólnom kell a többieknek! – Gondolta, és huss, már repült is a hajó fedélzetére.

• Talpas! Talpas ébredj! Nagy baj van! Rozmár apó eltűnt! Egy nagy izé elnyelte!
• Ödön! Talpra! – Ébredt fel azonnal talpas, és már ébresztette is a többieket.
• Mi a baj? – Kérdezte Kacagó Zimankó dörzsölgetve a szemeit.
• Úgy hallottam Rozmár apóval van baj. – Tornáztatta meg a tagjait Rezső.
• Ébredjetek már fel! Minden perc számít! Rozmár apót elnyelte a tenger! – Sürgette őket Lulu.
• Volt már ilyen…azt hiszem, naponta megtörténik, amikor halászik az öreg. – Dörmögte Ödön. – Mi ebben a különleges?
• Az, hogy nézzetek már a tengerre, de azonnal! – Türelmetlenkedett Lulu, és az egyiket húzta, a másikat tolta, a harmadikba belecsípett, hogy gyorsabb mozgásra késztesse őket.
• Azannya! – Ámult el Ödön.
• Hűha! – Lepődött meg Rezső.
• Teremtőm! – Takarta el a szemét Zimankó.

Talpas elővette a laptopját és felütötte.

• Ez egy hatalmas szennyeződés a tengeren. Műanyag palackok, zacskók, egyéb csomagolóanyagok tömkelege. Az emberek dobálták őket a tengerbe, de olyan is van, hogy szemétszállítók ürítik bele tonnaszám. Itt aztán a nyílt tengeren összefüggő szeméttakarót alkot. Jaj, annak, aki belegabalyodik! Szegény Rozmár apó!
• Segítenünk kell rajta! – Kiabálták szinte egyszerre.
• Először is Lulu, repülj fölé, hátha megpróbál felbukkanni, és akkor meglátjuk, hogyan szabadíthatnánk ki. Zimankó, ébreszd fel Judyt, csak ő segíthet!

Az állatok egymásra néztek. – De akkor mindnyájan veszélybe kerülünk! Ki tudja, hogy reagál? – Mondta ki hangosan Zimankó.

• Ezt sajnos meg kell kockáztatnunk. Mindenki egyért, egy mindenkiért! Ismeritek ezt a mondást, igaz? -
• Mindenki egyért, egy mindenkiért! – Suttogták az állatok, és furcsa módon, ettől megnyugodtak.

Lulu körözött a műanyag izé fölött, még a hold is kibújt felhőtakarója mögül, hogy fényével segítsen. - Siess Zimankó! Látom Rozmár apót, belegabalyodott valamibe, és nem tud úszni!

  Judy éppen azt álmodta, hogy egy cukrászdában ül Frankkal és hozza nekik a pincér a kedvenc süteményüket, és egy habos forró csokoládét tett éppen az asztalra.

Kacagó Zimankó megrázta a vállát amilyen erősen csak tudta. De tündér lévén a legerősebb rázása is csak egy légyszárny gyenge verdesését eredményezte a lány vállán. Most mit csináljon? Judy mosolygott álmában. Zimankó gondolt egyet, odarepült az orrára, megrázta magát. Zúzmara szállt Judy arcára, hidege felébresztette a lányt. Amikor kinyitotta a szemét meglátta közvetlenül az orra előtt a tündérlányt. Azonnal felugrott az ágyból. A nagy lendülettől Kacagó Zimankó lezuhant a takaróra. Gyorsan felugrott és mindenre készen megállt szemben Judyval.

• Nem érek rá magyarázkodni, de segítened kell! – Hadarta a lány. – Rozmár apó bajba került, ki kel szabadítani az izé fogságából.

Judy még mindig nem tért magához. Azt hitte álmodik. Megdörzsölte a szemét.

• Ébredj már fel! Én Kacagó Zimankó vagyok és tündér. Úgy alakultak a dolgok, hogy mi is itt utazunk a ti hajótokon a barátaimmal. Nem akarunk rosszat, sőt! Szeretnénk megmenteni az Északi sarkot! Majd mindent megmagyarázok, de most sürgősen segítened kell Rozmár apón!
• Judy nem kérdezett. Valahogy első pillantásra bízott a tündérlányban. Gyorsan magára kapta a ruháit és felrohantak a fedélzetre. Amikor meglátta az állatokat, már meg sem lepődött. De amikor a tengert! – Úr Isten! – Mondta. – Ettől tartottam! Ott van bene a barátotok?- Fordult Kacagó Zimankó felé.
• Ott, ahol az a Lunda repül. Ő mutatja.
• Itt valóban gyors segítség kell! Bújjatok el, szólok a többieknek!

Ödönék gyorsan elrejtőztek.

• Frank! Mindenki! Ébresztő! A fedélzetre! Gyorsan! – Kiabálta Judy és közben kongatta a fedélzeti harangot, ahogyan csak bírta.
• Mi történt? Mi a baj? – Kérdezgették a matrózok, és Frank is, aki közben előjött a kabinjából.
• Nézzétek a tengert! Ez a hatalmas szeméttakaró milyen hosszan ellepte! Magába gabalyítva egy hatalmas rozmárt. Ott, ahol a Lunda köröz. Látjátok, már alig bírja szegény, úgy ki van merülve. Ki kell szabadítanunk! Frank, eresszetek le egy csónakot, vigyetek köteleket, kést, a késsel szabadítsátok ki a rozmárt, a kötelekkel valahogy rögzítsétek a szeméthalmot a hajóhoz! Úgy látom összefüggő réteget képezett már. elvontatjuk a legközelebbi kikötő közelébe, ott majd intézkednek az eltakarításáról. Ha kell, több csónakot eresszetek le. Munkára! Mindenki!

Az ÉSMEB tagjai lélegzetüket visszafojtva figyelték az eseményeket a rejtekhelyükből. Nagyon féltették Rozmár apót. Csak tartson ki! Csak bírja még szusszal!

Órákig küzdöttek a matrózok a tengeren. Nyolc csónak, húsz ember! Mind derék természetvédő. Végre egy nagy fekete villanás! Rozmár apó csapott egyet a farokuszonyával. Kiszabadult! Hurrá!

A hatalmas szemét izét odakötötték a hajóhoz, és folytatták útjukat a legközelebbi kikötő felé.

Anchorage, Alaszka. Mire felkel a nap, ott leszünk. Judy és Frank összenéztek. Sürgető volt ez a nézés. Mindketten tudták, fontos küldetés az övék.

Judy kissé lemaradt Franktól és a tündér felé suttogta. – Magyarázattal tartozol, de majd reggel. Keress meg reggeli után! – Azzal ment Frank után a kabinjuk felé.

Lunda Lulu szállt le Ödön mellett kimerülten. – Ez kemény volt fiúk!

• Na, igazán jól megálltad a helyed, megérdemled a pihenést!- Dörmögte Ödön, és a többiek élénken bólogattak.

Rozmár apó kimerülten úszott a hajó mellett.

• Köszönöm fiúk! Köszönöm! – Mondta hálásan.
• Nem tesz semmit Rozmár apó! Örülünk, hogy életben maradtál! Pihenj! reggel találkozunk! – Mondta Talpas
• Micsoda remek fickók! Az én barátaim! Suttogta még elalvás előtt Rozmár apó, és hagyta, hadd ringassa álomba a tenger.