A kék-fehér csíkos fülű medvebocs

A kék-fehér csíkos fülű medvebocs.

    Ne csodálkozzatok, ha egy napon a kék-fehér csíkos medvebocs szembejön veletek az utcán! Ha nem ismernétek fel, elmondom, hogy néz ki, mert jó dolog, ha azonnal felismeritek, már csak azért is, hogy valóban ne csodálkozzatok!

A medvebocs egy teljesen szokványos medve. Barna a bundája, meleg, puha szőrből, keze, lába ugyan olyan hosszú, szép, megölelhető mackópocakja van, mint minden rendes medvének, aki odafigyel arra, hogy ne hagyjon maradékot a tányérján. Teheti, mert azt a szép gömbölyű mackópocakot nem a saját lábán viszi, de nem ám! Legjobb barátja, Vili hátizsákjából kandikál elő huncutul. Vili minden reggel beteszi a hátizsákjába, és elindul Csíkossal, mert így nevezte el, az oviba. Csíkos nagyon boldog medvebocs, és mint olyan, széles mosollyal a száján, jobb mancsával hevesen integetve köszöntget ki a hátizsákból minden járókelőnek, egészen az óvoda bejáratáig. De nem volt ez mindig így! Elmesélem, jó?

    Egy nagy gyárban látta meg a reggelt először. Kinyitotta a szemét, és először nem tudta, hol van! Annyi mackó volt ott, és mind arra várt, hogy a fülét felvarrják. Mozdulatlanul vártak a sorukra. Szép barna bundájukon csillogott a lámpa fénye. Nem túl gyorsan haladt a sor, mert csak egy varrólány dolgozott, és bizony bármilyen ügyesen is illesztette a helyére a mackók fülét, lassan haladt. Csíkos, akit akkor még nem így hívtak, mert csak egy volt a sok mackó közül, mocorogni kezdett a sor végén.

• Mikor kerülök már sorra? Meddig kell még itt várakozni? – Kérdezte hangosan.
• Te? Te elég sokára, mert először is mindenki előtted van. Ugyan is a sor végén állsz. Látod? – Mondta kioktatóan az előtte álló mackó. - Legalább is mindenképpen utánam. – Tette hozzá a biztonság kedvéért.
• Jól van, jól van. – Nyugtatta őt Csíkos – Te is rosszul hallasz? Alig hallom, amit mondasz!
• Persze, hiszen nincs fülünk! Azért állunk sorba! Ne türelmetlenkedj, csak azt mondom!

Csíkos nem mert többet szólni. A sor lassan, de azért haladt. Már majdnem ő került sorra, felvarrták az előtte álló mackó fülét is, éppen nyúlt volna érte a varrólány, amikor körülnézett, valamit keresett.

• Géza! – Kiabálta. - Géza, elfogyott az anyag!
• Már nem viszek, nincs több raktáron!
• De, hát egy mackó megmaradt!
• Dobd ki, selejt!

A varrólány csóválta a fejét, de mit tehetett volna, fogta Csíkost, és bedobta egy nagy papírkosárba, éppen a tetejére, és hazament.

A gyár elcsendesedett. Nem úgy a mackók. Nekik akkor kezdődött a játék. Leugráltak a polcokról és zsibongva versenyeztek, ki tud messzebbre futni, kinek szebb a nyakkendője, ki legyen a hunyó a bújócskában. Csíkos is felkászálódott a papírkosárból, hogy csatlakozzon hozzájuk, de minduntalan visszalökték.

• Te nem játszhatsz velünk, neked nincs füled!
• Veled nem játszunk, te selejtes vagy!
• Mit akarsz, te nem is hallasz jól! Nem játszhatsz velünk!
• Nahát, egy fületlen mackó! menj vissza a szemétkosárba azt ajánljuk!

Szegény csíkos, végül ott maradt a szemétkosár tetején, és nem játszott senkivel. Ahogy ott búslakodott, reggel lett. A többiek visszamentek a polcra, minden elcsendesedett, ám akkor nyílt az ajtó, és belépett János bácsi, az öreg takarító. Odalépett egyenesen a szemeteshez. - Nahát, egy egész aranyos mackó, csak éppen hiányzik a füle. Ezt elviszem haza, úgysem kell itt senkinek! - Azzal betette a táskájába.

Otthon aztán elővette, nézegette. – Miből varrjak neked fület, te mackó? Volt a sublótfiókban valamikor nekem egy kék-fehér csíkos anyagom, az pont jó lesz! – Mondta, és a szavait tett követte. Kiszabta az anyagból a füleket, és rávarrta a mackóra. – Egészen takaros lett! – Mondta és mosolygott. Csíkost ráültette az ágyára, és elment dolgozni. Csíkos morcosan tapogatta a füleit, nem volt megelégedve. Körülnézett a szobában. Semmi különös, egy ágy, sublót, asztal, szék. – Nem valami sok, és nem is barátságos. – Gondolta. – Miért nem lehetek olyan normális mackó, mint a többi? Miért kellett nekem ilyen kék-fehér csíkos fület gyártani? Ki fog így velem játszani? – Dohogott magában.

Vili az óvodában egyedül üldögélt a sarokban. Mindig egyedül volt, nem mert barátkozni senkivel. Ugyan is, nem jól hallott, hallókészüléket viselt. Úgy érezte, más, mint a többiek, hiába való lenne, nem játszanának vele, így meg sem próbálta. Csak üldögélt egész nap az óvoda kertjében, míg a többiek jókedvűen szaladoztak, vagy játszottak a csoportban a játékaikkal. Volt ott egy fiú, Péter, aki behozta a mackóját.

• Nekem is van mackóm! – Nekem is! – Nekem is! – Mondták sorra a többiek.
• Tudjátok, mit? – Mondta az óvó néni. Hozzátok be mindnyájan, rendezünk egy mackó szépségversenyt, jó?
• Jó! – Örültek meg a gyerekek. Megegyeztek, hogy másnapra mindenki beviszi a mackóját.

Aznap János bácsi ment az unokájáért, Viliért az oviba. A kisfiú még csendesebb volt, mint eddig valaha.

• Mi a baj, kisunokám, miért lógatod az orrod? Tán nem jutott répaföld? – Kacsintott Vilire a nagypapája.
• Nekem nincs mackóm.
• Nincs-e? Aztán minek neked az a mackó?
• Tudod nagypapa, holnap mackószépségverseny lesz az oviba, de nekem nincs mackóm, így nem is megyek el, lehetnék inkább nálad?
• No, kisunokám, Vilmos, ezen könnyen segíthetünk! – Ezzel már haza is értek János bácsihoz.
• Szaladj csak oda az ágyhoz! – Mondta János bácsi.

Vili odaszaladt, és meglátta a kék-fehér csíkos fülű mackót. Azonnal felkapta, és szaladt vele körbe-körbe a szobában.

• Nagypapa! De szép mackó! Pont olyan, mint amilyenről álmodtam! Nekem adod?
• Hát persze, hogy neked! Vidd csak nyugodtan! De adjunk neki nevet, ha már a tiéd!
• Csíkos! Csíkos legyen a neve! – Mondta Vili. – Olyan szép csíkos füle van!

A kismackó úgy érezte, még soha ilyen boldog nem volt életében. Úgy bújt Vilihez, mintha soha nem akarna tőle távol lenni még egy méterre sem!

• Gyere csíkos! Beteszlek a zsákomba, de úgy, hogy kiláss! Nagyon érdekes a világ, majd mindent megmutatok neked, jó? Megmutatom az ovit is, az udvart, az óvó nénit, és mindent! Jó lesz?

Csíkos csak bólogatott, és nagyon meg volt elégedve a sorsával. Másnap elmentek Vilivel az oviba. A többi gyerek is vitte a mackóját, de olyan különleges mackója, mint Vilinek, senkinek sem volt.

• De szép mackó!
• Milyen szép kék csíkos füle van!
• Én is ilyen mackót szeretnék!

Minden gyerek Vili és a kék-fehér csíkos mackó körül tolongott.

• Leszel a barátom? – Kérdezgették Vilit.

Nem győzött válaszolni a sok kérdésre, és aznap először ő is ott futkározott a többi gyerekkel az udvaron. Persze, hogy Csíkos nyerte meg a mackó szépségversenyt!

• Ha ezt az a sok felfuvalkodott mackó láthatná ott a gyárban! – Gondolta csíkos. – Na mindegy!

Azzal boldogan, széles mosollyal a száján bújt meg Vili zsákjában hazáig. Attól kezdve elválaszthatatlanok voltak Vilivel, és boldogan jártak oviba minden nap.