Klatak Úr, a villamos meséi : Zurranó-csettegő

Klatak Úr, a villamos meséi : Zurranó-csettegő.

  Volt egyszer, hol nem volt, lehet, hogy éppen itt járt, ezeken a gyér, fűvel szegélyezett villamos síneken, és lehet, hogy még az én ükanyám is utazott rajta. Nagyon is lehetséges, mert egyes fényképeken igen sejtelmesen mosolygott, egy ütött-kopott sárga villamos mellett, és most, ha jobban megnézem, úgy látom, mintha a villamos is mosolyogna! Nem különös? 
Ebből már biztosan kitaláltátok, hogy akiről szó van, az egy sárga villamos. Nem mindig volt olyan ütött-kopott, mint a képeken. Amikor még ifjú volt, szép, csillogó, sárga festék borította. Úgy vágtatott a síneken, hogy a nap megirigyelte a ragyogását! Klit-klat, klit-klat, klitt-klat. Időben érkezett a megállókba, vidáman felvette az utasokat és elszállította. A gyerekeket az óvodába, iskolába, a felnőtteket a munkahelyre, esetleg vásárolni, a kismamákat, és az időseket az orvoshoz. Még néha kutyákat és cicákat is felvett. Nagyon szerették az emberek. Később, amikor idősödött, már kicsit megfontoltabban közlekedett, de még mindig pontosan ért a megállókba. Gondosan karban tartották a szerelők, és ő büszkén szállította az utasokat. Telt-múlt az idő. Bizony megkopott rajta a festék, a gyerekek felnőttek, a felnőttek megöregedtek. Ő csak szállította őket tovább, és nem panaszkodott, hogy csikorognak a kerekei, és már nem úgy suhan, hogy: Klit-klat, hanem bizony Klatak-klatak, klatak-klatak, klatak-klatak. Néha az is előfordult, hogy késett! Olyan óvatosan közlekedett, hogy csak azok utaztak rajta, akik vele együtt öregedtek meg és úgy megszokták, hogy nem akartak mással menni. Olyan is előfordult, hogy elaludtak rajta az emberek, annyira monoton volt a hangja, és lassan ment. Bizony, aki vele utazott, elkésett a munkából, a gyerekek lekésték a reggelit az oviban. Egyre kevesebb lett az utasa, már azon gondolkodtak, hogy kivonják a forgalomból, de ő nem törődött semmivel, a gúnyos megjegyzésekre sem reagált, csak nézett előre és végezte a dolgát. El is nevezték tréfásan: Klatak Úrnak. 
     Történt egy őszi reggelen, hogy sötét felhők gyülekeztek az égen. A szél meglátta a sok lehullott levelet a földön, és elkezdett játszani velük. Fújta fel a földről a levegőbe, ott játékosan kergetőztek egy darabig, amikor megunta, letette őket kissé távolabb. Így nőttek a kupacok a barna falevelekből a sín két oldalán. A felhők kérték, hogy hadd játszanak ők is, de a szél nem engedte. A sötét felhők megharagudtak. Egyre sötétebbek lettek a haragtól, és egyesülve egy komor, nagy felhővé váltak, hátha így megijesztik a szelet, és engedi őket játszani a levelekkel. De a szél nem engedett. Ő is felfújta magát, megharagudott a felhőkre, hogy miért nem hagyják nyugodtan játszani, és azért sem engedte a levelek közelébe sem őket. – A levelek az enyémek! – és fújta, fújta egyre fújta őket fel a földről. Annyira belelovalta magát, hogy erősre duzzadt. Már nem csak a földről, de a fákról is lefújta a leveleket. A hatalmas felhő sem volt rest, mérgében feketére változott a színe és csaknem az egész eget eltakarta. Sötét lett az ég, pedig még reggel volt, és tajtékosan duzzadt, csak duzzadt. A szélből orkán lett, a fák hajladoztak, a cserepek a házak tetején zörögtek félelmükben. A levelek pedig mind a levegőben szálltak a szél hátán, ő pedig nem tette le őket. 
Az emberek összefogták a kabátjukat, de a sapkájukat lefújta a szél, és a levelek között már pár sapka is volt a levegőben. Az utasok, a gyerekeket az ölükbe vették, úgy igyekeztek a villamosmegállóba. Pár idős ember erősen kapaszkodott a botjába, hogy ki ne fújja a szél a kezéből.
Klatak úr látta, hogy ebből baj lesz! Összeszedte minden erejét és odagördült a villamosmegállóba, hogy felszállhassanak rá az emberek. Kinyitotta az ajtót, és mindenki, aki az utcán járt, sietett bejutni a biztos menedékbe. Amikor már fenn voltak, a villamos becsukta az ajtaját, de sajnos elindulni nem tudott. Kinn az égen már óriás villámok cikáztak, és úgy ömlött az eső, hogy semmit nem lehetett látni. A szél hiába dühöngött, a levelek megteltek vízzel, (a sapkák is), és mind a földön kötöttek ki. A viharfelhő nem érte be ennyivel, most ő játszott! Zubogott a víz az úton, a villamos sín alatt is, és úsztatta a leveleket. Sodorta magával a lejtőkön, ki tudja hová? A szél feladta, és odébb állt. Közben csattogtak a villámok. Az utasok féltek a villamosban. Összebújtak, még az idegenek is, és reszkettek. Klatak úr nagyon megsajnálta őket. Először is befűtött, azután nyugodt, kedves, mély hangján mesélni kezdett. Elmesélte, hogy amikor fiatal volt, milyen érdekes volt itt az élet, és, hogy nem kell félni, mert a felhő, ha haragos, és esőt küld a földre, hát magával tol ki, mert ő vízpárából van, ami eső formájában hullik le, és ettől a felhő egyszer csak elfogy, és újra kiderül az ég. Így volt egy régi, hatalmas felhővel is, akit Zurranó.csettegőnek hívtak, és nem volt párja a világon, olyan hatalmas volt. A nap barátja volt egykoron, de összevesztek. Akkor lett haragos, és mérgében óriási vihart kavart. De hiába, mert amikor haragjában esőt küldött magából a földre, hát egyszer csak elfogyott és köddé vált. A nap pedig azóta is szárítja szorgalmasan az esőcseppeket, hogy újra felhővé válhassanak, de hiába, olyan hatalmas felhő, mint Zurranó-csettegő, már soha többé nem lesz!  Ő, Klatak úr, már csak tudja, sok ilyent látott már! 
Valahogy az emberek már nem féltek többé. Mire végzett a meséléssel, az ég kiderült, a szél sem fújt már, és előbújt a napsugár. A gyerekek boldogan kacagtak, Klatak úr csengetett egy vidámat, és kigördült a megállóból. Minden utas megsimogatta az oldalát, amikor elhagyta a szerelvényt.
   Attól a naptól kezdve reggelente a villamos elkezdett mesélni az utasoknak. Minden nap egy mesét. Mindenki nagyon megszerette. Soha többé nem panaszkodtak, hogy lassú, vagy döcögős, alig várták, hogy felszállhassanak rá! Aki nagyon sietett, hát előbb indult el, hogy időben odaérjen ahová akar, de az biztos, hogy mindenképpen meghallgatta az aznapi mesét, és valahogy, akik a villamoson utaztak, vigyáztak, hogy ne haragudjanak egymásra.
Ha szerencsétek van, lehet, hogy ti is találkoztok Klatak úrral, de akkor ne siessetek, üljetek le kényelmesen, és hallgassátok, mit mesél!