Mese a karácsonykereső manókról

Mese a karácsonykereső manókról.

Manóországban nagy most a nyüzsgés. Sürögnek-forognak a kis manók, fiatalok és idősebbek egyaránt. Fülükbe jutott a hír, hogy a nagyok világában ünnepre készülődnek az emberek. Igen ám, de mit ünnepelnek ilyenkor ebben a dermesztő téli hidegben? Hallották ezt is, azt is, meg amazt is. Talán a téli napforduló ünnepét ülik meg? Mások egy gyermek születéséről regélnek. Vajon mi lehet az igazság? Miért csapnak ilyen nagy csinnadrattát a földi világban az emberek ekkortájt?

Az ugri-bugri manócskák, hogy a rejtélyt megoldják, versenyt hirdettek. Akik megfejtik a karácsony igazi értelmét, ezentúl ők viselhetik majd a „Karácsonyi manó” kitüntető címet. A versengés négy héttel karácsony előtt kezdődött. Kétfős csapatokat alkotva elindultak a szélrózsa minden irányába.

Manó Benő és Manó Béni a kivilágított utcán, ahol még a fák is csillogtak, szaporán szedték a lábukat és betévedtek az első útjukba kerülő csillogó-villogó plázába, ahol óriási betűkkel hirdették, hogy mi minden akciós és mennyire megéri megvásárolni szeretteinknek az ajándékaikat a karácsonyfa alá, hogy örömet szerezhessünk velük. Igen ám, de nekik nem volt egy huncut garasuk sem, Manóországban nem ismerték a pénz fogalmát. Hát akkor, hogy lesz most? Így nem tudnak megajándékozni senkit. Oda a karácsony értelme.

Manó Mimi és Manó Mici, a két barátnő, kézen fogva bandukolt a reggeli ködben. Nagyon kellett a lábuk elé figyelniük, hogy el ne botoljanak. Kora hajnal volt még, az emberek még mély álmukat aludták, a város is szunnyadt. Autók nem jártak, és a kutyák sem ugatták a holdat, hiszen ködfelhő takarta el őt is. Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy a járda szélén egy kis veréb ad segélykérő hangot. Odahajoltak hozzá és látták, hogy az egyik szárnya eltörött. Mimi levette a kezéről a kesztyűjét és meleg ágyacskát formázott belőle és belefektette a sérült kis verebet. Aztán egy gyors hátraarccal irányt változtattak és hazafelé mentek. Otthon Manópapa kibélelt egy kosárkát szalmaszállal és belehelyezte a madárkát, majd pihe-puha takaróval betakarta. Apró magvakkal etették és vízzel itatták. Szárnyát felkötötték, hogy könnyebben összeforrjon a csontja. A manó csemeték addig dédelgették, amíg fel nem épült és önálló életre képes nem lett és utána útjára engedték. Jót cselekedtek, szívük felmelegedett, de a karácsony igazi rejtélyét mégsem találták meg.

Manó Lala és Manó Lili útjukat a templom felé vették. Kíváncsiak voltak, hogy hová igyekszik ennyi ember éjszakának idején. Hangtalan léptekkel követték az embersereget, ügyelve arra, hogy nehogy észrevegyék őket. Ez a sok ember mind egy nagy házba ment be, ahol feldíszített karácsonyfák és orgonaszó várta őket. A manók nem tudták, hogy az emberek Isten házának hívják ezt az épületet. A mellékoltár előtt egy jászolt láttak, amiben egy baba feküdt. Mellette a szülei és a pásztorok voltak. Az emberek letérdeltek előtte és átszellemült arccal zsoltárokat énekeltek a kisded születésnapját emlegetve. Talán itt lehet elrejtve a karácsony titka? Ezen gondolkoztak a manócskák, amikor követték a nagy házból kiáramló tömeget. Néhány perc múlva azonban szertefoszlott az elképzelésük, amikor az előttük járó család párbeszédét meghallották.

- Annyira hosszú volt ez az éjféli mise, hogy jövőre már el se jövök. Inkább otthon játszottam volna az új telefonommal! – mondta hetykén a kamasz fiúcska.

- Igazad van fiam, mi is már csak megszokásból jövünk ide ilyenkor, de jövőre biztos, hogy kihagyjuk – helyeselt az apja.

- Hűha, itt valami nincs rendben a lelkekben! – állapították meg sopánkodva a manók. – Most akkor miért is mentek oda ezek az emberek, ha kifelé jövet ilyen gondolatok támadnak a fejükben?

Sehogy sem értették őket. Lehet, hogy csak látszatból járnak templomba az emberek? De ugye vannak kivételek is? Így töprengtek magukban. Kérdésükre nem kaptak megnyugtató választ, így a karácsony értelmére sem derült fény.

Manó Dorci és Manó Marci nagy elszántsággal indultak útnak, hogy megfejtsék a karácsony igazi értelmének rejtélyét. Amint mentek, mendegéltek a nagyváros forgatagában megláttak egy sírdogáló öregasszonyt. Manó Dorci odament a nénihez és megkérdezte, hogy miért sírdogál? A néni elpanaszolta, hogy földönfutóvá lett, se lakása, se élelme nincsen, és már csak a megváltó Jézusban bízik. A manócskák nem ismerték Jézus történetét, ezért hát megkérték, hogy meséljen nekik róla.

A néni így regélt:

Valamikor nagyon régen:

Népszámlálást rendelt el

az akkori világ nagy ura,

mindenkinek mennie kellett,

ahol született, ugyanoda.

Szamárháton ült Mária,

Józsefnek a jegyese,

kinek áldott szent méhében

növekedett kisfia.

Szállást keres e kis család,

nincsen aki adhatna,

nem fogadják őket be

egyetlenegy hajlékba.

Betlehemi istállóban

hajtják hát le fejüket,

kisded Jézus azon este

e világra született.

Hideg tél volt, dideregtek,

bárányok közt melegedtek,

a jászolt szalmával bélelték,

ne fázzon a gyermek lény.

Karácsonynak éjszakáján

megszületett Jézusunk,

kit az Isten mi érettünk

e kerek földre elküldött.

Fényes csillag jelezte

a kisded Jézus útját,

szeretettel töltötte be

emberszívek zugát.

Ajándékot hoztak neki,

báránybőrből szép subát,

sajtot, bort, finom étket,

énekszót és furulyát.

Édesanyja karjaiban

kis Jézuska elpihent,

József féltőn, óvón nézte,

Messiásként üdvözölte.

De lám mit látnak? Messze

útról idegenek érkeznek,

Gáspár, Menyhért, Boldizsár

három király kopog már.

Ajándékot hoztak neki,

aranyat, tömjént és mirhát,

ne szenvedjen semmi hiányt,

kire várt az egész világ.

Békét hozott a földre,

kicsi gyermek képében,

próféták jövendölték,

Megváltónak eljött közénk.

A két apró manócska lassacskán kezdte megérteni, hogy kit ünnepelnek az emberek karácsonykor. Jézus születésnapját üli meg az egész világ, ki ilyen, ki olyan módon. Aztán van, akiben már kihunyt az emlék és van, akiben még elevenen él és megemlékezik erről a több mint kétezer éves eseményről.

Manó Dorci és Manó Marci két oldalról átkarolták a nénit és hazavitték az otthonukba, ahol meleg étellel kínálták és szállást adtak neki. Amikor a kandalló melegétől álomba szenderült ráncos, megfáradt arcán angyali mosoly futott végig. Örült, hogy rátaláltak és szeretettel vették körül. A manók szívében ezen a napon született meg igazán a kis Jézus. Mindenkinek meséltek róla, hogy hírül vigyék a világban a karácsony igazi értelmét.

Azóta boldogan viselik a „Karácsonyi manó” kitüntető címet Manóország pici manócskái.