Margaréta és a csodamályva

Margaréta és a csodamályva.

Egyszer régen, réges-régen, a világ túl felén élt egy gyönyörű szép királykisasszony, akit Margarétának hívtak. Tündöklő szépsége felülmúlta az országában élő valamennyi lányét. Arcának két fele, olyan volt, mint a margaréta virága: selymes és bársonyos. Világoskék szemei messziről mosolyogtak már, amikor rápillantott valakire. Hosszú szőke haja hullámokban takarta vállát és csillogó rózsaszín fejdísz ékesítette a haját. A királykisasszony végtelenül jó szívéről volt híres. Mindenkit szeretett a környezetében és azon kívül is, ami igen ritka tulajdonsága az embereknek. Kedves szavaival megsimogatta a lelküket. Szerette is ezért népének összes alattvalója. Testvére sajnos nem született, édesanyjával és édesapjával, az öreg királlyal élt a palotájukban. A palotát körülvevő kertben margaréták nyiladoztak, több százféle volt ebből a virágból. Ezért is nevezték el szülei Margarétának, mert nem tudtak betelni lányuk és virágaik szépségével sem.

Történt egyszer, hogy a királykisasszony megbetegedett, lázasan feküdt napokig az ágyában. Szülei hiába hívták el hozzá a világ legjobb orvosait, egyikük sem tudta meggyógyítani őt. Eszükbe jutott, hogy lányuk születésekor a városszéli viskóban élő haragosuk, egy kuruzsló vénasszony megjósolta nekik, hogy súlyos betegség fogja leteríteni a gyermeküket és csak egy délceg ifjú tudja majd meggyógyítani a világ legmagasabb hegycsúcsán termő mályvavirággal. Kihirdették minden alattvalónak, hogy keresik ezt a délceg ifjút, aki elhozza a csodatévő virágot a lányuknak. Még azt is megígérték, hogy annak adják lányuk kezét, aki meggyógyítja őt.

Sokan óhajtották Margaréta királykisasszony kezét elnyerni, ezért megpróbálták megkeresni és elhozni ezt a gyógyító virágot. Ám útközben eltévedtek, nem tudták merre keressék. Egyetlen egy legény volt csak, aki jó irányba haladt virágkereső útján. Máriónak talán a csillagok súgták meg, hogy merre menjen. Hosszú, göröngyös utat kellett bejárnia, míg egy több ezer méter magas hegy lábához ért, aminek csúcsán illatozott a csodatévő mályvavirág. Azonban ahhoz, hogy le tudja szakítani az értékes virágot, három próbát kellett kiállnia. Legelőször meg kellett küzdenie a hegy gyomrában lakó százéves oroszlánnal. Cselhez folyamodott Márió. Varázsitalt készített, amit belecsempészett az oroszlán vacsorájába, ami egy hétig tartó álmot bocsájtott a vadállatra. Miután elaludt az oroszlán Márió észrevétlenül fel tudott mászni a hegy közepéig. Itt aztán óriás mérges kígyók állták az útját. Ám ő elővette az otthonról hozott csodafurulyáját és andalító dallamokkal bódította el a hüllőket. Az útját álló mérges kígyók lefeküdtek előtte és már-már meghajolva tessékelték őt tovább, hogy folytassa útját. Kisvártatva felért a legény a hegy csúcsára, ahol illatozott a gyógyító mályvavirág. Igen ám, de egy kétfejű, zöld színű sárkány őrizte ezt a világhírű csodanövényt. Márió felkészült erre a próbatételre is. Lecsatolta övéről a csodakardját, amivel bárkit le tudott győzni. Most sem történt másképp, néhány suhintással végzett a sárkánnyal és övé lehetett a csodaszép mályvavirág, amit gondosan tarisznyájába helyezett és útnak indult a királykisasszonyhoz.

Nagy izgalommal várta már az öreg király és a felesége Margaréta megmentőjét. Amint az őrök és a palota népe meglátta a közeledő fiút hangos örömujjongással fogadták őt. A királykisasszony arca már kezdett elszürkülni a betegségtől, nem sokáig tartott volna már élete világa. Amint azonban megérintette a mályvavirágot egyből rózsaszínűvé vált arcának mindkét fele és szemében örömkönnyek csillogtak. Az öreg király kebléhez ölelte lányának megmentőjét és ígéretéhez híven feleségül adta Márióhoz. Másnap hét országra szóló lakodalmat csaptak és máig is élnek, ha meg nem haltak.