Mese a kis piros cipőről

Mese a kis piros cipőről.

A kis piros cipő a raktárban szundikált. A télen álmodták meg, hogy, mire eljön a tavasz, áruházba kerülhessen. Senki sem gondolta, hogy fura idők jönnek, amikor a boltok bezárnak és minden cipő a dobozban hever gazdátlanul.

– Ez nem mehet így tovább- mondták a boltosok- valamit tenni kell!

Tettek is! Minden dobozlakót lefényképeztek és kihirdették, hogy amelyik valakinek megtetszik, házhoz viszik, csak telefonálni kell! Amikor nagyi meglátta a kis piros cipőt, elmosolyodott.

– Ez pont Sárikának való! Biztosan örülni fog neki!

Telefonált és mire Sárika négy éves lett, már ott lapult a többi ajándék között. Sárika izgatottan csomagolta ki, és amikor meglátta, tapsikolt örömében. Felvette és pipiskedve lépett egyet-kettőt. Ahogy lépett, a cipő kopogott. a padlón.

– Kopogós cipő! Jaj, de jó!

Nosza, tele volt a szoba cipőkopogással! Sárika le sem akarta venni a lábáról, még az ágyba is magával vitte volna, ha anya rá nem beszéli, hogy a cipőnek is pihenni kell. Leszállt az este, a többi cipő is szundikált már, csak a kis piros mocorgott izgatottan.

– Végre van gazdám! Majd meglátjátok, hogy mennyire fogom szeretni!

– Aludj már végre, mit fészkelődsz még mindig!- Mordult rá a kis csizma.

– Jól van, ne legyél morcos! Olyan boldog vagyok! Láttad, hogy örült nekem?

– Lári-fári! Majd akkor mondd ezt, ha hosszabb útra mentek! Még új vagy, meg fényes   

   is, biztosan hólyagot törsz a lábára!

– Hogy mondhatsz ilyet! Úgy fogok rásimulni, mintha selyemből lennék!

Még egy ideig vitatkoztak, aztán bekoppant a szemük és elaludtak. A kis piros cipő álmában zöld réten szaladgált Sárikával, a járdán pedig kopogósan dalolt neki.

Kipi-kopi Sárika,

Szaladjunk az oviba!

Mindig neked kopogok,

Ameddig csak akarod.

Ám az idő megtréfálta álmait. Hiába volt vége márciusnak, még mindig vacogó hideg volt, a csizmák járták az utat.

– Na látod kopogós? Én kellek Sárikának! Le is fagyna a lába szegénykének, ha veled

   járná az utat!

A kis piros szomorúan gubbasztott a polcon, már megint magányos volt, szó sem volt holmi sétálásról! Piros fénye homályos lett, vagy talán a könnycsepp tette azzá, ami kicsordult a szeméből? Nagyi bölcs mamusza eddig egy szót sem szólt, de most megköszörülte a torkát.

– Ne búsulj kis piros, eljön még a te időd is!

– Lehet, de akkor a csizma miért csúfolódik velem?

– Talán csak irigykedik, mert látta, hogy Sárika mennyire örült neked! Az ő ideje pedig

   előbb-utóbb lejár! Tavasszal senki sem jár csizmában.

Unalmas volt a polcos élet, a kis piros egyre csak szomorkodott. Hanem egyszer csak beszökött egy napsugár, végig simított a cipőkön és megfricskázta az orrukat. A tavasz táncolva beköszöntött és Sárika ugrándozva kapta fel a kis piros kopogó cipőt! Piros szíve akkorát dobbant, hogy majd kiugrotta helyéről.

– Végre, végre mehetünk! Indulhatunk Sárika?

Sárikának szinte lépnie sem kellett, a kis piros röpítette és olyan puhán simult a lábára, mintha virágsziromból szőtték volna.

Egyet lépett, hipi-hopp!

Sarkalót járt, kipi-kopp!

Hármat ugrott, hipi-hipp!

Pörgött, forgott, tipi-tipp!

Valóra vált végre az álom! Zöld füvön sétáltak, járdán kopogtak. Sárika mindenkinek megmutatta az ő piros, kopogós cipőjét! Este pedig fáradtan, de mosolyogva hajtotta álomra a fejét. Nála boldogabb cipő nem volt kerek-e világon!