Barion Pixel

Szepi karácsonya


http://mocorgohaz.hu/
  • 2023.
    feb
  • 19

Szepi karácsonya
 
Szepi, az ugri-bugri nyuszi gyerek az erdőben éldegélt testvérei között. Vidáman teltek napjai, nem gondolt semmi szomorúsággal, csak az érdekelte, hogy mikor ki érdemli meg a legdélcegebb sárgarépát, amit anya a piacról hozott. Volt nag...

Kép forrása: pixabay.com

Szepi karácsonya

 

Szepi, az ugri-bugri nyuszi gyerek az erdőben éldegélt testvérei között. Vidáman teltek napjai, nem gondolt semmi szomorúsággal, csak az érdekelte, hogy mikor ki érdemli meg a legdélcegebb sárgarépát, amit anya a piacról hozott. Volt nagy tülekedés a kosár körül, de hiába, azt ki kell érdemelni! Az kaphatta meg, aki a legügyesebb a nyuszi ugrásban, leggyorsabb a futásban, és aki a legszebben köti meg a nyúlcipőt. Így ment napról- napra, hol Szepi győzött, hol a többiek. Ma nem sikerült győznie, ezért gondolta, sétál egyet az erdőben. Ahogy a fenyveshez ért, valami suttogásra lett figyelmes. A fenyők összebújva pusmogtak, észre sem vették, hogy közéjük toppant.

         -Halihó, tüskések! Már meg sem látjátok a kisebbet!

         - Jaj, ne haragudj, de tényleg nem vettünk észre, mert mindannyian olyan izgatottak                                    vagyunk!

         - Miért vagytok izgatottak, talán elvesztettétek valamelyik tobozotokat?

         - Dehogy is! –szólalt meg Ezüstke- Csak azon vitázunk, hogy melyikünk a legszebb!

         - De hiszen mind szépek vagytok, még a pinduri Luc is, pedig ő még nem sok telet látott

         - Igen, de vajon melyikünket vágják ki, viszik el az emberek?

         - Ezt nem értem! Miért jó az nektek, kivágnak és elvisznek?

         - Jaj, de buta vagy! Még azt sem tudod, hogy akit kivágnak, abból karácsonyfa lesz?

         - Az meg mi a szösz? És mire jó?

         - Hogy mire jó? Azt viszik-, viszik az emberek közé, ott is be a házba, házuk legszebb

            szobájába , és akkor csodásan feldíszítik.

- Miért kell titeket feldíszíteni, hiszen így is szépek vagytok? Nézd csak Ezüstke, hogy

   csillog a hópihe az ágadon?

- Az egészen más! Nem érted? A szépek- szépéből igazi karácsonyfa lesz! Díszhelyen

 áll, cukrot, csillogó csodákat aggatnak rá, és gyertya fénye libben az ágain. A   karácsonyfának mindenki örül, mert ilyen csoda csak karácsonykor történik, a szeretet ünnepén.

- A szeretet ünnepe? Milyen lehet az a  karácsonyfás ünnep?

Szepi egészen elszontyolodott, és elhatározta, ennek utána jár. Addig kérlelte a borzas verebet, amíg az megmutatta az utat az emberek felé. Mire odaért, valóban karácsony lett. Rögtön kitalálta, mert mindenféle csomagokat cipelő embereket látott, akik hazafelé siettek. Szepi óvatosan lapult a tuja tövében, és onnan leste, hogy mi történik. Pontosan a feje fölött kigyulladt a fény az ablakban, és szinte tapintani lehetett a boldog sürgést- forgást. Közelebb húzódott, és megpillantotta Ezüstkét. De hogy milyen gyönyörű volt! Minden ága ragyogott, mintha az ég összes csillaga alászállt volna, hogy csakis őt díszítse! Aztán telerakták mindenféle finomsággal. Az maga a csoda volt! Szepi szíve fájdalmasan összeszorult.

  • Nekünk miért nem lehet ilyen gyönyörű karácsonyunk? És miért nem kapunk mi is

   ajándékot? Ó, bár csak én is ott lehetnék a csodák házában!

Bánatban még a füle is lekonyult és egy fényes könnycsepp gurult ki szeméből. Úgy elbúsulta magát, hogy még az óvatosságról is elfeledkezett, az ablak üvegéhez nyomta nedves orrocskáját. Erre, vagy talán egy tündér intésére, a legkisebbik gyerek az ablak felé nézett, és észrevette a szepegő kis nyuszit.

  • Egy nyuszi! Nézzétek, egy nyuszi! Apa, apa, hozzuk be! Kérem a nyuszikát!

Szepi először nem is értette, hogy mit akarnak. Arra eszmélt, hogy ott áll Ezüstke alatt, és mindenki körülötte tolong. Apró gyermek kezek nyúltak érte, mindenki meg akarta simogatni. Nagyon jó volt, úgy érezte, hogy ő is részese ennek az örömnek. Itt van a csillogó szobában, fények ragyognak mindenütt, minden olyan meseszép, a gyerekek becézgetik! Igen ám, csakhogy a gyerekek többet akartak egyetlen simogatásnál! Először szalagot kötöttek a nyakába, aztán fésülgetni kezdték egy szúrós kefével. És ez még mind semmi! Nadrágot húztak rá, amiben lépni sem tudott, és befektették egy babakocsiba.

  • Elég, elég, mostmár pihenni szeretnék!- kiabálta Szepi.

De vagy nem hallották, vagy nem értettek nyuszi nyelven, mert tovább húzták-vonták. Szepi most már menekülni próbált, de mindenütt megtalálták, azt hitték, hogy bújócskázik velük. Kínálgatták cukorkával, de kiderült nem is olyan jó, hiába volt gyönyörű papírban! Kézről- kézre adták, már a világ is forgott vele. Végre az egyik felnőtt megsajnálta, és megálljt parancsolt a fergeteges vígasságnak. Elengedték, és ő riadtan futott Ezüstke fényes cipős lábához. Leszállt a sötétség, és Szepi fájó szívvel gondolt otthonára. Rádöbbent, milyen boldog volt az egyszerű kis nyusziházban. Ezüstke megértően bólogatott, és ágait egészen közel lógatta hozzá, hogy legalább egy kicsit érezze az erdő illatát.

Szepi egészen kicsi gombóccá gömbölyödött össze. És akkorát sóhajtott, hogy a díszek csilingelve ütődtek össze. Vagy talán nem is a díszek, hanem az a hófehér szárnyú angyalka, aki most leszállt az ágról, és Szepit gyengéden felemelte.

  • Legyél hát ott, ahová a szíved vágyik!- szólt, és libbenve elrepítette a mi kis Szepinket.

Mire kinyitotta a szemét, már otthon is volt. A fényes karácsonyfának híre- hamva sem volt, de nem is hiányzott. Ott voltak a testvérei, és mindenki, akiket szeretett! Nem volt fénylő gyertya, de mindenkinek a szemében ezer csillag ragyogott. Már tudta, hogy ez a szertettől van! Nem kell az örömhöz cukor, dobozos ajándék, csak a nyuszi ház, csak apa, csak a testvérei, és anya ölelése, ami álomba ringatja riadt kis Szepikéjét.

                                         

 

                                          Karácsonynak fénye

                                          Szívemben lobog.

                                          Továbbadom néked,

                                          Legyünk boldogok!

 

                                          Nem kell hozzá semmi,

                                          Csak egy ölelés

                                          És mellé egy göndör

                                          Boldog nevetés.

 

 

 

                                                                                

 

Szepi karácsonya

 

Szepi, az ugri-bugri nyuszi gyerek az erdőben éldegélt testvérei között. Vidáman teltek napjai, nem gondolt semmi szomorúsággal, csak az érdekelte, hogy mikor ki érdemli meg a legdélcegebb sárgarépát, amit anya a piacról hozott. Volt nagy tülekedés a kosár körül, de hiába, azt ki kell érdemelni! Az kaphatta meg, aki a legügyesebb a nyuszi ugrásban, leggyorsabb a futásban, és aki a legszebben köti meg a nyúlcipőt. Így ment napról- napra, hol Szepi győzött, hol a többiek. Ma nem sikerült győznie, ezért gondolta, sétál egyet az erdőben. Ahogy a fenyveshez ért, valami suttogásra lett figyelmes. A fenyők összebújva pusmogtak, észre sem vették, hogy közéjük toppant.

         -Halihó, tüskések! Már meg sem látjátok a kisebbet!

         - Jaj, ne haragudj, de tényleg nem vettünk észre, mert mindannyian olyan izgatottak                                    vagyunk!

         - Miért vagytok izgatottak, talán elvesztettétek valamelyik tobozotokat?

         - Dehogy is! –szólalt meg Ezüstke- Csak azon vitázunk, hogy melyikünk a legszebb!

         - De hiszen mind szépek vagytok, még a pinduri Luc is, pedig ő még nem sok telet látott

         - Igen, de vajon melyikünket vágják ki, viszik el az emberek?

         - Ezt nem értem! Miért jó az nektek, kivágnak és elvisznek?

         - Jaj, de buta vagy! Még azt sem tudod, hogy akit kivágnak, abból karácsonyfa lesz?

         - Az meg mi a szösz? És mire jó?

         - Hogy mire jó? Azt viszik-, viszik az emberek közé, ott is be a házba, házuk legszebb

            szobájába , és akkor csodásan feldíszítik.

- Miért kell titeket feldíszíteni, hiszen így is szépek vagytok? Nézd csak Ezüstke, hogy

   csillog a hópihe az ágadon?

- Az egészen más! Nem érted? A szépek- szépéből igazi karácsonyfa lesz! Díszhelyen

 áll, cukrot, csillogó csodákat aggatnak rá, és gyertya fénye libben az ágain. A   karácsonyfának mindenki örül, mert ilyen csoda csak karácsonykor történik, a szeretet ünnepén.

- A szeretet ünnepe? Milyen lehet az a  karácsonyfás ünnep?

Szepi egészen elszontyolodott, és elhatározta, ennek utána jár. Addig kérlelte a borzas verebet, amíg az megmutatta az utat az emberek felé. Mire odaért, valóban karácsony lett. Rögtön kitalálta, mert mindenféle csomagokat cipelő embereket látott, akik hazafelé siettek. Szepi óvatosan lapult a tuja tövében, és onnan leste, hogy mi történik. Pontosan a feje fölött kigyulladt a fény az ablakban, és szinte tapintani lehetett a boldog sürgést- forgást. Közelebb húzódott, és megpillantotta Ezüstkét. De hogy milyen gyönyörű volt! Minden ága ragyogott, mintha az ég összes csillaga alászállt volna, hogy csakis őt díszítse! Aztán telerakták mindenféle finomsággal. Az maga a csoda volt! Szepi szíve fájdalmasan összeszorult.

  • Nekünk miért nem lehet ilyen gyönyörű karácsonyunk? És miért nem kapunk mi is

   ajándékot? Ó, bár csak én is ott lehetnék a csodák házában!

Bánatban még a füle is lekonyult és egy fényes könnycsepp gurult ki szeméből. Úgy elbúsulta magát, hogy még az óvatosságról is elfeledkezett, az ablak üvegéhez nyomta nedves orrocskáját. Erre, vagy talán egy tündér intésére, a legkisebbik gyerek az ablak felé nézett, és észrevette a szepegő kis nyuszit.

  • Egy nyuszi! Nézzétek, egy nyuszi! Apa, apa, hozzuk be! Kérem a nyuszikát!

Szepi először nem is értette, hogy mit akarnak. Arra eszmélt, hogy ott áll Ezüstke alatt, és mindenki körülötte tolong. Apró gyermek kezek nyúltak érte, mindenki meg akarta simogatni. Nagyon jó volt, úgy érezte, hogy ő is részese ennek az örömnek. Itt van a csillogó szobában, fények ragyognak mindenütt, minden olyan meseszép, a gyerekek becézgetik! Igen ám, csakhogy a gyerekek többet akartak egyetlen simogatásnál! Először szalagot kötöttek a nyakába, aztán fésülgetni kezdték egy szúrós kefével. És ez még mind semmi! Nadrágot húztak rá, amiben lépni sem tudott, és befektették egy babakocsiba.

  • Elég, elég, mostmár pihenni szeretnék!- kiabálta Szepi.

De vagy nem hallották, vagy nem értettek nyuszi nyelven, mert tovább húzták-vonták. Szepi most már menekülni próbált, de mindenütt megtalálták, azt hitték, hogy bújócskázik velük. Kínálgatták cukorkával, de kiderült nem is olyan jó, hiába volt gyönyörű papírban! Kézről- kézre adták, már a világ is forgott vele. Végre az egyik felnőtt megsajnálta, és megálljt parancsolt a fergeteges vígasságnak. Elengedték, és ő riadtan futott Ezüstke fényes cipős lábához. Leszállt a sötétség, és Szepi fájó szívvel gondolt otthonára. Rádöbbent, milyen boldog volt az egyszerű kis nyusziházban. Ezüstke megértően bólogatott, és ágait egészen közel lógatta hozzá, hogy legalább egy kicsit érezze az erdő illatát.

Szepi egészen kicsi gombóccá gömbölyödött össze. És akkorát sóhajtott, hogy a díszek csilingelve ütődtek össze. Vagy talán nem is a díszek, hanem az a hófehér szárnyú angyalka, aki most leszállt az ágról, és Szepit gyengéden felemelte.

  • Legyél hát ott, ahová a szíved vágyik!- szólt, és libbenve elrepítette a mi kis Szepinket.

Mire kinyitotta a szemét, már otthon is volt. A fényes karácsonyfának híre- hamva sem volt, de nem is hiányzott. Ott voltak a testvérei, és mindenki, akiket szeretett! Nem volt fénylő gyertya, de mindenkinek a szemében ezer csillag ragyogott. Már tudta, hogy ez a szertettől van! Nem kell az örömhöz cukor, dobozos ajándék, csak a nyuszi ház, csak apa, csak a testvérei, és anya ölelése, ami álomba ringatja riadt kis Szepikéjét.

                                         

 

                                          Karácsonynak fénye

                                          Szívemben lobog.

                                          Továbbadom néked,

                                          Legyünk boldogok!

 

                                          Nem kell hozzá semmi,

                                          Csak egy ölelés

                                          És mellé egy göndör

                                          Boldog nevetés.

 

 

 

                                                                                

 

Szepi karácsonya

 

Szepi, az ugri-bugri nyuszi gyerek az erdőben éldegélt testvérei között. Vidáman teltek napjai, nem gondolt semmi szomorúsággal, csak az érdekelte, hogy mikor ki érdemli meg a legdélcegebb sárgarépát, amit anya a piacról hozott. Volt nagy tülekedés a kosár körül, de hiába, azt ki kell érdemelni! Az kaphatta meg, aki a legügyesebb a nyuszi ugrásban, leggyorsabb a futásban, és aki a legszebben köti meg a nyúlcipőt. Így ment napról- napra, hol Szepi győzött, hol a többiek. Ma nem sikerült győznie, ezért gondolta, sétál egyet az erdőben. Ahogy a fenyveshez ért, valami suttogásra lett figyelmes. A fenyők összebújva pusmogtak, észre sem vették, hogy közéjük toppant.

         -Halihó, tüskések! Már meg sem látjátok a kisebbet!

         - Jaj, ne haragudj, de tényleg nem vettünk észre, mert mindannyian olyan izgatottak                                    vagyunk!

         - Miért vagytok izgatottak, talán elvesztettétek valamelyik tobozotokat?

         - Dehogy is! –szólalt meg Ezüstke- Csak azon vitázunk, hogy melyikünk a legszebb!

         - De hiszen mind szépek vagytok, még a pinduri Luc is, pedig ő még nem sok telet látott

         - Igen, de vajon melyikünket vágják ki, viszik el az emberek?

         - Ezt nem értem! Miért jó az nektek, kivágnak és elvisznek?

         - Jaj, de buta vagy! Még azt sem tudod, hogy akit kivágnak, abból karácsonyfa lesz?

         - Az meg mi a szösz? És mire jó?

         - Hogy mire jó? Azt viszik-, viszik az emberek közé, ott is be a házba, házuk legszebb

            szobájába , és akkor csodásan feldíszítik.

- Miért kell titeket feldíszíteni, hiszen így is szépek vagytok? Nézd csak Ezüstke, hogy

   csillog a hópihe az ágadon?

- Az egészen más! Nem érted? A szépek- szépéből igazi karácsonyfa lesz! Díszhelyen

 áll, cukrot, csillogó csodákat aggatnak rá, és gyertya fénye libben az ágain. A   karácsonyfának mindenki örül, mert ilyen csoda csak karácsonykor történik, a szeretet ünnepén.

- A szeretet ünnepe? Milyen lehet az a  karácsonyfás ünnep?

Szepi egészen elszontyolodott, és elhatározta, ennek utána jár. Addig kérlelte a borzas verebet, amíg az megmutatta az utat az emberek felé. Mire odaért, valóban karácsony lett. Rögtön kitalálta, mert mindenféle csomagokat cipelő embereket látott, akik hazafelé siettek. Szepi óvatosan lapult a tuja tövében, és onnan leste, hogy mi történik. Pontosan a feje fölött kigyulladt a fény az ablakban, és szinte tapintani lehetett a boldog sürgést- forgást. Közelebb húzódott, és megpillantotta Ezüstkét. De hogy milyen gyönyörű volt! Minden ága ragyogott, mintha az ég összes csillaga alászállt volna, hogy csakis őt díszítse! Aztán telerakták mindenféle finomsággal. Az maga a csoda volt! Szepi szíve fájdalmasan összeszorult.

  • Nekünk miért nem lehet ilyen gyönyörű karácsonyunk? És miért nem kapunk mi is

   ajándékot? Ó, bár csak én is ott lehetnék a csodák házában!

Bánatban még a füle is lekonyult és egy fényes könnycsepp gurult ki szeméből. Úgy elbúsulta magát, hogy még az óvatosságról is elfeledkezett, az ablak üvegéhez nyomta nedves orrocskáját. Erre, vagy talán egy tündér intésére, a legkisebbik gyerek az ablak felé nézett, és észrevette a szepegő kis nyuszit.

  • Egy nyuszi! Nézzétek, egy nyuszi! Apa, apa, hozzuk be! Kérem a nyuszikát!

Szepi először nem is értette, hogy mit akarnak. Arra eszmélt, hogy ott áll Ezüstke alatt, és mindenki körülötte tolong. Apró gyermek kezek nyúltak érte, mindenki meg akarta simogatni. Nagyon jó volt, úgy érezte, hogy ő is részese ennek az örömnek. Itt van a csillogó szobában, fények ragyognak mindenütt, minden olyan meseszép, a gyerekek becézgetik! Igen ám, csakhogy a gyerekek többet akartak egyetlen simogatásnál! Először szalagot kötöttek a nyakába, aztán fésülgetni kezdték egy szúrós kefével. És ez még mind semmi! Nadrágot húztak rá, amiben lépni sem tudott, és befektették egy babakocsiba.

  • Elég, elég, mostmár pihenni szeretnék!- kiabálta Szepi.

De vagy nem hallották, vagy nem értettek nyuszi nyelven, mert tovább húzták-vonták. Szepi most már menekülni próbált, de mindenütt megtalálták, azt hitték, hogy bújócskázik velük. Kínálgatták cukorkával, de kiderült nem is olyan jó, hiába volt gyönyörű papírban! Kézről- kézre adták, már a világ is forgott vele. Végre az egyik felnőtt megsajnálta, és megálljt parancsolt a fergeteges vígasságnak. Elengedték, és ő riadtan futott Ezüstke fényes cipős lábához. Leszállt a sötétség, és Szepi fájó szívvel gondolt otthonára. Rádöbbent, milyen boldog volt az egyszerű kis nyusziházban. Ezüstke megértően bólogatott, és ágait egészen közel lógatta hozzá, hogy legalább egy kicsit érezze az erdő illatát.

Szepi egészen kicsi gombóccá gömbölyödött össze. És akkorát sóhajtott, hogy a díszek csilingelve ütődtek össze. Vagy talán nem is a díszek, hanem az a hófehér szárnyú angyalka, aki most leszállt az ágról, és Szepit gyengéden felemelte.

  • Legyél hát ott, ahová a szíved vágyik!- szólt, és libbenve elrepítette a mi kis Szepinket.

Mire kinyitotta a szemét, már otthon is volt. A fényes karácsonyfának híre- hamva sem volt, de nem is hiányzott. Ott voltak a testvérei, és mindenki, akiket szeretett! Nem volt fénylő gyertya, de mindenkinek a szemében ezer csillag ragyogott. Már tudta, hogy ez a szertettől van! Nem kell az örömhöz cukor, dobozos ajándék, csak a nyuszi ház, csak apa, csak a testvérei, és anya ölelése, ami álomba ringatja riadt kis Szepikéjét.

                                         

 

                                          Karácsonynak fénye

                                          Szívemben lobog.

                                          Továbbadom néked,

                                          Legyünk boldogok!

 

                                          Nem kell hozzá semmi,

                                          Csak egy ölelés

                                          És mellé egy göndör

                                          Boldog nevetés.

 

 

 

                                                                                

 

Szepi karácsonya

 

Szepi, az ugri-bugri nyuszi gyerek az erdőben éldegélt testvérei között. Vidáman teltek napjai, nem gondolt semmi szomorúsággal, csak az érdekelte, hogy mikor ki érdemli meg a legdélcegebb sárgarépát, amit anya a piacról hozott. Volt nagy tülekedés a kosár körül, de hiába, azt ki kell érdemelni! Az kaphatta meg, aki a legügyesebb a nyuszi ugrásban, leggyorsabb a futásban, és aki a legszebben köti meg a nyúlcipőt. Így ment napról- napra, hol Szepi győzött, hol a többiek. Ma nem sikerült győznie, ezért gondolta, sétál egyet az erdőben. Ahogy a fenyveshez ért, valami suttogásra lett figyelmes. A fenyők összebújva pusmogtak, észre sem vették, hogy közéjük toppant.

         -Halihó, tüskések! Már meg sem látjátok a kisebbet!

         - Jaj, ne haragudj, de tényleg nem vettünk észre, mert mindannyian olyan izgatottak                                    vagyunk!

         - Miért vagytok izgatottak, talán elvesztettétek valamelyik tobozotokat?

         - Dehogy is! –szólalt meg Ezüstke- Csak azon vitázunk, hogy melyikünk a legszebb!

         - De hiszen mind szépek vagytok, még a pinduri Luc is, pedig ő még nem sok telet látott

         - Igen, de vajon melyikünket vágják ki, viszik el az emberek?

         - Ezt nem értem! Miért jó az nektek, kivágnak és elvisznek?

         - Jaj, de buta vagy! Még azt sem tudod, hogy akit kivágnak, abból karácsonyfa lesz?

         - Az meg mi a szösz? És mire jó?

         - Hogy mire jó? Azt viszik-, viszik az emberek közé, ott is be a házba, házuk legszebb

            szobájába , és akkor csodásan feldíszítik.

- Miért kell titeket feldíszíteni, hiszen így is szépek vagytok? Nézd csak Ezüstke, hogy

   csillog a hópihe az ágadon?

- Az egészen más! Nem érted? A szépek- szépéből igazi karácsonyfa lesz! Díszhelyen

 áll, cukrot, csillogó csodákat aggatnak rá, és gyertya fénye libben az ágain. A   karácsonyfának mindenki örül, mert ilyen csoda csak karácsonykor történik, a szeretet ünnepén.

- A szeretet ünnepe? Milyen lehet az a  karácsonyfás ünnep?

Szepi egészen elszontyolodott, és elhatározta, ennek utána jár. Addig kérlelte a borzas verebet, amíg az megmutatta az utat az emberek felé. Mire odaért, valóban karácsony lett. Rögtön kitalálta, mert mindenféle csomagokat cipelő embereket látott, akik hazafelé siettek. Szepi óvatosan lapult a tuja tövében, és onnan leste, hogy mi történik. Pontosan a feje fölött kigyulladt a fény az ablakban, és szinte tapintani lehetett a boldog sürgést- forgást. Közelebb húzódott, és megpillantotta Ezüstkét. De hogy milyen gyönyörű volt! Minden ága ragyogott, mintha az ég összes csillaga alászállt volna, hogy csakis őt díszítse! Aztán telerakták mindenféle finomsággal. Az maga a csoda volt! Szepi szíve fájdalmasan összeszorult.

  • Nekünk miért nem lehet ilyen gyönyörű karácsonyunk? És miért nem kapunk mi is

   ajándékot? Ó, bár csak én is ott lehetnék a csodák házában!

Bánatban még a füle is lekonyult és egy fényes könnycsepp gurult ki szeméből. Úgy elbúsulta magát, hogy még az óvatosságról is elfeledkezett, az ablak üvegéhez nyomta nedves orrocskáját. Erre, vagy talán egy tündér intésére, a legkisebbik gyerek az ablak felé nézett, és észrevette a szepegő kis nyuszit.

  • Egy nyuszi! Nézzétek, egy nyuszi! Apa, apa, hozzuk be! Kérem a nyuszikát!

Szepi először nem is értette, hogy mit akarnak. Arra eszmélt, hogy ott áll Ezüstke alatt, és mindenki körülötte tolong. Apró gyermek kezek nyúltak érte, mindenki meg akarta simogatni. Nagyon jó volt, úgy érezte, hogy ő is részese ennek az örömnek. Itt van a csillogó szobában, fények ragyognak mindenütt, minden olyan meseszép, a gyerekek becézgetik! Igen ám, csakhogy a gyerekek többet akartak egyetlen simogatásnál! Először szalagot kötöttek a nyakába, aztán fésülgetni kezdték egy szúrós kefével. És ez még mind semmi! Nadrágot húztak rá, amiben lépni sem tudott, és befektették egy babakocsiba.

  • Elég, elég, mostmár pihenni szeretnék!- kiabálta Szepi.

De vagy nem hallották, vagy nem értettek nyuszi nyelven, mert tovább húzták-vonták. Szepi most már menekülni próbált, de mindenütt megtalálták, azt hitték, hogy bújócskázik velük. Kínálgatták cukorkával, de kiderült nem is olyan jó, hiába volt gyönyörű papírban! Kézről- kézre adták, már a világ is forgott vele. Végre az egyik felnőtt megsajnálta, és megálljt parancsolt a fergeteges vígasságnak. Elengedték, és ő riadtan futott Ezüstke fényes cipős lábához. Leszállt a sötétség, és Szepi fájó szívvel gondolt otthonára. Rádöbbent, milyen boldog volt az egyszerű kis nyusziházban. Ezüstke megértően bólogatott, és ágait egészen közel lógatta hozzá, hogy legalább egy kicsit érezze az erdő illatát.

Szepi egészen kicsi gombóccá gömbölyödött össze. És akkorát sóhajtott, hogy a díszek csilingelve ütődtek össze. Vagy talán nem is a díszek, hanem az a hófehér szárnyú angyalka, aki most leszállt az ágról, és Szepit gyengéden felemelte.

  • Legyél hát ott, ahová a szíved vágyik!- szólt, és libbenve elrepítette a mi kis Szepinket.

Mire kinyitotta a szemét, már otthon is volt. A fényes karácsonyfának híre- hamva sem volt, de nem is hiányzott. Ott voltak a testvérei, és mindenki, akiket szeretett! Nem volt fénylő gyertya, de mindenkinek a szemében ezer csillag ragyogott. Már tudta, hogy ez a szertettől van! Nem kell az örömhöz cukor, dobozos ajándék, csak a nyuszi ház, csak apa, csak a testvérei, és anya ölelése, ami álomba ringatja riadt kis Szepikéjét.

                                         

 

                                          Karácsonynak fénye

                                          Szívemben lobog.

                                          Továbbadom néked,

                                          Legyünk boldogok!

 

                                          Nem kell hozzá semmi,

                                          Csak egy ölelés

                                          És mellé egy göndör

                                          Boldog nevetés.

 

 

 

                                                                                

 

Szepi karácsonya

 

Szepi, az ugri-bugri nyuszi gyerek az erdőben éldegélt testvérei között. Vidáman teltek napjai, nem gondolt semmi szomorúsággal, csak az érdekelte, hogy mikor ki érdemli meg a legdélcegebb sárgarépát, amit anya a piacról hozott. Volt nagy tülekedés a kosár körül, de hiába, azt ki kell érdemelni! Az kaphatta meg, aki a legügyesebb a nyuszi ugrásban, leggyorsabb a futásban, és aki a legszebben köti meg a nyúlcipőt. Így ment napról- napra, hol Szepi győzött, hol a többiek. Ma nem sikerült győznie, ezért gondolta, sétál egyet az erdőben. Ahogy a fenyveshez ért, valami suttogásra lett figyelmes. A fenyők összebújva pusmogtak, észre sem vették, hogy közéjük toppant.

         -Halihó, tüskések! Már meg sem látjátok a kisebbet!

         - Jaj, ne haragudj, de tényleg nem vettünk észre, mert mindannyian olyan izgatottak                                    vagyunk!

         - Miért vagytok izgatottak, talán elvesztettétek valamelyik tobozotokat?

         - Dehogy is! –szólalt meg Ezüstke- Csak azon vitázunk, hogy melyikünk a legszebb!

         - De hiszen mind szépek vagytok, még a pinduri Luc is, pedig ő még nem sok telet látott

         - Igen, de vajon melyikünket vágják ki, viszik el az emberek?

         - Ezt nem értem! Miért jó az nektek, kivágnak és elvisznek?

         - Jaj, de buta vagy! Még azt sem tudod, hogy akit kivágnak, abból karácsonyfa lesz?

         - Az meg mi a szösz? És mire jó?

         - Hogy mire jó? Azt viszik-, viszik az emberek közé, ott is be a házba, házuk legszebb

            szobájába , és akkor csodásan feldíszítik.

- Miért kell titeket feldíszíteni, hiszen így is szépek vagytok? Nézd csak Ezüstke, hogy

   csillog a hópihe az ágadon?

- Az egészen más! Nem érted? A szépek- szépéből igazi karácsonyfa lesz! Díszhelyen

 áll, cukrot, csillogó csodákat aggatnak rá, és gyertya fénye libben az ágain. A   karácsonyfának mindenki örül, mert ilyen csoda csak karácsonykor történik, a szeretet ünnepén.

- A szeretet ünnepe? Milyen lehet az a  karácsonyfás ünnep?

Szepi egészen elszontyolodott, és elhatározta, ennek utána jár. Addig kérlelte a borzas verebet, amíg az megmutatta az utat az emberek felé. Mire odaért, valóban karácsony lett. Rögtön kitalálta, mert mindenféle csomagokat cipelő embereket látott, akik hazafelé siettek. Szepi óvatosan lapult a tuja tövében, és onnan leste, hogy mi történik. Pontosan a feje fölött kigyulladt a fény az ablakban, és szinte tapintani lehetett a boldog sürgést- forgást. Közelebb húzódott, és megpillantotta Ezüstkét. De hogy milyen gyönyörű volt! Minden ága ragyogott, mintha az ég összes csillaga alászállt volna, hogy csakis őt díszítse! Aztán telerakták mindenféle finomsággal. Az maga a csoda volt! Szepi szíve fájdalmasan összeszorult.

  • Nekünk miért nem lehet ilyen gyönyörű karácsonyunk? És miért nem kapunk mi is

   ajándékot? Ó, bár csak én is ott lehetnék a csodák házában!

Bánatban még a füle is lekonyult és egy fényes könnycsepp gurult ki szeméből. Úgy elbúsulta magát, hogy még az óvatosságról is elfeledkezett, az ablak üvegéhez nyomta nedves orrocskáját. Erre, vagy talán egy tündér intésére, a legkisebbik gyerek az ablak felé nézett, és észrevette a szepegő kis nyuszit.

  • Egy nyuszi! Nézzétek, egy nyuszi! Apa, apa, hozzuk be! Kérem a nyuszikát!

Szepi először nem is értette, hogy mit akarnak. Arra eszmélt, hogy ott áll Ezüstke alatt, és mindenki körülötte tolong. Apró gyermek kezek nyúltak érte, mindenki meg akarta simogatni. Nagyon jó volt, úgy érezte, hogy ő is részese ennek az örömnek. Itt van a csillogó szobában, fények ragyognak mindenütt, minden olyan meseszép, a gyerekek becézgetik! Igen ám, csakhogy a gyerekek többet akartak egyetlen simogatásnál! Először szalagot kötöttek a nyakába, aztán fésülgetni kezdték egy szúrós kefével. És ez még mind semmi! Nadrágot húztak rá, amiben lépni sem tudott, és befektették egy babakocsiba.

  • Elég, elég, mostmár pihenni szeretnék!- kiabálta Szepi.

De vagy nem hallották, vagy nem értettek nyuszi nyelven, mert tovább húzták-vonták. Szepi most már menekülni próbált, de mindenütt megtalálták, azt hitték, hogy bújócskázik velük. Kínálgatták cukorkával, de kiderült nem is olyan jó, hiába volt gyönyörű papírban! Kézről- kézre adták, már a világ is forgott vele. Végre az egyik felnőtt megsajnálta, és megálljt parancsolt a fergeteges vígasságnak. Elengedték, és ő riadtan futott Ezüstke fényes cipős lábához. Leszállt a sötétség, és Szepi fájó szívvel gondolt otthonára. Rádöbbent, milyen boldog volt az egyszerű kis nyusziházban. Ezüstke megértően bólogatott, és ágait egészen közel lógatta hozzá, hogy legalább egy kicsit érezze az erdő illatát.

Szepi egészen kicsi gombóccá gömbölyödött össze. És akkorát sóhajtott, hogy a díszek csilingelve ütődtek össze. Vagy talán nem is a díszek, hanem az a hófehér szárnyú angyalka, aki most leszállt az ágról, és Szepit gyengéden felemelte.

  • Legyél hát ott, ahová a szíved vágyik!- szólt, és libbenve elrepítette a mi kis Szepinket.

Mire kinyitotta a szemét, már otthon is volt. A fényes karácsonyfának híre- hamva sem volt, de nem is hiányzott. Ott voltak a testvérei, és mindenki, akiket szeretett! Nem volt fénylő gyertya, de mindenkinek a szemében ezer csillag ragyogott. Már tudta, hogy ez a szertettől van! Nem kell az örömhöz cukor, dobozos ajándék, csak a nyuszi ház, csak apa, csak a testvérei, és anya ölelése, ami álomba ringatja riadt kis Szepikéjét.

                                         

 

                                          Karácsonynak fénye

                                          Szívemben lobog.

                                          Továbbadom néked,

                                          Legyünk boldogok!

 

                                          Nem kell hozzá semmi,

                                          Csak egy ölelés

                                          És mellé egy göndör

                                          Boldog nevetés.

 

 

 

                                                                                

 

Szepi karácsonya

 

Szepi, az ugri-bugri nyuszi gyerek az erdőben éldegélt testvérei között. Vidáman teltek napjai, nem gondolt semmi szomorúsággal, csak az érdekelte, hogy mikor ki érdemli meg a legdélcegebb sárgarépát, amit anya a piacról hozott. Volt nagy tülekedés a kosár körül, de hiába, azt ki kell érdemelni! Az kaphatta meg, aki a legügyesebb a nyuszi ugrásban, leggyorsabb a futásban, és aki a legszebben köti meg a nyúlcipőt. Így ment napról- napra, hol Szepi győzött, hol a többiek. Ma nem sikerült győznie, ezért gondolta, sétál egyet az erdőben. Ahogy a fenyveshez ért, valami suttogásra lett figyelmes. A fenyők összebújva pusmogtak, észre sem vették, hogy közéjük toppant.

         -Halihó, tüskések! Már meg sem látjátok a kisebbet!

         - Jaj, ne haragudj, de tényleg nem vettünk észre, mert mindannyian olyan izgatottak                                    vagyunk!

         - Miért vagytok izgatottak, talán elvesztettétek valamelyik tobozotokat?

         - Dehogy is! –szólalt meg Ezüstke- Csak azon vitázunk, hogy melyikünk a legszebb!

         - De hiszen mind szépek vagytok, még a pinduri Luc is, pedig ő még nem sok telet látott

         - Igen, de vajon melyikünket vágják ki, viszik el az emberek?

         - Ezt nem értem! Miért jó az nektek, kivágnak és elvisznek?

         - Jaj, de buta vagy! Még azt sem tudod, hogy akit kivágnak, abból karácsonyfa lesz?

         - Az meg mi a szösz? És mire jó?

         - Hogy mire jó? Azt viszik-, viszik az emberek közé, ott is be a házba, házuk legszebb

            szobájába , és akkor csodásan feldíszítik.

- Miért kell titeket feldíszíteni, hiszen így is szépek vagytok? Nézd csak Ezüstke, hogy

   csillog a hópihe az ágadon?

- Az egészen más! Nem érted? A szépek- szépéből igazi karácsonyfa lesz! Díszhelyen

 áll, cukrot, csillogó csodákat aggatnak rá, és gyertya fénye libben az ágain. A   karácsonyfának mindenki örül, mert ilyen csoda csak karácsonykor történik, a szeretet ünnepén.

- A szeretet ünnepe? Milyen lehet az a  karácsonyfás ünnep?

Szepi egészen elszontyolodott, és elhatározta, ennek utána jár. Addig kérlelte a borzas verebet, amíg az megmutatta az utat az emberek felé. Mire odaért, valóban karácsony lett. Rögtön kitalálta, mert mindenféle csomagokat cipelő embereket látott, akik hazafelé siettek. Szepi óvatosan lapult a tuja tövében, és onnan leste, hogy mi történik. Pontosan a feje fölött kigyulladt a fény az ablakban, és szinte tapintani lehetett a boldog sürgést- forgást. Közelebb húzódott, és megpillantotta Ezüstkét. De hogy milyen gyönyörű volt! Minden ága ragyogott, mintha az ég összes csillaga alászállt volna, hogy csakis őt díszítse! Aztán telerakták mindenféle finomsággal. Az maga a csoda volt! Szepi szíve fájdalmasan összeszorult.

  • Nekünk miért nem lehet ilyen gyönyörű karácsonyunk? És miért nem kapunk mi is

   ajándékot? Ó, bár csak én is ott lehetnék a csodák házában!

Bánatban még a füle is lekonyult és egy fényes könnycsepp gurult ki szeméből. Úgy elbúsulta magát, hogy még az óvatosságról is elfeledkezett, az ablak üvegéhez nyomta nedves orrocskáját. Erre, vagy talán egy tündér intésére, a legkisebbik gyerek az ablak felé nézett, és észrevette a szepegő kis nyuszit.

  • Egy nyuszi! Nézzétek, egy nyuszi! Apa, apa, hozzuk be! Kérem a nyuszikát!

Szepi először nem is értette, hogy mit akarnak. Arra eszmélt, hogy ott áll Ezüstke alatt, és mindenki körülötte tolong. Apró gyermek kezek nyúltak érte, mindenki meg akarta simogatni. Nagyon jó volt, úgy érezte, hogy ő is részese ennek az örömnek. Itt van a csillogó szobában, fények ragyognak mindenütt, minden olyan meseszép, a gyerekek becézgetik! Igen ám, csakhogy a gyerekek többet akartak egyetlen simogatásnál! Először szalagot kötöttek a nyakába, aztán fésülgetni kezdték egy szúrós kefével. És ez még mind semmi! Nadrágot húztak rá, amiben lépni sem tudott, és befektették egy babakocsiba.

  • Elég, elég, mostmár pihenni szeretnék!- kiabálta Szepi.

De vagy nem hallották, vagy nem értettek nyuszi nyelven, mert tovább húzták-vonták. Szepi most már menekülni próbált, de mindenütt megtalálták, azt hitték, hogy bújócskázik velük. Kínálgatták cukorkával, de kiderült nem is olyan jó, hiába volt gyönyörű papírban! Kézről- kézre adták, már a világ is forgott vele. Végre az egyik felnőtt megsajnálta, és megálljt parancsolt a fergeteges vígasságnak. Elengedték, és ő riadtan futott Ezüstke fényes cipős lábához. Leszállt a sötétség, és Szepi fájó szívvel gondolt otthonára. Rádöbbent, milyen boldog volt az egyszerű kis nyusziházban. Ezüstke megértően bólogatott, és ágait egészen közel lógatta hozzá, hogy legalább egy kicsit érezze az erdő illatát.

Szepi egészen kicsi gombóccá gömbölyödött össze. És akkorát sóhajtott, hogy a díszek csilingelve ütődtek össze. Vagy talán nem is a díszek, hanem az a hófehér szárnyú angyalka, aki most leszállt az ágról, és Szepit gyengéden felemelte.

  • Legyél hát ott, ahová a szíved vágyik!- szólt, és libbenve elrepítette a mi kis Szepinket.

Mire kinyitotta a szemét, már otthon is volt. A fényes karácsonyfának híre- hamva sem volt, de nem is hiányzott. Ott voltak a testvérei, és mindenki, akiket szeretett! Nem volt fénylő gyertya, de mindenkinek a szemében ezer csillag ragyogott. Már tudta, hogy ez a szertettől van! Nem kell az örömhöz cukor, dobozos ajándék, csak a nyuszi ház, csak apa, csak a testvérei, és anya ölelése, ami álomba ringatja riadt kis Szepikéjét.

                                         

 

                                          Karácsonynak fénye

                                          Szívemben lobog.

                                          Továbbadom néked,

                                          Legyünk boldogok!

 

                                          Nem kell hozzá semmi,

                                          Csak egy ölelés

                                          És mellé egy göndör

                                          Boldog nevetés.

 

 

 

                                                                                

 

Szepi karácsonya

 

Szepi, az ugri-bugri nyuszi gyerek az erdőben éldegélt testvérei között. Vidáman teltek napjai, nem gondolt semmi szomorúsággal, csak az érdekelte, hogy mikor ki érdemli meg a legdélcegebb sárgarépát, amit anya a piacról hozott. Volt nagy tülekedés a kosár körül, de hiába, azt ki kell érdemelni! Az kaphatta meg, aki a legügyesebb a nyuszi ugrásban, leggyorsabb a futásban, és aki a legszebben köti meg a nyúlcipőt. Így ment napról- napra, hol Szepi győzött, hol a többiek. Ma nem sikerült győznie, ezért gondolta, sétál egyet az erdőben. Ahogy a fenyveshez ért, valami suttogásra lett figyelmes. A fenyők összebújva pusmogtak, észre sem vették, hogy közéjük toppant.

         -Halihó, tüskések! Már meg sem látjátok a kisebbet!

         - Jaj, ne haragudj, de tényleg nem vettünk észre, mert mindannyian olyan izgatottak                                    vagyunk!

         - Miért vagytok izgatottak, talán elvesztettétek valamelyik tobozotokat?

         - Dehogy is! –szólalt meg Ezüstke- Csak azon vitázunk, hogy melyikünk a legszebb!

         - De hiszen mind szépek vagytok, még a pinduri Luc is, pedig ő még nem sok telet látott

         - Igen, de vajon melyikünket vágják ki, viszik el az emberek?

         - Ezt nem értem! Miért jó az nektek, kivágnak és elvisznek?

         - Jaj, de buta vagy! Még azt sem tudod, hogy akit kivágnak, abból karácsonyfa lesz?

         - Az meg mi a szösz? És mire jó?

         - Hogy mire jó? Azt viszik-, viszik az emberek közé, ott is be a házba, házuk legszebb

            szobájába , és akkor csodásan feldíszítik.

- Miért kell titeket feldíszíteni, hiszen így is szépek vagytok? Nézd csak Ezüstke, hogy

   csillog a hópihe az ágadon?

- Az egészen más! Nem érted? A szépek- szépéből igazi karácsonyfa lesz! Díszhelyen

 áll, cukrot, csillogó csodákat aggatnak rá, és gyertya fénye libben az ágain. A   karácsonyfának mindenki örül, mert ilyen csoda csak karácsonykor történik, a szeretet ünnepén.

- A szeretet ünnepe? Milyen lehet az a  karácsonyfás ünnep?

Szepi egészen elszontyolodott, és elhatározta, ennek utána jár. Addig kérlelte a borzas verebet, amíg az megmutatta az utat az emberek felé. Mire odaért, valóban karácsony lett. Rögtön kitalálta, mert mindenféle csomagokat cipelő embereket látott, akik hazafelé siettek. Szepi óvatosan lapult a tuja tövében, és onnan leste, hogy mi történik. Pontosan a feje fölött kigyulladt a fény az ablakban, és szinte tapintani lehetett a boldog sürgést- forgást. Közelebb húzódott, és megpillantotta Ezüstkét. De hogy milyen gyönyörű volt! Minden ága ragyogott, mintha az ég összes csillaga alászállt volna, hogy csakis őt díszítse! Aztán telerakták mindenféle finomsággal. Az maga a csoda volt! Szepi szíve fájdalmasan összeszorult.

  • Nekünk miért nem lehet ilyen gyönyörű karácsonyunk? És miért nem kapunk mi is

   ajándékot? Ó, bár csak én is ott lehetnék a csodák házában!

Bánatban még a füle is lekonyult és egy fényes könnycsepp gurult ki szeméből. Úgy elbúsulta magát, hogy még az óvatosságról is elfeledkezett, az ablak üvegéhez nyomta nedves orrocskáját. Erre, vagy talán egy tündér intésére, a legkisebbik gyerek az ablak felé nézett, és észrevette a szepegő kis nyuszit.

  • Egy nyuszi! Nézzétek, egy nyuszi! Apa, apa, hozzuk be! Kérem a nyuszikát!

Szepi először nem is értette, hogy mit akarnak. Arra eszmélt, hogy ott áll Ezüstke alatt, és mindenki körülötte tolong. Apró gyermek kezek nyúltak érte, mindenki meg akarta simogatni. Nagyon jó volt, úgy érezte, hogy ő is részese ennek az örömnek. Itt van a csillogó szobában, fények ragyognak mindenütt, minden olyan meseszép, a gyerekek becézgetik! Igen ám, csakhogy a gyerekek többet akartak egyetlen simogatásnál! Először szalagot kötöttek a nyakába, aztán fésülgetni kezdték egy szúrós kefével. És ez még mind semmi! Nadrágot húztak rá, amiben lépni sem tudott, és befektették egy babakocsiba.

  • Elég, elég, mostmár pihenni szeretnék!- kiabálta Szepi.

De vagy nem hallották, vagy nem értettek nyuszi nyelven, mert tovább húzták-vonták. Szepi most már menekülni próbált, de mindenütt megtalálták, azt hitték, hogy bújócskázik velük. Kínálgatták cukorkával, de kiderült nem is olyan jó, hiába volt gyönyörű papírban! Kézről- kézre adták, már a világ is forgott vele. Végre az egyik felnőtt megsajnálta, és megálljt parancsolt a fergeteges vígasságnak. Elengedték, és ő riadtan futott Ezüstke fényes cipős lábához. Leszállt a sötétség, és Szepi fájó szívvel gondolt otthonára. Rádöbbent, milyen boldog volt az egyszerű kis nyusziházban. Ezüstke megértően bólogatott, és ágait egészen közel lógatta hozzá, hogy legalább egy kicsit érezze az erdő illatát.

Szepi egészen kicsi gombóccá gömbölyödött össze. És akkorát sóhajtott, hogy a díszek csilingelve ütődtek össze. Vagy talán nem is a díszek, hanem az a hófehér szárnyú angyalka, aki most leszállt az ágról, és Szepit gyengéden felemelte.

  • Legyél hát ott, ahová a szíved vágyik!- szólt, és libbenve elrepítette a mi kis Szepinket.

Mire kinyitotta a szemét, már otthon is volt. A fényes karácsonyfának híre- hamva sem volt, de nem is hiányzott. Ott voltak a testvérei, és mindenki, akiket szeretett! Nem volt fénylő gyertya, de mindenkinek a szemében ezer csillag ragyogott. Már tudta, hogy ez a szertettől van! Nem kell az örömhöz cukor, dobozos ajándék, csak a nyuszi ház, csak apa, csak a testvérei, és anya ölelése, ami álomba ringatja riadt kis Szepikéjét.

                                         

 

                                          Karácsonynak fénye

                                          Szívemben lobog.

                                          Továbbadom néked,

                                          Legyünk boldogok!

 

                                          Nem kell hozzá semmi,

                                          Csak egy ölelés

                                          És mellé egy göndör

                                          Boldog nevetés.

 

 

 

                                                                                

 

Szepi karácsonya

 

Szepi, az ugri-bugri nyuszi gyerek az erdőben éldegélt testvérei között. Vidáman teltek napjai, nem gondolt semmi szomorúsággal, csak az érdekelte, hogy mikor ki érdemli meg a legdélcegebb sárgarépát, amit anya a piacról hozott. Volt nagy tülekedés a kosár körül, de hiába, azt ki kell érdemelni! Az kaphatta meg, aki a legügyesebb a nyuszi ugrásban, leggyorsabb a futásban, és aki a legszebben köti meg a nyúlcipőt. Így ment napról- napra, hol Szepi győzött, hol a többiek. Ma nem sikerült győznie, ezért gondolta, sétál egyet az erdőben. Ahogy a fenyveshez ért, valami suttogásra lett figyelmes. A fenyők összebújva pusmogtak, észre sem vették, hogy közéjük toppant.

         -Halihó, tüskések! Már meg sem látjátok a kisebbet!

         - Jaj, ne haragudj, de tényleg nem vettünk észre, mert mindannyian olyan izgatottak                                    vagyunk!

         - Miért vagytok izgatottak, talán elvesztettétek valamelyik tobozotokat?

         - Dehogy is! –szólalt meg Ezüstke- Csak azon vitázunk, hogy melyikünk a legszebb!

         - De hiszen mind szépek vagytok, még a pinduri Luc is, pedig ő még nem sok telet látott

         - Igen, de vajon melyikünket vágják ki, viszik el az emberek?

         - Ezt nem értem! Miért jó az nektek, kivágnak és elvisznek?

         - Jaj, de buta vagy! Még azt sem tudod, hogy akit kivágnak, abból karácsonyfa lesz?

         - Az meg mi a szösz? És mire jó?

         - Hogy mire jó? Azt viszik-, viszik az emberek közé, ott is be a házba, házuk legszebb

            szobájába , és akkor csodásan feldíszítik.

- Miért kell titeket feldíszíteni, hiszen így is szépek vagytok? Nézd csak Ezüstke, hogy

   csillog a hópihe az ágadon?

- Az egészen más! Nem érted? A szépek- szépéből igazi karácsonyfa lesz! Díszhelyen

 áll, cukrot, csillogó csodákat aggatnak rá, és gyertya fénye libben az ágain. A   karácsonyfának mindenki örül, mert ilyen csoda csak karácsonykor történik, a szeretet ünnepén.

- A szeretet ünnepe? Milyen lehet az a  karácsonyfás ünnep?

Szepi egészen elszontyolodott, és elhatározta, ennek utána jár. Addig kérlelte a borzas verebet, amíg az megmutatta az utat az emberek felé. Mire odaért, valóban karácsony lett. Rögtön kitalálta, mert mindenféle csomagokat cipelő embereket látott, akik hazafelé siettek. Szepi óvatosan lapult a tuja tövében, és onnan leste, hogy mi történik. Pontosan a feje fölött kigyulladt a fény az ablakban, és szinte tapintani lehetett a boldog sürgést- forgást. Közelebb húzódott, és megpillantotta Ezüstkét. De hogy milyen gyönyörű volt! Minden ága ragyogott, mintha az ég összes csillaga alászállt volna, hogy csakis őt díszítse! Aztán telerakták mindenféle finomsággal. Az maga a csoda volt! Szepi szíve fájdalmasan összeszorult.

  • Nekünk miért nem lehet ilyen gyönyörű karácsonyunk? És miért nem kapunk mi is

   ajándékot? Ó, bár csak én is ott lehetnék a csodák házában!

Bánatban még a füle is lekonyult és egy fényes könnycsepp gurult ki szeméből. Úgy elbúsulta magát, hogy még az óvatosságról is elfeledkezett, az ablak üvegéhez nyomta nedves orrocskáját. Erre, vagy talán egy tündér intésére, a legkisebbik gyerek az ablak felé nézett, és észrevette a szepegő kis nyuszit.

  • Egy nyuszi! Nézzétek, egy nyuszi! Apa, apa, hozzuk be! Kérem a nyuszikát!

Szepi először nem is értette, hogy mit akarnak. Arra eszmélt, hogy ott áll Ezüstke alatt, és mindenki körülötte tolong. Apró gyermek kezek nyúltak érte, mindenki meg akarta simogatni. Nagyon jó volt, úgy érezte, hogy ő is részese ennek az örömnek. Itt van a csillogó szobában, fények ragyognak mindenütt, minden olyan meseszép, a gyerekek becézgetik! Igen ám, csakhogy a gyerekek többet akartak egyetlen simogatásnál! Először szalagot kötöttek a nyakába, aztán fésülgetni kezdték egy szúrós kefével. És ez még mind semmi! Nadrágot húztak rá, amiben lépni sem tudott, és befektették egy babakocsiba.

  • Elég, elég, mostmár pihenni szeretnék!- kiabálta Szepi.

De vagy nem hallották, vagy nem értettek nyuszi nyelven, mert tovább húzták-vonták. Szepi most már menekülni próbált, de mindenütt megtalálták, azt hitték, hogy bújócskázik velük. Kínálgatták cukorkával, de kiderült nem is olyan jó, hiába volt gyönyörű papírban! Kézről- kézre adták, már a világ is forgott vele. Végre az egyik felnőtt megsajnálta, és megálljt parancsolt a fergeteges vígasságnak. Elengedték, és ő riadtan futott Ezüstke fényes cipős lábához. Leszállt a sötétség, és Szepi fájó szívvel gondolt otthonára. Rádöbbent, milyen boldog volt az egyszerű kis nyusziházban. Ezüstke megértően bólogatott, és ágait egészen közel lógatta hozzá, hogy legalább egy kicsit érezze az erdő illatát.

Szepi egészen kicsi gombóccá gömbölyödött össze. És akkorát sóhajtott, hogy a díszek csilingelve ütődtek össze. Vagy talán nem is a díszek, hanem az a hófehér szárnyú angyalka, aki most leszállt az ágról, és Szepit gyengéden felemelte.

  • Legyél hát ott, ahová a szíved vágyik!- szólt, és libbenve elrepítette a mi kis Szepinket.

Mire kinyitotta a szemét, már otthon is volt. A fényes karácsonyfának híre- hamva sem volt, de nem is hiányzott. Ott voltak a testvérei, és mindenki, akiket szeretett! Nem volt fénylő gyertya, de mindenkinek a szemében ezer csillag ragyogott. Már tudta, hogy ez a szertettől van! Nem kell az örömhöz cukor, dobozos ajándék, csak a nyuszi ház, csak apa, csak a testvérei, és anya ölelése, ami álomba ringatja riadt kis Szepikéjét.

                                         

 

                                          Karácsonynak fénye

                                          Szívemben lobog.

                                          Továbbadom néked,

                                          Legyünk boldogok!

 

                                          Nem kell hozzá semmi,

                                          Csak egy ölelés

                                          És mellé egy göndör

                                          Boldog nevetés.

 

 

 

                                                                                

 

Szepi karácsonya

 

Szepi, az ugri-bugri nyuszi gyerek az erdőben éldegélt testvérei között. Vidáman teltek napjai, nem gondolt semmi szomorúsággal, csak az érdekelte, hogy mikor ki érdemli meg a legdélcegebb sárgarépát, amit anya a piacról hozott. Volt nagy tülekedés a kosár körül, de hiába, azt ki kell érdemelni! Az kaphatta meg, aki a legügyesebb a nyuszi ugrásban, leggyorsabb a futásban, és aki a legszebben köti meg a nyúlcipőt. Így ment napról- napra, hol Szepi győzött, hol a többiek. Ma nem sikerült győznie, ezért gondolta, sétál egyet az erdőben. Ahogy a fenyveshez ért, valami suttogásra lett figyelmes. A fenyők összebújva pusmogtak, észre sem vették, hogy közéjük toppant.

         -Halihó, tüskések! Már meg sem látjátok a kisebbet!

         - Jaj, ne haragudj, de tényleg nem vettünk észre, mert mindannyian olyan izgatottak                                    vagyunk!

         - Miért vagytok izgatottak, talán elvesztettétek valamelyik tobozotokat?

         - Dehogy is! –szólalt meg Ezüstke- Csak azon vitázunk, hogy melyikünk a legszebb!

         - De hiszen mind szépek vagytok, még a pinduri Luc is, pedig ő még nem sok telet látott

         - Igen, de vajon melyikünket vágják ki, viszik el az emberek?

         - Ezt nem értem! Miért jó az nektek, kivágnak és elvisznek?

         - Jaj, de buta vagy! Még azt sem tudod, hogy akit kivágnak, abból karácsonyfa lesz?

         - Az meg mi a szösz? És mire jó?

         - Hogy mire jó? Azt viszik-, viszik az emberek közé, ott is be a házba, házuk legszebb

            szobájába , és akkor csodásan feldíszítik.

- Miért kell titeket feldíszíteni, hiszen így is szépek vagytok? Nézd csak Ezüstke, hogy

   csillog a hópihe az ágadon?

- Az egészen más! Nem érted? A szépek- szépéből igazi karácsonyfa lesz! Díszhelyen

 áll, cukrot, csillogó csodákat aggatnak rá, és gyertya fénye libben az ágain. A   karácsonyfának mindenki örül, mert ilyen csoda csak karácsonykor történik, a szeretet ünnepén.

- A szeretet ünnepe? Milyen lehet az a  karácsonyfás ünnep?

Szepi egészen elszontyolodott, és elhatározta, ennek utána jár. Addig kérlelte a borzas verebet, amíg az megmutatta az utat az emberek felé. Mire odaért, valóban karácsony lett. Rögtön kitalálta, mert mindenféle csomagokat cipelő embereket látott, akik hazafelé siettek. Szepi óvatosan lapult a tuja tövében, és onnan leste, hogy mi történik. Pontosan a feje fölött kigyulladt a fény az ablakban, és szinte tapintani lehetett a boldog sürgést- forgást. Közelebb húzódott, és megpillantotta Ezüstkét. De hogy milyen gyönyörű volt! Minden ága ragyogott, mintha az ég összes csillaga alászállt volna, hogy csakis őt díszítse! Aztán telerakták mindenféle finomsággal. Az maga a csoda volt! Szepi szíve fájdalmasan összeszorult.

  • Nekünk miért nem lehet ilyen gyönyörű karácsonyunk? És miért nem kapunk mi is

   ajándékot? Ó, bár csak én is ott lehetnék a csodák házában!

Bánatban még a füle is lekonyult és egy fényes könnycsepp gurult ki szeméből. Úgy elbúsulta magát, hogy még az óvatosságról is elfeledkezett, az ablak üvegéhez nyomta nedves orrocskáját. Erre, vagy talán egy tündér intésére, a legkisebbik gyerek az ablak felé nézett, és észrevette a szepegő kis nyuszit.

  • Egy nyuszi! Nézzétek, egy nyuszi! Apa, apa, hozzuk be! Kérem a nyuszikát!

Szepi először nem is értette, hogy mit akarnak. Arra eszmélt, hogy ott áll Ezüstke alatt, és mindenki körülötte tolong. Apró gyermek kezek nyúltak érte, mindenki meg akarta simogatni. Nagyon jó volt, úgy érezte, hogy ő is részese ennek az örömnek. Itt van a csillogó szobában, fények ragyognak mindenütt, minden olyan meseszép, a gyerekek becézgetik! Igen ám, csakhogy a gyerekek többet akartak egyetlen simogatásnál! Először szalagot kötöttek a nyakába, aztán fésülgetni kezdték egy szúrós kefével. És ez még mind semmi! Nadrágot húztak rá, amiben lépni sem tudott, és befektették egy babakocsiba.

  • Elég, elég, mostmár pihenni szeretnék!- kiabálta Szepi.

De vagy nem hallották, vagy nem értettek nyuszi nyelven, mert tovább húzták-vonták. Szepi most már menekülni próbált, de mindenütt megtalálták, azt hitték, hogy bújócskázik velük. Kínálgatták cukorkával, de kiderült nem is olyan jó, hiába volt gyönyörű papírban! Kézről- kézre adták, már a világ is forgott vele. Végre az egyik felnőtt megsajnálta, és megálljt parancsolt a fergeteges vígasságnak. Elengedték, és ő riadtan futott Ezüstke fényes cipős lábához. Leszállt a sötétség, és Szepi fájó szívvel gondolt otthonára. Rádöbbent, milyen boldog volt az egyszerű kis nyusziházban. Ezüstke megértően bólogatott, és ágait egészen közel lógatta hozzá, hogy legalább egy kicsit érezze az erdő illatát.

Szepi egészen kicsi gombóccá gömbölyödött össze. És akkorát sóhajtott, hogy a díszek csilingelve ütődtek össze. Vagy talán nem is a díszek, hanem az a hófehér szárnyú angyalka, aki most leszállt az ágról, és Szepit gyengéden felemelte.

  • Legyél hát ott, ahová a szíved vágyik!- szólt, és libbenve elrepítette a mi kis Szepinket.

Mire kinyitotta a szemét, már otthon is volt. A fényes karácsonyfának híre- hamva sem volt, de nem is hiányzott. Ott voltak a testvérei, és mindenki, akiket szeretett! Nem volt fénylő gyertya, de mindenkinek a szemében ezer csillag ragyogott. Már tudta, hogy ez a szertettől van! Nem kell az örömhöz cukor, dobozos ajándék, csak a nyuszi ház, csak apa, csak a testvérei, és anya ölelése, ami álomba ringatja riadt kis Szepikéjét.

                                         

 

                                          Karácsonynak fénye

                                          Szívemben lobog.

                                          Továbbadom néked,

                                          Legyünk boldogok!

 

                                          Nem kell hozzá semmi,

                                          Csak egy ölelés

                                          És mellé egy göndör

                                          Boldog nevetés.

 

 

 

                                                                                

 

Szepi karácsonya

 

Szepi, az ugri-bugri nyuszi gyerek az erdőben éldegélt testvérei között. Vidáman teltek napjai, nem gondolt semmi szomorúsággal, csak az érdekelte, hogy mikor ki érdemli meg a legdélcegebb sárgarépát, amit anya a piacról hozott. Volt nagy tülekedés a kosár körül, de hiába, azt ki kell érdemelni! Az kaphatta meg, aki a legügyesebb a nyuszi ugrásban, leggyorsabb a futásban, és aki a legszebben köti meg a nyúlcipőt. Így ment napról- napra, hol Szepi győzött, hol a többiek. Ma nem sikerült győznie, ezért gondolta, sétál egyet az erdőben. Ahogy a fenyveshez ért, valami suttogásra lett figyelmes. A fenyők összebújva pusmogtak, észre sem vették, hogy közéjük toppant.

         -Halihó, tüskések! Már meg sem látjátok a kisebbet!

         - Jaj, ne haragudj, de tényleg nem vettünk észre, mert mindannyian olyan izgatottak                                    vagyunk!

         - Miért vagytok izgatottak, talán elvesztettétek valamelyik tobozotokat?

         - Dehogy is! –szólalt meg Ezüstke- Csak azon vitázunk, hogy melyikünk a legszebb!

         - De hiszen mind szépek vagytok, még a pinduri Luc is, pedig ő még nem sok telet látott

         - Igen, de vajon melyikünket vágják ki, viszik el az emberek?

         - Ezt nem értem! Miért jó az nektek, kivágnak és elvisznek?

         - Jaj, de buta vagy! Még azt sem tudod, hogy akit kivágnak, abból karácsonyfa lesz?

         - Az meg mi a szösz? És mire jó?

         - Hogy mire jó? Azt viszik-, viszik az emberek közé, ott is be a házba, házuk legszebb

            szobájába , és akkor csodásan feldíszítik.

- Miért kell titeket feldíszíteni, hiszen így is szépek vagytok? Nézd csak Ezüstke, hogy

   csillog a hópihe az ágadon?

- Az egészen más! Nem érted? A szépek- szépéből igazi karácsonyfa lesz! Díszhelyen

 áll, cukrot, csillogó csodákat aggatnak rá, és gyertya fénye libben az ágain. A   karácsonyfának mindenki örül, mert ilyen csoda csak karácsonykor történik, a szeretet ünnepén.

- A szeretet ünnepe? Milyen lehet az a  karácsonyfás ünnep?

Szepi egészen elszontyolodott, és elhatározta, ennek utána jár. Addig kérlelte a borzas verebet, amíg az megmutatta az utat az emberek felé. Mire odaért, valóban karácsony lett. Rögtön kitalálta, mert mindenféle csomagokat cipelő embereket látott, akik hazafelé siettek. Szepi óvatosan lapult a tuja tövében, és onnan leste, hogy mi történik. Pontosan a feje fölött kigyulladt a fény az ablakban, és szinte tapintani lehetett a boldog sürgést- forgást. Közelebb húzódott, és megpillantotta Ezüstkét. De hogy milyen gyönyörű volt! Minden ága ragyogott, mintha az ég összes csillaga alászállt volna, hogy csakis őt díszítse! Aztán telerakták mindenféle finomsággal. Az maga a csoda volt! Szepi szíve fájdalmasan összeszorult.

  • Nekünk miért nem lehet ilyen gyönyörű karácsonyunk? És miért nem kapunk mi is

   ajándékot? Ó, bár csak én is ott lehetnék a csodák házában!

Bánatban még a füle is lekonyult és egy fényes könnycsepp gurult ki szeméből. Úgy elbúsulta magát, hogy még az óvatosságról is elfeledkezett, az ablak üvegéhez nyomta nedves orrocskáját. Erre, vagy talán egy tündér intésére, a legkisebbik gyerek az ablak felé nézett, és észrevette a szepegő kis nyuszit.

  • Egy nyuszi! Nézzétek, egy nyuszi! Apa, apa, hozzuk be! Kérem a nyuszikát!

Szepi először nem is értette, hogy mit akarnak. Arra eszmélt, hogy ott áll Ezüstke alatt, és mindenki körülötte tolong. Apró gyermek kezek nyúltak érte, mindenki meg akarta simogatni. Nagyon jó volt, úgy érezte, hogy ő is részese ennek az örömnek. Itt van a csillogó szobában, fények ragyognak mindenütt, minden olyan meseszép, a gyerekek becézgetik! Igen ám, csakhogy a gyerekek többet akartak egyetlen simogatásnál! Először szalagot kötöttek a nyakába, aztán fésülgetni kezdték egy szúrós kefével. És ez még mind semmi! Nadrágot húztak rá, amiben lépni sem tudott, és befektették egy babakocsiba.

  • Elég, elég, mostmár pihenni szeretnék!- kiabálta Szepi.

De vagy nem hallották, vagy nem értettek nyuszi nyelven, mert tovább húzták-vonták. Szepi most már menekülni próbált, de mindenütt megtalálták, azt hitték, hogy bújócskázik velük. Kínálgatták cukorkával, de kiderült nem is olyan jó, hiába volt gyönyörű papírban! Kézről- kézre adták, már a világ is forgott vele. Végre az egyik felnőtt megsajnálta, és megálljt parancsolt a fergeteges vígasságnak. Elengedték, és ő riadtan futott Ezüstke fényes cipős lábához. Leszállt a sötétség, és Szepi fájó szívvel gondolt otthonára. Rádöbbent, milyen boldog volt az egyszerű kis nyusziházban. Ezüstke megértően bólogatott, és ágait egészen közel lógatta hozzá, hogy legalább egy kicsit érezze az erdő illatát.

Szepi egészen kicsi gombóccá gömbölyödött össze. És akkorát sóhajtott, hogy a díszek csilingelve ütődtek össze. Vagy talán nem is a díszek, hanem az a hófehér szárnyú angyalka, aki most leszállt az ágról, és Szepit gyengéden felemelte.

  • Legyél hát ott, ahová a szíved vágyik!- szólt, és libbenve elrepítette a mi kis Szepinket.

Mire kinyitotta a szemét, már otthon is volt. A fényes karácsonyfának híre- hamva sem volt, de nem is hiányzott. Ott voltak a testvérei, és mindenki, akiket szeretett! Nem volt fénylő gyertya, de mindenkinek a szemében ezer csillag ragyogott. Már tudta, hogy ez a szertettől van! Nem kell az örömhöz cukor, dobozos ajándék, csak a nyuszi ház, csak apa, csak a testvérei, és anya ölelése, ami álomba ringatja riadt kis Szepikéjét.

                                         

 

                                          Karácsonynak fénye

                                          Szívemben lobog.

                                          Továbbadom néked,

                                          Legyünk boldogok!

 

                                          Nem kell hozzá semmi,

                                          Csak egy ölelés

                                          És mellé egy göndör

                                          Boldog nevetés.

 

 

 

                                                                                

 

Szepi karácsonya

 

Szepi, az ugri-bugri nyuszi gyerek az erdőben éldegélt testvérei között. Vidáman teltek napjai, nem gondolt semmi szomorúsággal, csak az érdekelte, hogy mikor ki érdemli meg a legdélcegebb sárgarépát, amit anya a piacról hozott. Volt nagy tülekedés a kosár körül, de hiába, azt ki kell érdemelni! Az kaphatta meg, aki a legügyesebb a nyuszi ugrásban, leggyorsabb a futásban, és aki a legszebben köti meg a nyúlcipőt. Így ment napról- napra, hol Szepi győzött, hol a többiek. Ma nem sikerült győznie, ezért gondolta, sétál egyet az erdőben. Ahogy a fenyveshez ért, valami suttogásra lett figyelmes. A fenyők összebújva pusmogtak, észre sem vették, hogy közéjük toppant.

         -Halihó, tüskések! Már meg sem látjátok a kisebbet!

         - Jaj, ne haragudj, de tényleg nem vettünk észre, mert mindannyian olyan izgatottak                                    vagyunk!

         - Miért vagytok izgatottak, talán elvesztettétek valamelyik tobozotokat?

         - Dehogy is! –szólalt meg Ezüstke- Csak azon vitázunk, hogy melyikünk a legszebb!

         - De hiszen mind szépek vagytok, még a pinduri Luc is, pedig ő még nem sok telet látott

         - Igen, de vajon melyikünket vágják ki, viszik el az emberek?

         - Ezt nem értem! Miért jó az nektek, kivágnak és elvisznek?

         - Jaj, de buta vagy! Még azt sem tudod, hogy akit kivágnak, abból karácsonyfa lesz?

         - Az meg mi a szösz? És mire jó?

         - Hogy mire jó? Azt viszik-, viszik az emberek közé, ott is be a házba, házuk legszebb

            szobájába , és akkor csodásan feldíszítik.

- Miért kell titeket feldíszíteni, hiszen így is szépek vagytok? Nézd csak Ezüstke, hogy

   csillog a hópihe az ágadon?

- Az egészen más! Nem érted? A szépek- szépéből igazi karácsonyfa lesz! Díszhelyen

 áll, cukrot, csillogó csodákat aggatnak rá, és gyertya fénye libben az ágain. A   karácsonyfának mindenki örül, mert ilyen csoda csak karácsonykor történik, a szeretet ünnepén.

- A szeretet ünnepe? Milyen lehet az a  karácsonyfás ünnep?

Szepi egészen elszontyolodott, és elhatározta, ennek utána jár. Addig kérlelte a borzas verebet, amíg az megmutatta az utat az emberek felé. Mire odaért, valóban karácsony lett. Rögtön kitalálta, mert mindenféle csomagokat cipelő embereket látott, akik hazafelé siettek. Szepi óvatosan lapult a tuja tövében, és onnan leste, hogy mi történik. Pontosan a feje fölött kigyulladt a fény az ablakban, és szinte tapintani lehetett a boldog sürgést- forgást. Közelebb húzódott, és megpillantotta Ezüstkét. De hogy milyen gyönyörű volt! Minden ága ragyogott, mintha az ég összes csillaga alászállt volna, hogy csakis őt díszítse! Aztán telerakták mindenféle finomsággal. Az maga a csoda volt! Szepi szíve fájdalmasan összeszorult.

  • Nekünk miért nem lehet ilyen gyönyörű karácsonyunk? És miért nem kapunk mi is

   ajándékot? Ó, bár csak én is ott lehetnék a csodák házában!

Bánatban még a füle is lekonyult és egy fényes könnycsepp gurult ki szeméből. Úgy elbúsulta magát, hogy még az óvatosságról is elfeledkezett, az ablak üvegéhez nyomta nedves orrocskáját. Erre, vagy talán egy tündér intésére, a legkisebbik gyerek az ablak felé nézett, és észrevette a szepegő kis nyuszit.

  • Egy nyuszi! Nézzétek, egy nyuszi! Apa, apa, hozzuk be! Kérem a nyuszikát!

Szepi először nem is értette, hogy mit akarnak. Arra eszmélt, hogy ott áll Ezüstke alatt, és mindenki körülötte tolong. Apró gyermek kezek nyúltak érte, mindenki meg akarta simogatni. Nagyon jó volt, úgy érezte, hogy ő is részese ennek az örömnek. Itt van a csillogó szobában, fények ragyognak mindenütt, minden olyan meseszép, a gyerekek becézgetik! Igen ám, csakhogy a gyerekek többet akartak egyetlen simogatásnál! Először szalagot kötöttek a nyakába, aztán fésülgetni kezdték egy szúrós kefével. És ez még mind semmi! Nadrágot húztak rá, amiben lépni sem tudott, és befektették egy babakocsiba.

  • Elég, elég, mostmár pihenni szeretnék!- kiabálta Szepi.

De vagy nem hallották, vagy nem értettek nyuszi nyelven, mert tovább húzták-vonták. Szepi most már menekülni próbált, de mindenütt megtalálták, azt hitték, hogy bújócskázik velük. Kínálgatták cukorkával, de kiderült nem is olyan jó, hiába volt gyönyörű papírban! Kézről- kézre adták, már a világ is forgott vele. Végre az egyik felnőtt megsajnálta, és megálljt parancsolt a fergeteges vígasságnak. Elengedték, és ő riadtan futott Ezüstke fényes cipős lábához. Leszállt a sötétség, és Szepi fájó szívvel gondolt otthonára. Rádöbbent, milyen boldog volt az egyszerű kis nyusziházban. Ezüstke megértően bólogatott, és ágait egészen közel lógatta hozzá, hogy legalább egy kicsit érezze az erdő illatát.

Szepi egészen kicsi gombóccá gömbölyödött össze. És akkorát sóhajtott, hogy a díszek csilingelve ütődtek össze. Vagy talán nem is a díszek, hanem az a hófehér szárnyú angyalka, aki most leszállt az ágról, és Szepit gyengéden felemelte.

  • Legyél hát ott, ahová a szíved vágyik!- szólt, és libbenve elrepítette a mi kis Szepinket.

Mire kinyitotta a szemét, már otthon is volt. A fényes karácsonyfának híre- hamva sem volt, de nem is hiányzott. Ott voltak a testvérei, és mindenki, akiket szeretett! Nem volt fénylő gyertya, de mindenkinek a szemében ezer csillag ragyogott. Már tudta, hogy ez a szertettől van! Nem kell az örömhöz cukor, dobozos ajándék, csak a nyuszi ház, csak apa, csak a testvérei, és anya ölelése, ami álomba ringatja riadt kis Szepikéjét.

                                         

 

                                          Karácsonynak fénye

                                          Szívemben lobog.

                                          Továbbadom néked,

                                          Legyünk boldogok!

 

                                          Nem kell hozzá semmi,

                                          Csak egy ölelés

                                          És mellé egy göndör

                                          Boldog nevetés.

 

 

 

                                                                                

 

Szepi karácsonya

 

Szepi, az ugri-bugri nyuszi gyerek az erdőben éldegélt testvérei között. Vidáman teltek napjai, nem gondolt semmi szomorúsággal, csak az érdekelte, hogy mikor ki érdemli meg a legdélcegebb sárgarépát, amit anya a piacról hozott. Volt nagy tülekedés a kosár körül, de hiába, azt ki kell érdemelni! Az kaphatta meg, aki a legügyesebb a nyuszi ugrásban, leggyorsabb a futásban, és aki a legszebben köti meg a nyúlcipőt. Így ment napról- napra, hol Szepi győzött, hol a többiek. Ma nem sikerült győznie, ezért gondolta, sétál egyet az erdőben. Ahogy a fenyveshez ért, valami suttogásra lett figyelmes. A fenyők összebújva pusmogtak, észre sem vették, hogy közéjük toppant.

         -Halihó, tüskések! Már meg sem látjátok a kisebbet!

         - Jaj, ne haragudj, de tényleg nem vettünk észre, mert mindannyian olyan izgatottak                                    vagyunk!

         - Miért vagytok izgatottak, talán elvesztettétek valamelyik tobozotokat?

         - Dehogy is! –szólalt meg Ezüstke- Csak azon vitázunk, hogy melyikünk a legszebb!

         - De hiszen mind szépek vagytok, még a pinduri Luc is, pedig ő még nem sok telet látott

         - Igen, de vajon melyikünket vágják ki, viszik el az emberek?

         - Ezt nem értem! Miért jó az nektek, kivágnak és elvisznek?

         - Jaj, de buta vagy! Még azt sem tudod, hogy akit kivágnak, abból karácsonyfa lesz?

         - Az meg mi a szösz? És mire jó?

         - Hogy mire jó? Azt viszik-, viszik az emberek közé, ott is be a házba, házuk legszebb

            szobájába , és akkor csodásan feldíszítik.

- Miért kell titeket feldíszíteni, hiszen így is szépek vagytok? Nézd csak Ezüstke, hogy

   csillog a hópihe az ágadon?

- Az egészen más! Nem érted? A szépek- szépéből igazi karácsonyfa lesz! Díszhelyen

 áll, cukrot, csillogó csodákat aggatnak rá, és gyertya fénye libben az ágain. A   karácsonyfának mindenki örül, mert ilyen csoda csak karácsonykor történik, a szeretet ünnepén.

- A szeretet ünnepe? Milyen lehet az a  karácsonyfás ünnep?

Szepi egészen elszontyolodott, és elhatározta, ennek utána jár. Addig kérlelte a borzas verebet, amíg az megmutatta az utat az emberek felé. Mire odaért, valóban karácsony lett. Rögtön kitalálta, mert mindenféle csomagokat cipelő embereket látott, akik hazafelé siettek. Szepi óvatosan lapult a tuja tövében, és onnan leste, hogy mi történik. Pontosan a feje fölött kigyulladt a fény az ablakban, és szinte tapintani lehetett a boldog sürgést- forgást. Közelebb húzódott, és megpillantotta Ezüstkét. De hogy milyen gyönyörű volt! Minden ága ragyogott, mintha az ég összes csillaga alászállt volna, hogy csakis őt díszítse! Aztán telerakták mindenféle finomsággal. Az maga a csoda volt! Szepi szíve fájdalmasan összeszorult.

  • Nekünk miért nem lehet ilyen gyönyörű karácsonyunk? És miért nem kapunk mi is

   ajándékot? Ó, bár csak én is ott lehetnék a csodák házában!

Bánatban még a füle is lekonyult és egy fényes könnycsepp gurult ki szeméből. Úgy elbúsulta magát, hogy még az óvatosságról is elfeledkezett, az ablak üvegéhez nyomta nedves orrocskáját. Erre, vagy talán egy tündér intésére, a legkisebbik gyerek az ablak felé nézett, és észrevette a szepegő kis nyuszit.

  • Egy nyuszi! Nézzétek, egy nyuszi! Apa, apa, hozzuk be! Kérem a nyuszikát!

Szepi először nem is értette, hogy mit akarnak. Arra eszmélt, hogy ott áll Ezüstke alatt, és mindenki körülötte tolong. Apró gyermek kezek nyúltak érte, mindenki meg akarta simogatni. Nagyon jó volt, úgy érezte, hogy ő is részese ennek az örömnek. Itt van a csillogó szobában, fények ragyognak mindenütt, minden olyan meseszép, a gyerekek becézgetik! Igen ám, csakhogy a gyerekek többet akartak egyetlen simogatásnál! Először szalagot kötöttek a nyakába, aztán fésülgetni kezdték egy szúrós kefével. És ez még mind semmi! Nadrágot húztak rá, amiben lépni sem tudott, és befektették egy babakocsiba.

  • Elég, elég, mostmár pihenni szeretnék!- kiabálta Szepi.

De vagy nem hallották, vagy nem értettek nyuszi nyelven, mert tovább húzták-vonták. Szepi most már menekülni próbált, de mindenütt megtalálták, azt hitték, hogy bújócskázik velük. Kínálgatták cukorkával, de kiderült nem is olyan jó, hiába volt gyönyörű papírban! Kézről- kézre adták, már a világ is forgott vele. Végre az egyik felnőtt megsajnálta, és megálljt parancsolt a fergeteges vígasságnak. Elengedték, és ő riadtan futott Ezüstke fényes cipős lábához. Leszállt a sötétség, és Szepi fájó szívvel gondolt otthonára. Rádöbbent, milyen boldog volt az egyszerű kis nyusziházban. Ezüstke megértően bólogatott, és ágait egészen közel lógatta hozzá, hogy legalább egy kicsit érezze az erdő illatát.

Szepi egészen kicsi gombóccá gömbölyödött össze. És akkorát sóhajtott, hogy a díszek csilingelve ütődtek össze. Vagy talán nem is a díszek, hanem az a hófehér szárnyú angyalka, aki most leszállt az ágról, és Szepit gyengéden felemelte.

  • Legyél hát ott, ahová a szíved vágyik!- szólt, és libbenve elrepítette a mi kis Szepinket.

Mire kinyitotta a szemét, már otthon is volt. A fényes karácsonyfának híre- hamva sem volt, de nem is hiányzott. Ott voltak a testvérei, és mindenki, akiket szeretett! Nem volt fénylő gyertya, de mindenkinek a szemében ezer csillag ragyogott. Már tudta, hogy ez a szertettől van! Nem kell az örömhöz cukor, dobozos ajándék, csak a nyuszi ház, csak apa, csak a testvérei, és anya ölelése, ami álomba ringatja riadt kis Szepikéjét.

                                         

 

                                          Karácsonynak fénye

                                          Szívemben lobog.

                                          Továbbadom néked,

                                          Legyünk boldogok!

 

                                          Nem kell hozzá semmi,

                                          Csak egy ölelés

                                          És mellé egy göndör

                                          Boldog nevetés.

 

 

 

                                                                                

 

Szepi karácsonya

 

Szepi, az ugri-bugri nyuszi gyerek az erdőben éldegélt testvérei között. Vidáman teltek napjai, nem gondolt semmi szomorúsággal, csak az érdekelte, hogy mikor ki érdemli meg a legdélcegebb sárgarépát, amit anya a piacról hozott. Volt nagy tülekedés a kosár körül, de hiába, azt ki kell érdemelni! Az kaphatta meg, aki a legügyesebb a nyuszi ugrásban, leggyorsabb a futásban, és aki a legszebben köti meg a nyúlcipőt. Így ment napról- napra, hol Szepi győzött, hol a többiek. Ma nem sikerült győznie, ezért gondolta, sétál egyet az erdőben. Ahogy a fenyveshez ért, valami suttogásra lett figyelmes. A fenyők összebújva pusmogtak, észre sem vették, hogy közéjük toppant.

         -Halihó, tüskések! Már meg sem látjátok a kisebbet!

         - Jaj, ne haragudj, de tényleg nem vettünk észre, mert mindannyian olyan izgatottak                                    vagyunk!

         - Miért vagytok izgatottak, talán elvesztettétek valamelyik tobozotokat?

         - Dehogy is! –szólalt meg Ezüstke- Csak azon vitázunk, hogy melyikünk a legszebb!

         - De hiszen mind szépek vagytok, még a pinduri Luc is, pedig ő még nem sok telet látott

         - Igen, de vajon melyikünket vágják ki, viszik el az emberek?

         - Ezt nem értem! Miért jó az nektek, kivágnak és elvisznek?

         - Jaj, de buta vagy! Még azt sem tudod, hogy akit kivágnak, abból karácsonyfa lesz?

         - Az meg mi a szösz? És mire jó?

         - Hogy mire jó? Azt viszik-, viszik az emberek közé, ott is be a házba, házuk legszebb

            szobájába , és akkor csodásan feldíszítik.

- Miért kell titeket feldíszíteni, hiszen így is szépek vagytok? Nézd csak Ezüstke, hogy

   csillog a hópihe az ágadon?

- Az egészen más! Nem érted? A szépek- szépéből igazi karácsonyfa lesz! Díszhelyen

 áll, cukrot, csillogó csodákat aggatnak rá, és gyertya fénye libben az ágain. A   karácsonyfának mindenki örül, mert ilyen csoda csak karácsonykor történik, a szeretet ünnepén.

- A szeretet ünnepe? Milyen lehet az a  karácsonyfás ünnep?

Szepi egészen elszontyolodott, és elhatározta, ennek utána jár. Addig kérlelte a borzas verebet, amíg az megmutatta az utat az emberek felé. Mire odaért, valóban karácsony lett. Rögtön kitalálta, mert mindenféle csomagokat cipelő embereket látott, akik hazafelé siettek. Szepi óvatosan lapult a tuja tövében, és onnan leste, hogy mi történik. Pontosan a feje fölött kigyulladt a fény az ablakban, és szinte tapintani lehetett a boldog sürgést- forgást. Közelebb húzódott, és megpillantotta Ezüstkét. De hogy milyen gyönyörű volt! Minden ága ragyogott, mintha az ég összes csillaga alászállt volna, hogy csakis őt díszítse! Aztán telerakták mindenféle finomsággal. Az maga a csoda volt! Szepi szíve fájdalmasan összeszorult.

  • Nekünk miért nem lehet ilyen gyönyörű karácsonyunk? És miért nem kapunk mi is

   ajándékot? Ó, bár csak én is ott lehetnék a csodák házában!

Bánatban még a füle is lekonyult és egy fényes könnycsepp gurult ki szeméből. Úgy elbúsulta magát, hogy még az óvatosságról is elfeledkezett, az ablak üvegéhez nyomta nedves orrocskáját. Erre, vagy talán egy tündér intésére, a legkisebbik gyerek az ablak felé nézett, és észrevette a szepegő kis nyuszit.

  • Egy nyuszi! Nézzétek, egy nyuszi! Apa, apa, hozzuk be! Kérem a nyuszikát!

Szepi először nem is értette, hogy mit akarnak. Arra eszmélt, hogy ott áll Ezüstke alatt, és mindenki körülötte tolong. Apró gyermek kezek nyúltak érte, mindenki meg akarta simogatni. Nagyon jó volt, úgy érezte, hogy ő is részese ennek az örömnek. Itt van a csillogó szobában, fények ragyognak mindenütt, minden olyan meseszép, a gyerekek becézgetik! Igen ám, csakhogy a gyerekek többet akartak egyetlen simogatásnál! Először szalagot kötöttek a nyakába, aztán fésülgetni kezdték egy szúrós kefével. És ez még mind semmi! Nadrágot húztak rá, amiben lépni sem tudott, és befektették egy babakocsiba.

  • Elég, elég, mostmár pihenni szeretnék!- kiabálta Szepi.

De vagy nem hallották, vagy nem értettek nyuszi nyelven, mert tovább húzták-vonták. Szepi most már menekülni próbált, de mindenütt megtalálták, azt hitték, hogy bújócskázik velük. Kínálgatták cukorkával, de kiderült nem is olyan jó, hiába volt gyönyörű papírban! Kézről- kézre adták, már a világ is forgott vele. Végre az egyik felnőtt megsajnálta, és megálljt parancsolt a fergeteges vígasságnak. Elengedték, és ő riadtan futott Ezüstke fényes cipős lábához. Leszállt a sötétség, és Szepi fájó szívvel gondolt otthonára. Rádöbbent, milyen boldog volt az egyszerű kis nyusziházban. Ezüstke megértően bólogatott, és ágait egészen közel lógatta hozzá, hogy legalább egy kicsit érezze az erdő illatát.

Szepi egészen kicsi gombóccá gömbölyödött össze. És akkorát sóhajtott, hogy a díszek csilingelve ütődtek össze. Vagy talán nem is a díszek, hanem az a hófehér szárnyú angyalka, aki most leszállt az ágról, és Szepit gyengéden felemelte.

  • Legyél hát ott, ahová a szíved vágyik!- szólt, és libbenve elrepítette a mi kis Szepinket.

Mire kinyitotta a szemét, már otthon is volt. A fényes karácsonyfának híre- hamva sem volt, de nem is hiányzott. Ott voltak a testvérei, és mindenki, akiket szeretett! Nem volt fénylő gyertya, de mindenkinek a szemében ezer csillag ragyogott. Már tudta, hogy ez a szertettől van! Nem kell az örömhöz cukor, dobozos ajándék, csak a nyuszi ház, csak apa, csak a testvérei, és anya ölelése, ami álomba ringatja riadt kis Szepikéjét.

                                         

 

                                          Karácsonynak fénye

                                          Szívemben lobog.

                                          Továbbadom néked,

                                          Legyünk boldogok!

 

                                          Nem kell hozzá semmi,

                                          Csak egy ölelés

                                          És mellé egy göndör

                                          Boldog nevetés.

 

 

 

                                                                                

 

 

Karácsonyi Ibolya, Amatőr író, költő

A mesék szeretetét édesanyámnak köszönhetem. Később, amikor már olvasni tudtam, a könyvekkel elválaszthatatlanná lettem. Sok műfajt kedveltem, de a szépirodalom máig is a kedvencem. Gyermekkorom meséi a lelkemben szunnyadtak, mindaddig, amíg én is édesanya és óvodapedagós lettem. Ekkor már tudatosan olvastam a gyermekirodalmat és mindent megtettem, hogy a mese szeretetét elplántáljam a gyerekek lelkében. A sza...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!