Mese Csiga Gáspárról és a barátairól

Mese Csiga Gáspárról és a barátairól.

Mese Csiga Gáspárról és a barátairól

Mese, mese, kis mese.

Szállj a szívem csücskibe,

Nőjön rajta szép virág,

Attól színes a világ!

Neked nyíljon, viruljon,

Kedved dalra fakadjon!

Dalos kedvű kis mese,

 Nem hallottad még te se.

Nem hallottad, mert nekem is csak tegnap fecsegte el az a tarka tollú szarka, aki hozzánk költözött. Beszélt, beszélt annyit, hogy már azt sem tudtam, hol az eleje, hol a közepe a történetnek.

 Ami a lényeg, hogy egy csiga gyerekről szólt, aki a tavasszal tolta ki először kíváncsian a szarvacskáit. Vidáman forgatta jobbra, balra, ismerkedett a világgal. Hogy honnan pottyant ide, azt senki sem tudja, de ha már itt volt, illő megismerni. A Nefelejcs nézett rá először világító kék szemével.

- Szia csiga, látom még új vagy, hogy hívnak?

- Bocsánat, hogy eddig nem mutatkoztam be, tudod eddig szundikáltam, csak most bújtam elő! Egyébként Gáspár a nevem.

- Nos Gáspár, Isten hozott nálunk! Tudod, hogy a legjobb helyre kerültél? Ez a legszebb kert a világon, és remek barátaink vannak, majd meglátod te is!

Azzal arcát a nap felé fordította, mert olyan simogatóan sütött, hogy szirmai ragyogva néztek az ég felé. Gáspár megilletődve nézte a kékszemű szépséget, aki olyan kedvesen beszélt vele. Megismerkedett a zöld fű tengernyi szálával, akik olyan egyformák voltak, hogy alig tudta megkülönböztetni őket. Éppen tovább akart indulni, mikor a földön kis kupac kezdett dudorodni, és homokszemek görögtek róla százfelé. Kíváncsian figyelte, hogy mi lehet az. Egy hosszúnyakú giliszta bújt ki a földből, épp a szellőző járatát takarította. Meglepődött Gáspár láttán, mert olyan közel voltak egymáshoz, hogy az orruk majdnem összeért.

- Hé, te! Te tenyeres-talpas! Csússzál már egy kicsit arrébb, mert még visszahullnak, a

 a homokszemek, és poros lesz a ruhám!

- Bocsánat, nem akartam semmi rosszat, de olyan hirtelen bukkantál elő, hogy időm sem

         volt arrébb állni!

  - Volt, nem volt, most már mindegy, máskor figyelj jobban! Ha látod, hogy hullámzik a

  föld, akkor biztos, hogy én is ott leszek valahol. Különben is örülj neki, hogy én jöttem, 

 és nem Vakond Dönci! Akkor már mindkettőnknek rég befellegzett volna. Egyébként Gézu vagyok, a földigiliszták büszkesége.

A Nefelejcs békítőleg nézett rájuk.

- Jól van, most már megismerkedtetek, akár barátok is lehetnétek!

- Barátok, az meg mit jelent? Hogy kell barátnak lenni?

- Hogy,... hogy? hát izé... A barátok sokat beszélgetnek együtt, játszanak, és ha az egyik

 bajban van, akkor a másik segít neki. Bizony, így valahogy.

- És nem is veszekednek?

      - Néha igen, de aztán kibékülnek, és az olyan jó!

       - Akkor mi tényleg barátok vagyunk, mert már veszekedtünk, és ki is békültünk.

Épp akkor repült arra egy veréb, és meglátva a Gézut fürgén leszállt a földre.

- Jaj, de szép hosszú giliszta, ez ám a finom csemege! Elég lesz az egész családnak, úgyis unják már, hogy száraz magot rágcsáljanak!

Gáspár megdöbbenve nézett rá.

- Micsoda? Te csemegének nézed Gézut?

- Miféle Gézut? Én csak ezt a gilisztát akarom fölcsippenteni.

- Ó, te ostoba! Pont róla beszélek! Nem eheted meg Földiék legdelibb büszkeségét! Nézzél más harapnivaló után!

Azzal gyorsan kinyitotta háza titkos ajtaját, és begyömöszölte újdonsült barátját. A veréb megütközve nézett rá, ilyet még nem látott, hogy egy csiga, meg egy giliszta barátok legyenek! Biztosan azok, ha így védik egymást!

- Na jó, ha így áll a dolog, akkor ezen túl nem bántom Gézut meg téged sem! Tényleg neked mi a neved?

- Gáspár, kérlek alássan. Láthatod, házam is van, szép komfortos!

- Tényleg nem vagy olya földönfutó! És ráadásul jó gyerek vagy. Majd szólok a fiaimnak, hogy veletek lehet barátkozni, legalább tanulnak egy kis jó modort!

Gáspár illedelmesen meghajolt, szólt Gézunak, hogy most már bátran előjöhet.

Körülöttük ébredezett minden, előbújt a pöttyös Kati, csíkos Dongó, és sok apró futkosó bogárnép. A virágok bódító illatot árasztottak, és a tavaszi széllel forgó, keringő táncot jártak. Kitárt szirmuk nevetve várta a döngicsélő Danit. Daloltak a madarak, és minden olyan szép volt.

Gáspár, és Gézu együtt jártak a rétre, ahol a többiek naphosszat játszottak. Gézu egy kicsit lassabban araszolt, hogy barátja lépést tudjon vele tartani. Oda jártak a veréb gyerekek is: Enci, Benci, Lári és Fári. Megtanulták, hogy akik összetartoznak, azok barátok, mert segítenek egymásnak, nem irigykednek, nem bántják egymást, és tudják, hogy együtt lenni jó! Ezt mind Rigó nénitől hallották, aki a sok lábas, és lábatlan lurkót tanította a szépre és a jóra. Olyan jó volt együtt beszélgetni, mindenki elmondta, hogy mi történt velük a télen. Persze a verebek egyszerre kezdtek mondanivalójukba, és akkora lármát csaptak, hogy zengett tőlük a környék.

- Na, elég legyen ebből a ricsajból, egyszerre csak egy beszéljen! Szépen egymás után

Mondjátok, ha rátok kerül a sor!

A nagyfejű verebek összezárták sárgás csőrüket, és megszeppenve hallgattak. A méhek elmondták, hogy milyen szépet álmodtak: virágos rét felett röpködtek, épp úgy, mint most. Kati fogócskázott Gézu pedig díszmagyarba öltözött. Gáspár még semmit sem álmodott, mert még nem rég született.

Egyet biztosan tudott, hogy itt mindenki aludt a télen.

- Na végre, csakhogy mi is szóhoz jutunk! – szólalt meg Enci. – Szóval ti mind

- Durmoltatok egészen eddig? Akkor azt sem tudjátok, hogy közben esett a hó!

- Az meg micsoda?- kérdezte a dundi Kati.

- Az olyan fehér, csúszós, és hideg.- mondta Benci.

- Brr... hideg? Akkor az nem is lehet jó.

- Dehogynem! – kiáltotta Lári- Van abban jó is, mert lehet szánkózni!

- Igen, és van karácsony is!

- Karácsony? Az meg mire jó?

- Jaj, hát még azt sem tudjátok? Az a legszebb az egész télben! Igazi ünnep! Kár, hogy ti mindig átalusszátok! Sosem tudjátok meg, hogy olyankor angyal száll le az égből, és a gyerekek ajándékot kapnak, gyertyák égnek a fenyőfán, és mindenki boldog. Az emberek kiváltképp, ők még harangozni is szoktak. Bent, az emberfészekben gyönyörű zene szól, és majdnem olyan szépen énekelnek, mint mi szoktunk.

- És, és ilyenkor még nekünk is adnak ajándékot. Egy kicsit jobbak lesznek utána, mert kis házikót akasztanak fel a fára, és abban mindig van ennivaló.

Megilletődve hallgatták, ők sosem kaptak ajándékot.

 Gáspár különösen a szívére vette a dolgot, el is határozta, hogy az idén nem fog elaludni, megvárja a karácsonyt. Legfeljebb gyűjt tűzifát, és jól begyújt, ha fázik.

Vidáman telt a nyár, a kis társaság úgy összebarátkozott, hogy alig várták a reggelt, hogy ismét együtt legyenek. Csak hát az a karácsony! Egyikük sem tudta kiverni a fejéből.

Lassan ősz felé járt az idő, a fák színes ruhába öltöztek, és a nagy karneválon eljárták a levélhullajtó táncot, és csupasz ágaikat álomra hajtották. Visszavonult a társaság, Dani fázósan röppent a kaptárba, Kati pedig keresett egy pöndör falevelet, és beburkolózott vele. Gézu elbúcsúzott barátjától, és mélye a földbe fúrta magát.

Csak Gáspár tartott ki rendületlenül. Becsukta ugyan az ajtót, de a szemét nyitva tartotta, bármilyen nehéz is volt. Néha kikukkantott, és megkérdezte Encit, hogy nincs-e még karácsony?

Enci, Benci, Lári, és Fáni sajnálkozva néztek össze.

- Aludj csak egy picit, majd szólunk, ha itt az idő!

Gáspár küszködött még egy kicsit, aztán maga sem tudta mikor, de szeme álomra koppant.

A veréb gyerekek nagy elhatározásra jutottak. Karácsonykor, mikor minden csoda megtörténhet, ébren várták az angyalt. Elmondták neki, hogy a barátaik mennyire vágynak az ünnepre. Az angyal meghatottan hallgatta szavukat és olyan melegen nézett rájuk, hogy attól parányi fény lobbant a szemükbe.

      - Jól van majd meglátom, hogy mit tehetek értük!

A verebek várták, hogy az angyal felkelti barátaikat, és együtt ünnepelnek. De semmi ilyen nem történt. Kicsit csalódottan néztek össze, de hát ilyen az élet, minden kívánság nem teljesülhet!

Tavasz lett ismét, a nap hívogatóan simított végig a fagyos földön.  Csak egy pillantás, és a lucskos hó szégyenkezve bújt a föld alá, hírül vivén, hogy véget ért a tél. Ébredtek a virágok, Nefelejcs ismét kéken nézett szét. Csíkos Dani mocorogva bújt elő, táncolva reppent a virágok közé.

Rigó néni dalolva hívogatta az apróságokat, hogy meghallgassa, ki, milyen szépet álmodott. Együtt volt a kis csapat, és valahogy mindenki olyan ünnepélyes volt. Érdekes volt az álmuk is! Csodák- csodájára mindenki ugyanazt álmodta: együtt voltak, fogták egymás kezét, nézték a csodaszép karácsonyfát, énekeltek, és egy apró csillagot kaptak ajándékba. Gáspár kicsit sajnálkozva mondta:

- Milyen kár, hogy csak álom volt!

Rigó néni rájuk nézett, és meglepetve szólalt meg.

- De hiszen gyerekek, ez nem is álom volt, megkaptátok a csillagot! Nézzetek csak egymásra!

És valóban, ahogy egymásra néztek, mindenkinek egy apró csillag ragyogott a szemében, és a szívében is.

Tudták már, hogy nem akármit kaptak ajándékba, hanem a szeretet csillagát. És ez ott ragyog most is, amíg csak barátok maradnak!

Nem hiszed? Keresd csak meg azt a kis csigát, ha óvatosan fogod, és vigyázol rá, meglátod a csillagot a szemében!

cc