A piros napernyős béka

A piros napernyős béka.

A piros napernyős béka

Roxi, a kis béka, a faluszéli tópartján élt. Mindene megvolt, amire szüksége lehetett, mégis folyton elégedetlenkedett.

• Minden zöld, a fű, a levelek, a víz, még a ruhám is!

A többiek korholták érte.

• Örülj neki, a zöld a legszebb szín a világon!

Duzzogva ugrott a fű közé. Panka épp ekkor járt arra, piros fürdőruhájában, fagylaltot nyalogatva.

• Hé, te óriás, majdnem rám léptél!
• Jaj, ne haragudj, nem vettelek észre!
• Na látod, ez az én nagy bajom! Zöld vagyok, mint a fű, senki sem vesz észre! Ó, ha olyan gyönyörű ruhám lehetne, mint neked, mindjárt kitűnnék a levelek közül!
• Sajnálom, hogy ilyen szomorú vagy, sajnos ruhát nem adhatok, de a fagyihoz kaptam egy piros napernyőt, azt neked adom!

Azzal levette a fagyin billegő kicsi piros ernyőt és Roxi kezébe nyomta.

• Na, látod? Nyugodtan napozhatsz és még a nap sem süt a szemedbe!
• Panka dúdolva tovább sétált, Roxi pedig boldogan emelte feje fölé az ernyőt. Otthon mindenki megbámulta, mert ilyet még sosem láttak. Breki esedezve kérlelte:
• Ideadod egy kicsit? Csakhogy megnézhessem közelebbről.
• Dehogy adom, csupa maszat az ujjad, összefogdosnád vele! Különben is én kaptam!

Dölyfösen felvetette a fejét, szemeit gurgulásan forgatta és kifeküdt a partra, a napernyőt a homokba szúrta a feje fölött.

• Nem lesz ennek jó vége! - Zsörtölődött Balambér, a teknős - Úgy virítasz, mint egy tubarózsa! Még a végén idecsalogatod a gólyát!
• Csak azért mondod, mert irigykedsz! Mondta Roxi epésen.

A baj már csak olyan, ha sokat emlegetik, valóra is válik! Most is így történt. Guszti, a kölök gólya éppen a repülést gyakorolta, amikor valami pirosat pillantott meg.

• Mi lehet az? Megnézem közelebbről!

Lejjebb ereszkedett és meglátta az ernyő alatt szundikáló Roxit.

• Hű, micsoda finom falat!

Ügyetlenkedve kisebb köröket írt le a levegőben, hogy földet tudjon érni. Ez volt Roxi szerencséje, mert a lavírozó gólyát Balambér észrevette és nagyot rikkantott.

• Azonnal ugorj a vízbe! Hagyd a csudába az ernyőt!

Roxi rémülten látta a közeledő Gusztit. Hatalmas lendülettel ugrott a vízbe, a zöld sás közé. Zöld volt minden, a víz, a békalencse, a tündérrózsa levele és Roxi ruhája. Beleolvadt a sok zöldbe, és Guszti hiába meresztgette a szemét, sehol sem látta. Bosszúsan vakarta meg csőre tövét, aztán odébb állt.

Úgy tudom, hogy a kicsi piros napernyőt egy pajkos hullám elsodorta, de Roxi egy cseppet sem bánta. Már nem akar piros ruhát, meg ernyőt, boldog, hogy ilyen szép zöld ruhája van, amiben elrejtőzhet a levelek között.