Mese a szomorú királylányról, akinek jókedve lett


Boglárka királykisasszony gyönyörű szőke hajáról kapta a nevét. Hajfürtjei olyan aranysárga színben játszottak, mint a réti boglárka szirmai. Szerette is a virágokat, a királyi palota kertjében sétálgatva mindig hosszasan gyönyörködött a rózsákban és liliomok...

Kép forrása: dosajuco instagram https://instagram.com/dosajuco?igshid=YmMyMTA2M2Y=

Boglárka királykisasszony gyönyörű szőke hajáról kapta a nevét. Hajfürtjei olyan aranysárga színben játszottak, mint a réti boglárka szirmai. Szerette is a virágokat, a királyi palota kertjében sétálgatva mindig hosszasan gyönyörködött a rózsákban és liliomokban. Szívesen megismerkedett volna a mezők virágaival is, de királylányként nem tehetett kirándulásokat a környező rétekre.

Jobbára csak a palota termeiben sétálgatott körbe-körbe, meg persze a királyi kertben, amit magas kőfalak vettek körül. Iskolába sem járhatott, tanítója a palotában, a királylányi lakosztályban tartotta számára a tanórákat. Persze ilyenkor nyáron tanórák sem voltak, s szegény Boglárka, mondjuk ki nyugodtan, egyre jobban unatkozott a szépséges palotában.

Nem volt kedve sem olvasni, sem a kézimunkáján dolgozni, sem jólnevelten az udvarhölgyekkel beszélgetni. Egyre kevesebbet mosolygott, egyre ritkábban lehetett hallani kedves kacagását.

Feltűnt ez fenséges szüleinek is.

– Talán meg kellene vizsgáltatnunk Boglárkát Tudor doktorral, az udvari orvossal, olyan sápadt mostanában! – jegyezte meg királyi atyja.

– Talán csak fel kellene deríteni egy kicsit, olyan szomorkásnak tűnik mostanában. – válaszolta a Királyné.

El is határozták, hogy színészeket és cirkuszi artistákat hívnak, hogy vidámabb legyen Boglárka. Érkeztek is délutánonként a színtársulatok kacagtató komédiák bemutatásával, labdazsonglőrök és erőművészek, bűvészek és híres állatidomárok különös, messzi tájakról származó állatokkal.

Boglárka tényleg élvezte ezeket a programokat, néha még csilingelő nevetése is felhangzott, de aztán másnap délelőtt megint unatkozott, s szomorú arccal sétálgatott a kertben.

– Mit tegyünk? Mit tegyünk? – mondogatta egyre kétségbeesettebben a Királyné fenséges férjének.

– Jól van, megkérdezem a tanácsadóimat. Ne félj, kedvesem, Boglárka hamarosan újra mosolygós lesz! – felelte a Király.

Össze is ült a királyi tanács, s születtek jobbnál jobb megoldási javaslatok. A külügyminiszter hosszú külföldi utazást javasolt, mert a környezetváltozás mindig jót tesz. Ez a megoldás persze nem tetszett a királyi párnak, féltették Boglárkát a hosszú úttól.

A belügyminiszter változatos, vitaminokban és rostokban gazdag étrendet javasolt, valamint gondosan felépített sportfoglalkozásokat, mert hiszen ép testben ép lélek. Ezt hamar ki is próbálták; Boglárka másnaptól szorgalmasan végezte a tornagyakorlatokat, ette az almát és barackot, melyeket felszolgáltak neki. Eleinte tényleg kicsit mosolygósabbnak tűnt, de pár nap múlva ismét unatkozott, s szomorúan üldögélt a szobájában két foglalkozás között.

Most már tényleg nem tudta a Király, mitévők legyenek. A megoldás végül a királyi konyhából érkezett, ahol Böske néni, a főszakácsnő is értesült a problémáról.

Böske néni eleinte csak magában dohogott, hogy „azt a szegény kislányt” – és itt Boglárka királylányra gondolt – nem egészséges müzlikkel kell etetni, egyszerűen csak hagyni kellene, hogy más gyerekekkel játszhasson együtt. Persze ezt nem merte az uralkodó szemébe mondani, csak egyre jobban sajnálta Boglárkát.

Végül aztán egy különösen gyönyörű, napos júliusi délutánon, amikor Boglárka éppen egyedül üldögélt a trónterem sarkában, megelégelte a dolgot. A királylány elé állt, megfogta a kezét és a konyha felé kezdte vezetni.

– Jöjjön velem, fenséges királykisasszony, tudok egy jó mókát Önnek! – s Böske néni a konyhából nyíló kis kapun keresztül a palota mögötti rétre vezette a meglepődött Boglárkát.

– Látja, kedveském, milyen szép virágos rét van itt közvetlenül a palota mellett? És itt vannak az unokáim, Sári és Pisti, meg a barátaik. Kérdezze meg tőlük, mit játszanak éppen!

Boglárka kíváncsian nézte az idegen gyerekeket, akik jókedvűen szaladgáltak a mezei virágok között, látszólag összevissza.

– Sziasztok! Boglárka vagyok, mit játszotok? – kérdezte félénken.

– Szia, engem Sárinak hívnak! – válaszolt a megszólított szeplős, barna hajú kislány. – Fogócskát játszunk, s épp én vagyok a fogó! Szóval menekülj, vagy megfoglak! – s kacagva vetette magát Boglárka felé, aki szintén nevetve menekült.

A fogócska után bújócskáztak, aztán meg találós kérdésest játszottak a virágok között hasalva, kipihenve közben a sok szaladgálást. Boglárka végre megismerte azt a kedves, sárga kis virágot is, amiről a nevét kapta. Nagyon jó volt együtt lenni a többi gyerekkel, beszélgetni, nevetni velük együtt.

Közben eltelt a délután, s királyi szülei keresni kezdték a palotában a lányukat. Nem találták a lakosztályában, a könyvtárban, a palota kertjében, s kezdtek megijedni.

– Hol lehet Boglárka? – kérdezte kétségbeesetten a Királyné, amikor a nyitott ablakon át ismerős, ezüstös kacagás hallatszott be.

– Boglárka! – kiáltották a szülők egyszerre, s az ablakhoz rohantak. Fel kellett állniuk egy díszes, aranyozott padra, hogy kilássanak a magas ablakon. A látvány aztán kárpótolta őket a kényelmetlenségért. A kis királylány önfeledten énekelt és táncolt egy csapat gyerek között a réten. Vidám volt, egészséges és pirospozsgás, időnként nagyokat nevetett.

A király és a királyné boldogan néztek egymásra, majd az udvarmestert hívatták, hogy megtudakolják, hogyan történhetett ez a csoda. Hamar kiderült, hogy a szakácsnő tehet mindenről. Hívatták is Böske nénit.

– Hogy került fenséges leányunk a vár alatti rétre, a falusi gyerekek közé? – kérdezte a király, nem túl haragosan.

– Felséges királyom, büntessen meg, ha akar! Nem tudtam már nézni, hogy az a szegény kis felség egyedül unatkozik itt a palotában. Gyereknek gyerekek között van a helye. Semmi sem jó és örömteli, ha nem lehet megosztani a barátainkkal.

Persze nem kapott büntetést Böske néni, sőt, előléptették fő-fő szakácsnőnek. Boglárka pedig egész nyáron kijárhatott a vár mögé a rétre, hogy a falusi gyerekekkel játszhasson. Meghívta új barátait a palotába uzsonnára és színielőadásra, s velük tartott a környező erdőbe gombát szedni. Soha olyan boldog és lebarnult, egészséges nem volt korábban, mint azon a nyáron. A szülei pedig megnyugodtak, örültek a lányuk örömének, s egy életre megtanulták Böske néni egyszerű bölcsességét: gyereknek gyerekek között a helye, s minden jó csak akkor igazán jó, ha megoszthatjuk valakivel.

Gergics Ágnes, meseíró

Ezt a mesét írta: Gergics Ágnes meseíró

Lelkes pedagógus vagyok (vizuális kultúra, magyar nyelv és irodalom, történelem szakok), leginkább művészeti tárgyakat tanítok alsó tagozattól nyugdíjas csoportig, de leginkább gimnazistáknak. Meséim hat éve jelennek meg egy egyházmegyei magazin oldalain (utóbbi időben már csak online oldalain). Három gyermekem már felnőtt a meséken, most tehát másoknak mesélek. Szeretem a gyerekeket, a mesevilágot, amit teremten...

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!