Mesék a ház körül - 8. A zöldségeskert

Mesék a ház körül - 8. A zöldségeskert.

A zöldségeskert

Tihamér, a mezei nyúl, a ház körül sétálgatott, mikor megpillantotta a gazda takaros zöldségeskertjét. Szép kis kertecske volt, telis-tele finom zöldségekkel. Az ember nagyon büszke volt rá. A saláták, sárgarépák, szép sorban nőttek és igazán formásak voltak. Nem csoda, hogy egyik-másikon megakadt a nyúl szeme. Gyorsan feltérképezte a terepet, és mivel senkit nem látott a közelben, kinyitotta a kertkaput. Felhúzott pár répát, és annyi salátát, ami a kezeiben elfért. Szerencsétlenségére kifelé menet Falatba, a kecskébe botlott, aki előszeretettel sétált a kert körül, hátha véletlenül a gazda nyitva hagyja az ajtót és akkor ő is hozzájutna némi finom falathoz, de sosem volt szerencséje.

- Mit csinálsz itt, te nyúl?

- Errefelé sétáltam mikor megpillantottan ezt a gyönyörűséges kertet és igencsak kedvem támadt egy kis zöldségre – válaszolt a nyúl.

- Ezt bizony megértem! A gazda nagy szeretettel gondozza a kertet és a zöldségeit, ezért ilyen szépek egytől-egyig. Sajnos, én csak innét kintről csodálhattam, mert nem tudtam kinyitni a kaput, de te most segíthetsz rajtam.

- Miben tudnék én segíteni neked? – kérdezte Tihamér.

- Hagyd nyitva a kaput és akkor szabadon elmehetsz.

- Ha becsukom, akkor is szabadon elmehetek. Te lennél az, aki megállítana?

- Nem én, hanem a kutya! – mosolygott gonoszan Falat. – Ha nem segítesz nekem, akkor füttyentek egyet és Jámbor máris ideszalad és elkapja a nyakad.

- Ha a kutya megtudja, hogy a kertben jártam, akár hazáig is képes lenne követni, és akkor, jaj lenne nekem is, és a családomnak is. Tudod mit? Legyen úgy, ahogy akarod, nyitva hagyom neked a kaput. De akkor én itt sem jártam, és ami a kezemben van, azt elviszem.

- Persze, persze – bólogatott a kecske.

A nyúl szaporán szedte a lábait, nehogy a kecske mégis meggondolja magát és szóljon a kutyának. Hazaérve, felesége és csemetéi örömmel fogadták a finom zöldségeket.

Eközben a kecske a kertben nézelődött.

- Melyikkel kezdjem? Mit egyek meg először? Saláta vagy répa? Répa vagy saláta? A legjobb az lesz, ha szépen sorban mindent megeszek.

Azzal nekilátott a zöldségeknek. Hamar megtelt a gyomra, majdnem kipukkadt a hasa annyira jóllakott. Sajnálta a többi zöldséget otthagyni, ezért mindegyikbe beleharapott. Teljes pusztítást végzett a kertben. Majd, mint aki jól végezte dolgát, odébbállt.

Másnap a gazdát majdnem szétvetette a méreg mikor meglátta a lepusztított kertjét.

- Ki nyitotta ki a kaput? Mi lett a szépséges zöldségeimmel? Ki csinálta ezt? Csak kapjam el, aki ezt művelte, ellátom a baját az biztos. Jámbor! Gyere csak ide! – kiabált az ember.

A kutya volt megbízva a kert őrzésével. A gazda nagyon leszidta és parancsba adta neki, hogy ha kell a föld alól is, de kerítse elő azt, aki ezt tette. Jámbor nem tudta elmondani gazdájának, hogy a szaglása már egy fabatkát sem ér, ezért nyomozásba kezdett.

Megkérdezte az állatokat az udvarban, hogy láttak-e vagy hallottak-e valamit, de senki sem látott és senki sem hallott semmit. A kecske viszont kicsit megijedt.

- Gondolkodj egy kicsit Jámbor! Ki az, aki szereti a salátát és egyenesen odáig van a répáért?

- Neked milyen igazad van! Csak a nyúl lehetett a tolvaj!

- Ugye-ugye? Tudsz te gondolkodni, ha akarsz! – mosolygott a kecske.

- De hol lehet? Merre keressem?

- Én szoktam látni, merre sétál. Ha a gazda kivisz legelni, gyere velem és akkor meglátod te is.

Nem kellett sokat várni, és megjelent a gazda. Kivezette a kecskét a legelőre és egy karóhoz kötötte. A kutya követte őket, meglapult a magas fűben és figyelt. Nem telt el sok idő, megjelent a nyúl. Ez idő tájt szokott a patakhoz menni friss vízért, és mindig ugyanazon az útvonalon közlekedett.

- Ott megy a nyúl! Kapd el! – bíztatta a kutyát a kecske. Azt remélte, hogy Jámbor leteríti a nyulat így az nem tudja elmondani az igazságot.

- Nyugalom! – mondta a kutya. – Követni fogom egészen hazáig és az egész családjával végzek. Hogy fog majd örülni a gazda, mikor egy rakás nyulat rakok a lábai elé!

Igen ám! De a nyúl már messziről kiszúrta a kecskét, aki beszél valakihez. Sejtette, hogy ez jót nem jelenthet, ezért megváltoztatta az útirányt, és a ház felé sietett. Jámbor a kertkapuban érte utol.

- Szóval te vagy a tolvaj? Mit akarsz még elvinni? Nincs itt már semmi, amit csak lehetett, mindent tönkretettél! – vakkantotta a kutya.

A nyúl körülnézett, és valóban, a kert olyan volt, mint egy háborús övezet. Nyoma sem volt a fegyelmezett soroknak, a szép zöldségeknek.

- Hát nem válaszolsz? Akkor elismered, hogy te voltál? Azonnal viszlek a gazda elé, ő majd megszabadít a bundádtól! – morgott tovább Jámbor.

- Várj egy percet, kedves kutya. Tihamér az én becsületes nevem és igen elvittem egy-két zöldséget, de csak éppen annyit amennyi a kezeimben elfért. Ezt itt nem én csináltam! – mutatott a kertre. – Úgy nézek én ki, mint aki egy egész kertnyi zöldséget képes lenni befalni?

A kutya alaposan szemügyre vette a nyulat. Tetőtől-talpig végigmérte.

- Szó, ami szó, elég vézna egy állat vagy te, és itt-ott még a bordáid is kilátszanak. Azt hiszem, tévedtem, nem te voltál! Akkor viszont ki lehetett? – kérdezte.

- Rosszul gondolkodtál! Gyere velem, mutatok valamit.

A kutya követte a nyulat a kertbe.

- Nézd! Ezek itt olyanok, mint az én lábnyomaim? Szerinted rajtam kívül ki az, aki szereti még a salátát és a répát?

- Azt a mindenit! Hogy ez eddig nem jutott eszembe? A kecske volt az, ráadásul megpróbálta rád kenni az egészet, én meg még el is hittem neki!

- Így van! – helyeselt Tihamér. – Én is loptam, de csak keveset és nem pusztítottam el a kertet.

- Ne haragudj, hogy rögtön téged vádoltalak! – kért bocsánatot a kutya. – Most megyek és ellátom ennek a nyomorult kecskének a baját!

Falat a legelőn egy kissé türelmetlen volt és ideges. Próbált kiszabadulni, tudni akarta mi történt a nyúllal. Rángatta, cibálta a kötelet, de az nem engedett, majd egy jól célzott rúgással sikerült kidöntenie a karó. Mikor nem találta sehol sem a kutyát, sem a nyulat, elindult hazafelé, ekkor találkozott Jámborral.

- Neked nem a legelőn kellene lenned? – kérdezte a kutya.

- Unatkoztam ott egyedül és érdekelt, hogy sikerült-e elkapnod a tolvajt.

- Sikerült bizony! És mivel segítettél nekem, ha van kedved, megeheted a maradék zöldséget, amit meghagyott.

Falat nem igazán kívánta a zöldségeket, túl sok volt már neki, de ha nemet mond, akkor az gyanús lesz.

- A füvet már nagyon unom, a gazda zöldségei meg, sokkal finomabbak – szólta el magát.

- Akkor gyere, egyél nyugodtan! Jó étvágyat!

Betessékelte a kertbe a kecskét, hirtelen odaugrott a nyúl és rázárta a kertkaput.

- Te mit csinálsz? Hogy-hogy még életben vagy? – kérdezte Falat.

- Miért ne élnék? Nem akart bántani engem senki!

A kecske rosszat sejtett.

- Engedjetek ki azonnal! – kiáltotta, de hiába.

Jámbor megkereste a gazdát és a kerthez taszigálta, addig a nyúl figyelt a tolvajra.

- Látod én segíteni akartam neked, te meg rám akartál kenni mindent. Nem volt szép dolog tőled! Most edd meg, amit főztél!

A gazda, mikor odaért felkiáltott:

- Ejnye! A kecske! Te voltál az, aki tönkretette a szép kertemet? Hogy lehettem ilyen vak, hiszen az egész kert tele van a nyomoddal! Na, várj csak, mit kapsz!

Megfogta és elvezette a kecskét. Falat egy teljes hétig büntetésben volt. Nem mehetett ki a legelőre és mellé a gazda mindennap megszidta.

- Ügyes kutya voltál Jámbor! – simogatta meg a kutya fejét. – Mivel ilyen jó munkát végeztél jutalmat kapsz. Az lesz a jutalmad, hogy nem zárlak be többet a kifutóba, szabadon sétálhatsz a többi állat között, csak ne morogj rájuk többet.

Jámbor maga sem tudta, hogy miért, de arcon nyalta a gazdát és csóválni kezdte a farkát. Büszke volt arra, hogy dícséretet kapott.

- Figyelj Tihamér, ha ilyen jó érzés az, mikor a gazda simogat, akkor én soha többé nem bántok senkit, csak azért, hogy újra és újra megsimogasson.

A nyúl megmosolyogta a kutya nagy átváltozását, de örült neki.

- Köszönöm, hogy segítettél elkapni az igazi tolvajt! Szívesen látunk itt az udvarban téged és a családodat is bármikor. De a kertbe csak a felügyeletemmel mehetsz be! – nevetett Jámbor.

- Nem csináltam én semmit, sőt én is tolvaj vagyok – mondta Tihamér.

- Az már igaz, de te nem hazudtál nekem és nem fogtad másra.

- Hát akkor ég veled, legyen szép napod! – köszönt el a nyúl.

- Viszontlátásra! Szép napot neked is! – integetett a kutya.

Falat a kecske nagyon megbánta, amit tett és most már álmaiban sem ment a zöldségeskert közelébe. Sajnos egy darabig még hallgatnia kellett, ahogy az állatok az udvarban róla beszéltek. Eltelt egy hét, letelt a büntetés és a gazda újra kedvesen szólt hozzá és kivezette a legelőre. Jámbor még mindig szabadon közlekedhetett, és már nem volt olyan nagyképű és beképzelt, mint előtte, és megbocsájtott a kecskének is. Az udvarban, és a kertben megint rend és béke uralkodott.