Mesék a ház körül - 2. Az egér hazudik

Mesék a ház körül - 2. Az egér hazudik.

Az egér hazudik

Moja nagyon mérges volt Tóbiásra. Nem tudta elfelejteni, hogy miatta lett ragacsos, és miatta kellett megfürdenie.

Kotyka anyó és csibéi vendégül látták az udvar lakóit, és Tóbiást is meghívták. Szerették hallgatni a kisegér történeteit, főleg a csibék.

Kotyka anyó igen barátságosan fogadta az egeret, és rögvest megkínálta egy kis sajttal. Beszélgetni kezdtek és annyira belemelegedtek, hogy Tóbiás elkottyintotta, hogyan szerzett magának és a családjának több napra elegendő élelmet Moja segítségével. A csibék hangos vihogásba kezdtek mikor az egér, azt mesélte, milyen keservesen nyávogott a macska a laphoz ragadva. Kotyka anyó mérgesen, szemöldökét ráncolva nézett csibéire, akik azonnal abbahagyták a viháncolást.

Moja is hivatalos volt a vendégségbe. Pont akkor ért oda, mikor az egér elkezdte a mesélést. A többiek nem vették észre, ő pedig végighallgatta az egész beszélgetést. Tóbiás annyira belejött, hogy azt találta mondani, hogy az édesapja és ő is gyakran lovagoltak a macska hátán. Több se kellett Mojának, az egér elé ugrott és kérdőre vonta.

- Miket fecsegsz te itt össze-vissza rólam? Még hogy a hátamon lovagoltál! Mit képzelsz te magadról? Azonnal mondd el az igazságot és kérj bocsánatot!

- Elnézést hölgyeim! – fordult vendéglátói felé az egér. – Most mennem kell!

S mintha mi sem történt volna, hazaindult. Mojának a szemei szikrákat szórtak. Tóbiás nem foglalkozott vele, fütyörészve sétált tovább. Mikor hazaért, levett egy dobozt a szekrény tetejéről és hosszasan kotorászott benne.

- Megvan! – kiáltott fel.

Egy fényképet tartott a kezében és gyorsan a zsebébe nyomta.

Szegény Moja, bármerre ment az udvaron, mindenki összesúgott a háta mögött.

- Képzeld, az egér hátasa volt! – súgta oda Kacsa asszonyság a férjének.

Moja majdnem elsüllyedt szégyenében. Nem értette miért találta ki ezt a történetet az egér. Miért kellett ekkorát hazudnia?

Az igaz, hogy agyafúrt és cseles egy jószág ez az egér, és van, aki az okos jelzővel illetné, de soha nem hazudott senkinek. Úgy döntött felkeresi Tóbiást és tisztázza vele és a többiekkel ezt a dolgot. Az egérke sejtette, hogy előbb vagy utóbb megjelenik nála a macska, és már nagyon várta.

- Tóbiás! Itthon vagy? – kiáltott be az egérlyukba Moja. – Gyere ki! Beszélnünk kell!

- Itthon vagyok, drága barátom, de nem érzem túl jól magam. Egy csepp erőm sincs, járni is alig tudok. Biztosan valami megfeküdte a gyomrom.

- Gyere ki! Velem kell jönnöd! El kell mondanod az igazat mindenkinek! – kérlelte a macska.

- Mennék én, mennék, de az előbb mondtam, hogy járni is alig tudok.

- Akkor is jönnöd kell! Tudod mit? Majd a számba veszlek, és úgy viszlek ki az udvarra – nyalta meg a száját Moja. Gondolta, hogy ha már az igazság nem derül ki, legalább a hasa ne legyen üres.

Tóbiás átlátott rajta.

- Ha esetleg felmászhatnék a hátadra és úgy vinnél, akkor szívesen mennék, persze csak ha neked ez nem kényelmetlen.

Moja nem gondolkodott, kapásból rávágta, hogy rendben van. Az egérke hatalmas fájdalmat színlelve előbújt az egérlyukból. A macska lefeküdt és várta, hogy Tóbiás felmásszon a hátára. Az egér csak próbálkozott és próbálkozott, de nem sikerült neki.

- Moja! Ott a szőnyegen van egy szalag! Ha esetleg azt a nyakadba tehetném, akkor talán jobban tudnék kapaszkodni és biztonságban érezhetném magam.

- Hát jó, legyen! – mondta a macska és a szalaghoz sétált.

Tóbiás pillanatok alatt felmászott Moja hátára és a nyaka köré húzta a szép rózsaszín szalagot és erősen megmarkolta. Elindultak az udvar felé.

- Lassabban menj, drága barátom! – kérlelte Tóbiás. – A végén még leesem és összetöröm magam.

A macska olyan lassan vánszorgott, amilyen lassan csak tudott. Az udvar tele volt állatokkal és minden szempár rájuk szegeződött. Tóbiás peckesen ült a macska hátán. Kihúzta magát és még integetett is párat. Moja megállt az udvar közepén.

- Most mondd el az igazat!

A kisegér leugrott a macska hátáról és a zsebéből előhúzta a fényképet.

- Látjátok igazat mondtam! – kiáltotta el magát. – Nézzétek!

Az állatok körbeállták és mindenki csak csodálkozott.

- Ez hihetetlen!

- Ez hogy lehetséges?

- Nem hiszek a szememnek! – mondták.

A macska is kíváncsi lett, min ámulnak így a többiek. Arrébb taszigálta őket, hogy ő is a fénykép közelébe kerüljön.

- Ez nem lehet igaz! – csodálkozott.

A képen ugyanis ő volt látható, a feje búbján egy masnival. De nem ezen csodálkoztak a többiek, hanem azon, hogy a macska hátán egy rakás kisegér volt.

- Jól nézd meg ezt a képet! Igazat mondtam! Ez itt én vagyok, ez az apám, ezek meg itt a testvéreim – mutogatta a képen az egér.

Mindenki hangos nevetésben tört ki.

- Nicsak, nicsak! A kemény ciculi egykor pónilovat játszott!

- És milyen jól áll neki az a masni! – gúnyolódtak.

Moja majdnem elsüllyedt szégyenében. Nem tudott mondani semmit, majd hirtelen futásnak eredt és egyenesen befutott a házba.

Kiderült, hogy Tóbiás nem hazudott, most is, mint mindig, az igazat mondta. Az eset után hosszú napokig még Moja volt a téma az udvarban, aztán szépen lassan lecsengett ez is. Kevesen még emlegették a cicus masniját, de volt olyan állat is, aki megsajnálta a szerencsétlen macskát. Ez az állat pedig nem volt más, mint Fix a kóbor macska.