Mesemondó Álommanó

Mesemondó Álommanó.

A hártyásszárnyú Tündér Pillének volt egy mézes palotája. Ott lakott, de mondom inkább az elejéről -kezdte a mesét Mesemondó Álommanó–

Virágokat fakasztott a kedves napsugár, a szelíd szellő és olykor-olykor a csendes eső.

Kora reggel volt, ezért harmatcseppet szórt a rét, és vadvirágok illata áradt szerteszét. A virágok nedveivel táplálkozott az üde, zöld, napsugaras réten a szép Tündér Pille, közben jókedvűen dudorászott. Csatlakozott hozzá jóbarátja is, a csúnya Tündér Pille-fi.

Szép Pille belül sem volt üres, ahogy a csúnya Pille-fi se. Benn mindketten meg voltak töltve. Igen, jól hallottad. Nem érted? Hát elmondjam? Inkább megsúgom, csak hajolj hozzám közelebb. – mondta Mesemondó Álommanó. –

Belsőjükből jóság és bölcsesség ragyogott ki, méghozzá elsőlátásra a tekintetükön. Mindketten elégedettek voltak önmagukkal, s ez értékessé tette őket, mondhatni megszépítette őket.

Hunyd le a szemed. Képzeld magad elé őket és figyelj.

Telis- teli volt a rét bodobáccsal és katicabogárral, a szívük muzsikált az ébredező réten. Tündér Pille és Tündér Pille-fi a legszebb mosolyával nézte őket. Aztán rápillantott az illatával csábító gyöngyvirágra. Gondoltad volna, hogy mérges ez a virág?  Mert bizony, az! Tehát nem a külső a lényeg. A szépség egyszer elmúlik. Mindenki megöregszik egyszer, ráncos lesz a bőre. Nem pedig olyan hamvas, mint fiatalon. Most nézd meg újra Tündér Pille-fit. Ugye, hogy gyönyörű, amikor boldog? Látom, hogy most már érted. Nézzük tovább együtt a rétet.

A rét önmagában is szép, semmit se kell vele csinálni. A természet tudja a dolgát. Nekünk elég nézni, óvni és csodálni.

Hirdette a tavaszt a hóvirág, ontotta magából az illatot az aprócska kék ibolya, búcsúztatta a telet a Boglárka. Vígan csicsergett az ágon a cinege. Szél hozta az üzenetet, hogy úton van a gólya és a fecske. Előbújtak a sárga bundás méhecskék és serényen dolgoztak, gyűjtötték a virágport. Egészen addig zsongott az élet a réten, amíg el nem búcsúzott a nap. Akkor elcsendesedett a rét. Még a légy zümmögését se lehetett hallani.

Ahogy elköszönt a nap, a fény, még egyszer gyönyörködött a narancs-vörösben úszó alkonyatban, melyből az álmok születtek. A hártyásszárnyú Tündér Pille és jóbarátja a hosszú nap után a mézes palotában hajtotta álomra a fejét. Az ő álmaik ott születtek.

Olykor hallasz lágy neszt az éjszakában, ne félj – csak én, a Mesemondó Álommanó készülök álomport hinteni.