Mézi és a kis virág

Mézi és a kis virág.

Mézi és a kis virág

Mézi és barátai minden egyes nap meglátogatják a virágos mezőt. Nektárt és virágport gyűjtenek, amit aztán bevisznek a kaptárba. Ott aztán mézet, viaszt, méhkenyeret, propoliszt és méhpempőt állítanak elő belőle.

Mézi minden barátjának volt egy kedvenc virága, akit nap, mint nap meglátogatott, szerették a nyüzsgést, a csapatban repülést, munka közben pedig hangosan beszélgettek. Olyankor, amikor egy picit eltávolodtak egymástól, oda-odakiáltottak a többieknek, még a virágpor gyűjtése közben sem hagyva abba a hangoskodást.

Mézi viszont szerette a nyugalmat, nem igényelte azt az erőteljes nyüzsgést, amit a csapata keltett, ezért picit mindig hátramaradt tőlük. Szívesebben hallgatta a fűszálak zaját, ahogy a lágy, meleg szellőben ide-oda lengedeznek. Szerette látni, ahogy a többi rovar és bogár munkálkodik, de örömét lelte a gyíkok látványában is, akik a köveken napozva szívták magukba a meleget, a legkisebb zajra vagy mozgásra pedig nyílsebesen tovaszaladtak a szem elől.

Lassan szállt, virágról-virágra, közben pedig minden virág szépségét megdicsérte, megköszönte nekik a virágport, amit megosztottak vele. Bár a virágok nem válaszoltak neki szavakkal, mindig pozitív változást érzékelt dicséretei és hálát kifejező mondatai nyomán. A virágok gyengéd szirom rebegtetéssel reagáltak a kedvességére. Ebből tudta, hogy máskor is szívesen fogadják majd.

Észrevett egy kisebb, halványabb virágot a mezőn. Kissé barnásak voltak a szirmai, nem törtek a napfény irányába, ahogy az összes többi virágnak, a szára is halványabb zöld volt, mint bármelyik társáé. Mézi messzebbről már látta, hogy a többiek csak úgy elszálltak a kis, gyenge növény felett, talán észre sem vették őt a sok pompázatos virág között. Ő nem volt rest, odarepült a kicsiny virághoz, ugyanúgy megdicsérte a szépségét, mint az összes többinek, elmondta neki, mennyire értékes a létezése, és milyen nélkülözhetetlen neki és a kaptár minden tagjának az ő segítsége, majd megköszönte a virágport és megígérte, hogy innentől minden nap meglátogatja majd.

így is történt. Mézi minden egyes nap eljött a kis virághoz, aki napról-napra egyre erősebb és szebb lett. Barátra és társaságra lelt, sok-sok szeretetet kapott a kis méhecskétől, aki gyengén és erőtlenül is éppen annyira szerette, mint amikor megerősödött és megszépült.

Mézi tudta, hogy szeretettel és törődéssel csodákat lehet elérni.  Boldoggá tette a kis virág öröme, sokat gyönyörködött a szépségében, és nem sajnálta az időt, amit arra fordított, hogy kedvességével és odafigyelésével támogassa őt. Ha szeretünk valakit, nem azért tesszük, mert erős vagy szép és a többiek is kedvelik. Az igazi értékekért szeretünk, ami mindenkiben ott van, csak észre kell venni.

Vége