Mikulás ajándéka

Mikulás ajándéka.

    Egy hideg téli éjszakán, a Mikulás szánja csendesen suhogott végig a havas égen. A rénszarvasok halkan csilingeltek, miközben a télapó nagy piros zsákjából újabb és újabb ajándékok kerültek elő, hogy eljussanak a gyerekekhez.

Ám ezen az éjjelen a Mikulás szemei nem csillogtak olyan vidáman, mint máskor. Fáradtnak érezte magát, és furcsa gondolatok motoszkáltak a fejében. Szomorkásan húzta rá a sapkáját a fülére, és nagy sóhajjal így morfondírozott:

– Minden évben újra és újra eljövök, nem számít milyen fáradt és öreg vagyok. Minden gyereknek hozok ajándékot, de nekem soha, senki nem ad egyet sem. Talán azért van így, mert én meg sem érdemlem?

A rénszarvasok összenéztek. A legfiatalabb rénszarvas Hórukk, aki télapó számára a legkedvesebb volt, halkan suttogta: – Szegény Mikulás! Mit tehetnénk érte?

Ekkor egy apró tündér, Csellengő, szállt le eléjük a hóesésből. Csupán akkora volt, mint egy dió, de a szárnyai úgy ragyogtak, mint ezer apró csillag.

– Hallottam a sóhajodat, Mikulás! – csengett a hangja. – Ne légy szomorú, már azt is kitaláltam, hogyan segíthetnék neked!

A Mikulás nagy szeme kerekre nyílt. – Valóban? – kérdezte meghatottan.

Csellengő mosolyogva intett egyet, és a levegő tele lett csillogó varázsporral. Ekkor valami különös dolog történt a városka házaiban, ahol már mindenki elaludt. Csellengő, az apró tündér jelent meg a gyerekek álmában, és varázslatos hangon így szólt:

– Ébredjetek, kis segítők! Segítsetek a Mikulásnak ajándéktasakokat készíteni, hogy az ajándékok gyorsabban készülhessenek el!

A gyerekek álmosan, de izgatottan keltek fel, és mindegyikük előkapta a színes papírokat, a ragasztót és a csillogó szalagokat. Kis kezeik szorgalmasan dolgoztak, és sorra készültek a szebbnél szebb tasakok. Volt, amelyik hópihés volt, másikat csillagok borítottak, és némelyiken még rajzok is voltak a Mikulás és a rénszarvasok vidám képeivel. Amikor elkészültek, Csellengő édes álmot küldött a gyerekeknek, hogy megköszönje jóságukat és önzetlenségüket. A Mikulás ezalatt házról házra járt, és egy idő után meglepetten látta, hogy a kis csomagolótasakok már ott sorakoznak az ajtók előtt. Neki csupán bele kellett helyeznie az ajándékokat, és továbbindulhatott. Könnyek szöktek a szemébe a meghatottságtól.

– Köszönöm, drága gyerekek – suttogta. – ti vagytok az én ajándékom.

Csellengő pedig mosolyogva figyelte a csillagos égből, ahogy a Mikulás szánja könnyedén és vidáman repült tovább, tele szeretettel és segítséggel. Így esett, hogy a Mikulás nemcsak ajándékokat adott, hanem kapott is egy különleges ajándékot: a gyerekek meleg szívű, kedves segítségét.