Mókus Matyi és a muffin

Mókus Matyi és a muffin.

Mókus Matyi és a muffin

A legifjabb Templomközi Szigfrid még nem volt pék, de tetszett neki az ötlet, hogy az lehet. Csak tanulnia kell. Torták és péksütemények, kenyerek és sütemények

 -a legjobb dolgok a kemencében születnek!

Szigfrid nagyapó mindig azt mondta - a sütéshez türelem, fegyelem és ügyes kezek kellenek!

És milyen igaza volt.

Szigfrid legjobb barátja Mókus Matyi, eltökélt szándéka volt, hogy pék inas legyen. A legjobbtól tanult. Matyi valami szépet akart készíteni, valami olyasmit, amivel végre visszafizeti Templomközi Szigfrid pék mesternek azt a sok finomságot, amit a pékség megnyitása óta minden este beletett egy nagy kosárba és a magányos cédrusfa alá tette. 

Matyinak minden alapanyagot meg kellett tanulnia, hogy csukott szemmel is fel tudja majd ismerni. Először is a száraz hozzávalók: liszt, cukor, só, sütőpor, szódabikarbóna, búzacsíra és a kakaó port. Ha tudna olvasni, sokkal könnyebb lenne kitalálni, hogy melyik a liszt és melyik a porcukor Ah, mennyivel könnyebb lenne, ha tudnék olvasni – siránkozott hangosan. 

Letörölte a könnyeit, megrázta magát, újra és újra neki rugaszkodott és mondogatta – -ez a liszt, ez a cukor- liszt, cukor, - cukor, liszt. A folyékony hozzávalók sokkal egyszerűbbek, a tejet, tojást és vajat könnyű volt megjegyezni.

Azon törte mókus buksiját, hogy könnyíthetné meg a konyhai dolgozok munkáját.

-Miért nem rakunk mindent átlátszó edénybe? Szerintem sokkal könnyebb, ha látod, mit keresel - mondta hangosan.

Kicsi mancsaival óvatosan egy keverőtálat tett az előkészítő asztalra. Keverőkanalat és mérőpoharat is. Majd odament az ajtó melletti fogashoz, leemelt egy hófehér kötényt. Gyorsan belebújt. Buksijára hófehér pék sapkát húzott, bedugta a fülét, és nekilátott a munkának. Amikor már biztosan és tévedés nélkül tudta az alapanyagokat, elkezdhette a pite elkészítését.

Az első próbálkozása kudarcba fulladt, mert nem látta, hogy a sütő be sem volt kapcsolva. Eltartott egy ideig, de végül sikerült megtalálnia a megfelelő tekerőgombot a sütő előmelegítéséhez. Miért olyan bonyolult itt minden?

El kellett ismernie, hogy nem is olyan könnyű az inas élet. A morzsa még mindig kemény és sűrű volt, a tojáshéj a tésztába ragadt, a vaníliarúd pedig szálkás és száraz. Egész éjjel a konyhában szorgoskodott. Különböző recepteket tesztelt, szóról szóra mindent a leírtak alapján készített, megkóstolta a kész pitéket, hogy tanulmányozta az ízeket és a fejlődést. Megállás nélkül dolgozott (persze azt a néhány rövid, négyórás szunyókálást nem számítva). De valahányszor arra gondolt, hogy feladja, mindig eszébe jutott az a számtalan, fáradhatatlan óra, amit a Szigfrid pék mester azzal töltött, hogy a fémdobozt minden este megtöltse.

Matyi tudta, hogy csak kemény munkával és tanulással hálálhatja meg a sok finomságot. Csak hogy egy valamire nem gondolt! Ki mosogatja el a rengeteg edényt, amit használt. Kulcs kattant a zárban, és mielőtt az ajtó kinyílt Matyi jobbnak látta ha távozik.

Ekkor belépett a konyhába Templomközi Szigfrid pék mester, meglátta az előkészítő asztalt és sokkot kapott. A konyhája romokban hevert. Sütőlapok, muffin sütők és keverőtálak hevertek mindenfelé. A mérőpoharak és tárolóedények a munkaasztalon. Mindent de mindent liszt borított, mintha robbantottak volna.

Óvatosan lépett át a földön heverő anyagokom, cipője minden lépésnél a tészta masszába ragadt. Tanácstalanul, céltalanul nézett szét, el sem tudta képzelni, hogy ki tehette és mikor történhetett, de ekkor meglátta a bejárathoz vezető vörös lábnyomot a lisztes padlón. Kinyitotta az ajtót. Semmi. Hála istennek.

Letérdelt, ujjával megérintette a vörös foltot, és megszagolta.

- Oh ez csak meggy és nem vér – mormolta hangosan. Nincs vér, nincs bűntény.

-Vagy mégis?

-Betörni egy pékségbe nagyon rossz dolog! Kosz, rendetlenség, a falakon különböző színű tészták lógtak.

-Ki tette ezt? Ki tehette ezt?

Szomorú szívvel öltözött át, hogy eltakarítsa a romokat. A munkaasztalok tisztításával kezdte. A hetedik és egyben utolsón egy tányér muffint talált és az asztal bal sarkában egy írást:

Köszönöm

Mókus Matyi nem tudta eldönteni, hogy muffin volt-e a megfelelő választás? Vajon Szigfrid mester tudni fogja, hogy a sütemény tőle származik?

-Lehet többször kellett volna próbálkoznom? - gondolkodott.

-Talán mérges lesz a mester, hogy nem takarított ki maga után?

-Mi lesz, ha soha többé nem engedik be a pékségbe? Izgatottan ült le egy tölgyfa tövébe és azt kívánta bárcsak megállna az idő. De tudta, hogy ez nem lehetséges. 

Már sötétedett, haza kell indulnia. A pékség előtt haladt és félt, mi lesz, ha találkozik Szigfrid mesterrel. Szerencsére az utca üres volt. Az üzlethez érve belesett az ablakon. Szájára tette a mancsát, hogy tompitani tudja a hangját, ha esetleg kiabálna.

Eközben Szigfrid pék takarította az edényeket, az evőeszközöket és a sütök belsőjét. Nagyon elfáradt, nyuszi években mérve is idősödő volt. Leült, megpihent, ekkor eszébe jutott a tányérnyi muffin. Odacsoszogott az asztalhoz, levett egy nagy csészét, készített egy nagy adag forró csokit. Leült, kíváncsian letört egy apró muffindarabot. 

-Oh édes nyuszifül, ez meg mi? - mondta hangosan.

Kétségtelenül ez volt a legrosszabb dolog, amit valaha kóstolt. Borzalmas!

-A szemétbe... nos, ezt még gyakorolnia kell bárki is sütötte. 

Aznap éjjel Mókus Matyi nem tudott aludni, csak forgolódott. Azon gondolkodott mi lesz, ha kiderül, hogy ő volt a „konyhai merénylő”. Talán soha többé nem fog teli kosarat hagyni a fa tövében.

Másnap este izgatottan figyelte az odú alatti kis padot. Könny szökött a szemébe amikor meglátta a teli kosár péksüteményt. Óvatosan felemelte a kosár fedelet, látta, hogy a Pék ismét megtöltötte neki

Szárnyalt a boldogságtól.