Mozi

Mozi.

Egy vasárnapi napon, mikor is Anya és Zsolti hivatalosak voltak délután Zsolti csoporttársának szülinapi bulijára, Apa úgy döntött, addig ő meg Kriszti elmennek moziba, és közösen megnézik a Pinocchio című mesefilmet.

Apa ekkor még nem tudta, hogy mire vállalkozott, mert még vidáman dudorászott magában míg készülődött a moziba lányával, pedig már voltak előjelei annak, hogy ez nem lesz egy könnyű menet. Mert mikor közölte kislányával, hogy elmennek moziba, Kriszti szokásához híven azonnal magasabb fokozatba helyezte magát. Ez azt jelentette, hogy már az ajtóban állt rángatva a kilincset, és aggódó hangon kérdezgette az apját, hogy készen van-e már, nehogy elkéssenek a filmről, mert még jegyet kell venni, na meg édességet, meg egy kis rágcsát, ja és üdítőt!

Apa próbálta nyugtatgatni a kislányát, mondván neki, hogy a mozi nincs mesze, és sétálva kényelmesen időben oda fognak érni. Valóban kellő időben ott voltak a moziban. Apa megkérdezte Krisztit, hogy jó-e, ha az első sorok valamelyikébe vesz jegyet és a szélére. Mert ha netalántán ki kell menniük a WC-re, ne kelljen mindenki előtt végig ballagni, hogy ki jussanak a sorból onnan, ahol ülnek.

Persze Kriszti kikérte magának: ő már nem baba és végig tud ülni egy mozifilmet! Apának voltak fenntartásai ezzel kapcsolatban, de látva kislánya arcán a sértődöttséget, csak annyit mondott – renden, de az ösztöne na meg a tapasztalata azt sugallta neki, hogy valószínűleg nem ez fog történni. Végül is elfoglalták a helyüket és várták filmet. Kriszti izgatottan kérdezte apát – mikor kezdik már? De ahogy ezt mondta elkezdődött az előadás, elsötétedett a nézőtér.

– Na végre! - mondta Kriszti, és rögtön feltérdelt a székére, természetesen háttal a mozivászonnak, és elkezdte bámulni a mögöttük ülőket. Mire Apa azt kérdezte:

– Mit csinálsz?

– Hát körül nézek – válaszolt Kriszti.

– Ne körül nézz, hanem nézd a filmet - mordult rá Apa. 

– De már láttam – mondta nagy nyugalommal erre Kriszti, – a tévében sokszor adták. Ott néztük meg Zsoltival.

Apa úgy érezte, hogy most nagyon jól jönne neki egy igen gyorsan ható, erős nyugtató, de nem volt. Így csak a szemeit forgatta idegességében.

– Akkor is ülj le, és nézzed, ha már eljöttünk - mondta végül.

Kriszti nagy nehezen visszaült, de rögtön kérdezett egy olyat az apjától, hogy szegénynek azonnal a torkán akadt az éppen a szájában levő kukorica. A kérdés pedig így szólt:

– Apa! Pinocchio milyen fából készült?

Apa erre azonnal kiköpte a szájában levő pattogatott kukoricát. Még szerencse, hogy csak pár darabért kellett elnézést kérnie az előtte ülőtől, ami annak a nyakába ment, s közben az futott át az agyán, hogy most mi a csudát mondjon lányának. De ebben a pillanatban egy remek mentő ötlete támadt ezért így válaszol Krisztinek:

– Majd megkérdezzük otthon Anyát, mivel ő dolgozik a környezetvédelemnél, így biztosan tudja.

"Legalább is remélem", gondolta magában Apa, aki most nagyon büszke volt magára, mivel ilyen remek választ adott a lánya kérdésére, és ha nem lettek volna sokan a moziban, akkor biztosan még  vállon is veregette volna magát. A biztonság kedvéért, azért úgy tett, mint akit nagyon érdekel a film, bízván benne, ha Kriszti látja, hogy mennyire érdekli őt a mese, talán nem nyaggatja további kérdésekkel.

Krisztit nem nagyon elégítette ki a válasz, de látta Apját, amint az odaadóan nézi a filmet. "Szerintem csak úgy csinál, mintha érdekelné", gondolta magában Kriszti, de végül is úgy döntött, hadd nézze Apja a Pinocchiót, mert ahogy bámulja, talán mégis lehet, hogy nem látta, vélekedett Kriszti. Közben  elgondolkozott azon, hogy vajon Apa milyen filmeket nézhetett gyerekkorában, hogy nem látta a Pinocchiót. Aztán arra ébredt, hogy Apa keltegeti

– Kriszti gyere megyünk haza, vége van a mozinak. Belealudtál egy kicsit.

Apa megfogta kislánya kezét, és elindultak ki a moziból. Kriszti még azért megkérdezte apát:

– Miért volt Pinocchión fehér kesztyű?

– Mert nem volt barna!

– Ja, !értem - mondta Kriszti, és elkezdte számolni hazafelé az úton a lépéseit:

– 1, 2, 3, 7, 9, 4.