Nádi Sás, a tavimanó kalandjai: Úton a tenger felé 2

Nádi Sás, a tavimanó kalandjai: Úton a tenger felé 2.

A róka és a tavimanó a történtek után az egész délutánt új rejtekhelyek keresésével töltötték. Estére már négy olyan helyről tudtak, amiket naponta változtathatnak majd és tökéletesen elrejti őket.

A vitorlás ez idő tájt lassulni kezdett, és nemsokára megállt.

– Lehorgonyoztunk és halászni fogunk – közölte a rókával Nádi Sás.

És valóban így történt. A Pipacssziget partjainál a halászok az élelmiszerszállító hajót a többi vitorlással együtt a tengerfenékhez rögzítették. Ezután hatalmas halászhálóikat a tengerbe dobták, és így várakoztak és reménykedtek a sikerben.

A hajók egész éjszaka lehorgonyozva álltak, a halászok pedig néhány óránként ellenőrizték a hálókat, hogy fennakadt–e bennük valami. Azonban akárhányszor visszahúzták őket a fedélzetre, mindig üresek voltak. A kapitánynak már ekkor kezdett gyanússá válni valami, a halászoknak mégsem mondott semmit sem. A halászat pedig folytatódott.

Másnap néhány hajó északnak, míg a többi nyugatnak tartott. Csak ebbe a két irányba tudtak közlekedni, hiszen keletre a Pipacssziget végtelennek tűnő homokpartjai, míg délre a Pikkely–tengerre vezető Zöldhínár–szoros terült el. Mindegyik hajó kapitánya úgy gondolta, hogy az lesz a legokosabb, ha szétválnak útjaik. Így nagyobb lesz az esélye a sikeres fogásnak.

Az élelmiszerszállító hajó északnak vette az irányt és minden nap egy újabb helyen kötött ki halászni. Eltelt egy hét, két hét, és az északnak induló hajók egyik helyen sem tudtak a rákokon vagy apróbb kagylókon kívül mást kihalászni. Amikor letelt az idő, visszatértek a Pipacssziget partjai mellé, hogy ott várják be a nyugaton halászó vitorlásokat.

Néhány nap elteltével a többi hajó is megérkezett, azonban egyik sem járt sikerrel. A hálókon a sokszori próbálkozás ellenére csak apróbb rákok, kagylók, tengeri csillagok vagy egyéb kisebb tengeri lények akadtak fenn. Halat azonban egyik hálóban sem láttak a legénység tagjai. A kezdeti kétségbeesést a kapitányok szavai váltották fel, akik a környező szigeteken lakó manókat kezdték el okolni a halhiány miatt.

– Szerintem az lesz a legjobb, ha sorban végig járjuk a közeli szigeteket és visszaköveteljük a halakat, amiket megérdemlünk – érvelt az élelmiszerszállító hajó fedélzetén az egyik apróbb vitorlás kapitánya.

Ahogyan a hajó gyomrába leszűrődő hangokból azt már Nádi Sás és Cickafark is tudta, úgy a legénység összes tagja is tisztában volt vele, mit jelent, ha idén nyáron üres kézzel térnek haza a halászok. Nádi Sás még kicsi manó korából hallott olyan történeteket az öreg tavimanóktól, hogy voltak olyan idők, amikor a halászok nagyon kevés vagy alig néhány hallal tértek haza. Arra azonban még sosem volt példa, hogy egy pici halraj sem úszkált volna a hatalmas Pikkely–tengerben.

– Valaki biztosan ellopta vagy elpusztította őket – jelentette ki magabiztosan Nádi Sás.

– Inkább ellopta – mondta a róka, miközben a hajó oldalán található egyik üvegablakon át leskelődött, egyik mancsával egy távcsövet tartva a szeme elé –, mivel teljesen tiszta volt a tenger vize. A halakat elpusztítani pedig csak valami mérgező folyadékkal lehetett volna, aminek később megmaradt volna a nyoma.

–Nézd meg te is – nyújtotta oda a távcsövet Cickafark a tavimanónak, aki először meg sem tudott szólalni a csodálkozástól. El sem tudta képzelni, honnan szerzett a róka egy ilyen eszközt. Kérdezni azonban nem mert, de úgy gondolta, annak is eljön még az ideje.

A tenger vize valóban patyolattiszta volt, amire a fedélzeten üldögélő kapitány is felfigyelt már. Így nem maradt más hátra, mint az, hogy körbejárva a környező szigeteket a tavimanók kiderítsék, ki lophatta el a halakat.

A legénység eldöntötte, hogy első állomásuk Pipacssziget lesz, mivel ez helyezkedett el a legközelebb a hajókhoz. Mindezt a két potyautas a fedélzetről leszűrődő néhány szóból vette ki, amikor az élelmiszerszállító hajón összegyűlt kapitányok arról vitatkoztak, melyik szigetre menjenek először.

– Nem lesz abból baj, ha odamegyünk egy egész hajóhaddal, és számon kérjük a királyon, miért lopta el a halakat a tengerből? – kérdezte Cickafark aggódva, aki legszívesebben már újra a többi rókával lett volna e helyett a buta, fafejű manóbanda helyett.

– De, lesz – húzta el a száját Nádi Sás. –Ezért fogunk mi is velük tartani, amikor kikötünk valahol.

A róka egy pillanatra meglepődve nézett útitársára, aztán bólintott. Elkezdte ő is megérteni, miért nem fogadják be a többiek Nádi Sást maguk közé. Mert ő is legalább annyira ért a ravasz, furfangos tervek kitalálásához, mint egy róka. Nem pedig, mint egy tavimanó…