Nádi Sás, a tavimanó kalandjai: Befejező rész Ki lopta el a halakat?

Nádi Sás, a tavimanó kalandjai: Befejező rész Ki lopta el a halakat?.

A Nap már nyugovóra tért, mire Nádi Sás, a szigetek követei és az élelmiszerszállító hajó kapitánya visszaértek a hajóhoz, amik időközben a város falain kívülre kerültek. Mindannyian fáradtak és elcsigázottak voltak. Pénzvároson kívül ugyanis közel s távol sem volt másik hely a Pikkely–tengeren, ahová tovább mehettek volna. A szigeteken pedig egyik manótörzset sem hibáztathattak a halhiány miatt.

– Hiba volt visszautasítani az uzsonnameghívást – nézett szigorúan Nádi Sásra az élelmiszerszállító hajó kapitánya, aki a többi követtől szerzett tudomást a palotában történtekről.    

– Lehet, de talán jobb is így – felelte elgondolkozva a pipacskalapot viselő álszakállas tavimanó.

A kapitány egy ideig kérdőn nézett Nádi Sásra, majd amikor választ nem kapott, ismét ő kezdett el beszélni magához intve a legénység tagjait is.

– Ma vagy holnap újra be kell jutnunk a városba – mondta a kapitány. Itt egy pillanatnyi szünetet tartott, majd szétnézve a köré gyűlt tömegen így folytatta: – Ha ezen a szigeten nem találjuk meg a halakat, akkor a többin kell keresni azokat. Üres kézzel vagy eredmény nélkül azonban egyikünk sem térhet haza. Megértettétek? – kérdezte szigorúan a körülötte állóktól.

Mindenki egyetértően bólogatott, a kapitány pedig elégedetten távozott a kabinjába a követek társaságában. Amikor mindannyian bezsúfolódtak az apró helyiségbe, elkezdődhetett a tervezés.

Az egyik fiókból egy hatalmas térkép került elő, rajta a Kristály–tóval és a Pikkely–tengerbe vezető Zöldhínár–szorossal. Minden sziget részletesen meg volt rajzolva a papíron, és az utcákon kívül, a házakat, a csatornákat és a bejáratokat is feltüntették rajta. A kapitány hosszú ideig nézte a térképet, mire rábukkant arra, amit keresett.

– Áhhá, ez lesz az! –kiáltott fel örömében. – Jól emlékeztem, hogy a szigetnek ezen a részén – bökött ismét a térképre – van egy titkos bejárat, ahol könnyedén visszamehetünk a városba. Ez egy alagútrendszer, ami behálózza nemcsak Pénzvárost, hanem az egész Pikkely–tengert. Még amikor a manótörzsek együtt éltek, akkor kezdte el kiépíteni egy nagyobb csapat gonosz manó – magyarázta a kapitány.

Nádi Sás elgondolkodva nézett a többiekre, hogy vajon ők mennyit tudtak erről, és vajon még most is léteznek–e ilyen manók. Vagyis kalózok. Vagy csak gyerekként hitt bennük, hogy bármikor felbukkanhatnak hajóikkal a Kristály–tavon.

– Hol van a pénzvárosi követ? – kérdezte hirtelen Cickafark.

Mindenki egyszerre nézett a rókára, akinek mindig gyorsabban járt az esze, mint a többieknek. Az ajtón ekkor Nádi Sás olyan gyorsan rohant ki, hogy a követeknek még pislogni sem volt idejük. A következő pillanatban az álruhás manó visszatért a kabinba maga előtt tolva egy összekötözött kezű idegent.

– Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek Pénzlevelű Pileát, a pénzvárosi követet, aki észrevétlenül jött fel a hajónkra, hogy aztán kihallgassa a beszélgetésünket – mondta Nádi Sás, még mindig erősen szorítva magához a manót, nehogy megszökjön.

– Ez nem igaz! Aljas hazugság! – tiltakozott a fogoly. – Engem a király küldött, mint követet, hogy veletek tartsak.

– És kémkedj utánunk – lépett Pénzlevelű Pilea elé Cickafark, mérgesen nézve az elkapott manóra.

A pénzvárosi manó erre már nem felelt semmit sem, hanem összeszorította a száját, ezzel is jelezve, hogy ő bizony ennél többet nem fog mondani. A kapitány is tisztában volt vele, hogy a pénzvárosi manó nem lesz bőbeszédű, éppen ezért behozatott néhány jó hosszú kötelet a kabinjába, amivel megkötöztette. A többi követet pedig kiküldte az ajtón.

– Most szépen beszélgetni fogunk – mondta a kapitány, és járkálni kezdett az apró helyiségben.

Nádi Sás és a többi manó néhány hordón és fadobozon üldögélve várták, hogy mire jut a kapitány. Egy jó időn keresztül semmi sem történt, csak a legénység egyik tagját látták, ahogyan bead valamit a kabinba, majd sietve távozik. Ezután már nem kellett sok idő ahhoz, hogy a kapitány mindent tudjon az elveszett halakról. Miután végzett, győzedelmes arccal lépett ki a kabin ajtaján, majd utasításokat kezdett el osztogatni, hogy ki mit csináljon.

A Nap még lassan nyújtóztatta sugarait, és a reggel harmatos csendje hevert még a városon, amikor a Játékvárosban kapott keskeny vitorlás Pénzváros titkos bejárata felé vette az irányt. A hajó lassan suhant a tengeren, fedélzetén az élelmiszerszállító hajó kapitányával, a rókával és négy sziget követével. A pénzvárosi manót a legénység gondjaira bízták, akik felváltva őrizték, nehogy megszökjön. Az élelmiszerszállító hajót pedig eközben a város egyik elhagyatottabb része felé irányították, ahol egy barlangban elrejtették a kíváncsi tekintetek elől.

A vékony vitorlás eközben szinte hangtalanul szelte a habokat. Minden feltűnés nélkül fordult be a sziget alatt húzódó alagútrendszerbe. A nagy feketeségben a hajó utasai néhány percig nem láttak szinte semmit sem, egy idő után azonban a szemük hozzászokott a sötéthez.

A vitorlát bevonták és az evezőkkel lassan elindultak a végtelennek tűnő járatban. Az út hosszú ideig egyenesen haladt a sziget belseje felé, minden elágazás nélkül. A manók egy apró lámpással próbáltak világítani, hogy lássák, milyen messze húzódnak egymástól a sziklafalak és merre irányítsák a hajót.

Hosszú időn keresztül csak a víz halk csobbanását lehetett hallani, ahogyan a lapátok a tengerbe merültek, egyre előrébb hajtva a vitorlást. Egy idő után azonban a manók halk neszre lettek figyelmesek. A hajó előtt az alagút két részre ágazott, utasai azonban nem tudták, merre folytassák útjukat. Az előbbi halk hangok egyre jobban felerősödtek, a beszédből azonban egy szót sem lehetett kivenni.

– Szerintem válasszuk a jobb oldali járatot – súgta Nádi Sás.

A többiek bólintottak, bár ők sem voltak biztosabbak benne, hogy a hangok melyik irányból jöhettek. A vitorlás ezután jobbra kezdett tartani. Ismét mindenki evezni kezdett. Még akkor is, amikor az egyre erősödő fényben már egyikőjük sem látott tisztán. Annyit azonban észrevettek, hogy a szűk folyosó egy nagyobb teremszerű helyre vezetett.