Ne ítélj! (Szerző: Sarok Anetta)

Ne ítélj! (Szerző: Sarok Anetta).

            Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy fehér birkanyáj. Az otthonuk a vadon volt. Járták a végtelen pusztákat, mindenhol egy kicsit legelészve. Jó vidéken éltek, farkasoktól vagy egyéb ragadozóktól nem kellett tartaniuk. Boldogok voltak: olyan életük volt, amiről a legtöbb karámba zárt bárány csak álmodott.

            Egyik nap egy pusztán legelésztek. Egyszer csak megláttak egy másik bárányt. Még messze volt, alig lehetett látni, mégis furcsának tűnt. Az összes bárány az ismeretlent bámulta, aki feléjük tartott. Hirtelen ott termett, és mindenki teljesen megdöbbent. Ez az állat tetőtől talpig fekete volt. Arrébb futottak, mert sosem találkoztak még ilyen báránnyal.

            „Ne féljetek tőlem! Csak a színem más, de ugyanolyan vagyok, mint ti!” – mondta. A fehérek körbevették, úgy, hogy a fiatal fekete bárány megijedt, mivel mindegyik bárány gonoszan méregette.

            Az egyik idősebb megszólalt:

            – Én már láttam ilyen bárányokat. A birkafaj szégyenei! Nincs ilyen gyönyörű fehér gyapjuk, helyette sötét fejük és sötét bundájuk van. Nem hagyhatjuk, hogy tovább szégyenítsen minket! Meg kell szabadulnunk tőle!

            A többiek ezt mind helyeselték. Őrizetbe vették, majd elindultak vele a nagy sziklához, hogy sorsához méltóan bezárják egy ottani barlangba, nehogy valaki meglássa a faj szégyenét. Szegény bari hiába magyarázta, hogy ő nem tett semmi rosszat, és nem is fog, a többiek mintha ezt meg sem hallották volna.

            A harmadik napon elérték a sziklát. A nyáj minden tagja kísérte felfelé a szerencsétlen báránykát. Egyszer csak nagy kiabálás támadt: „Egy kisbárány mindjárt leesik!” Senki nem mert a szikla széléhez menni, hiszen instabil volt. De a fekete bárány egyedül odaszaladt és megmentette. Mindenki elismeréssel nézett rá.

            Innentől kezdve már úgy bántak vele, mint a nyáj teljes értékű tagjával. Változtak és nem ítéltek el többé senkit kinézet, esetleg származás alapján.