Nóri, Kristóf és a Varázspálca - 1. rész: Nóri és Kristóf Szigligeten

Nóri, Kristóf és a Varázspálca - 1. rész: Nóri és Kristóf Szigligeten.

A Nap fényesen és ragyogón sütött be a padlás ablakán. Megvilágította az ikreket, akik egy hatalmas papírdoboz mélyén turkáltak.

Balatonlellén voltak éppen, a nagyiék partmenti háza minden napra tartogatott valami felfedeznivalót. A kétszintes épület fehér falaival minden nyáron szeretettel várta a gyerekeket, a tetőablak lelkesen engedte rájuk a napsugarakat.

– Mennyi régi holmija van a nagymamának! – kiáltotta Nóri, és felpróbált egy tollas kalapot.

Hosszú, barna haja hullámosan kandikált ki a fejfedő alól, s mielőtt a tükör elé lépett volna, leporolta a farmerja térdét.

– Nézd, a nagypapa pipája! – mutatta neki Kristóf, és játékból pöfékelni kezdett vele.

Megigazította magán csíkos pólóját, s homlokába lógó gesztenyeszín haja alatt összevonta a szemöldökét. Nagyot nevettek magukon.

Ahogy kutattak, a kisfiú talált egy hosszú, fekete fabotot. A magasba emelte, mire vakító fénycsóva tört elő a kérge alól.

– Mi a csoda lehet ez? – kérdezte suttogva Nóri.

– Nem tudom! – felelte Kristóf.

A pálca hosszú volt, az egyik vége csúcsos, s úgy ragyogott, mint a gyémánt.

– Talán egy varázspálca! – találgatta a kislány, és félőn távolabb húzódott.

– Akkor kívánjunk valamit! – lendítette meg karját az öccse, de nem történt semmi.

– Mondani is kell, amit akarsz, nem csak hadonászni! – okoskodott Nóri, és kikapta a pálcát Kristóf kezéből.

– Na jó, de mit kívánjunk?

– Megvan! – mosolyodott el a kislány. – Azt, hogy teremjen itt száz adag csokifagyi!

Miközben kimondta a varázsszavakat, legyintett is egyet. A pálcából még erősebb fénysugár lövellt a plafon felé, ezért az ikrek eltakarták a szemüket. Mire levették a kezüket, a padlás telis–tele lett csokoládéfagylalttal!

– Ez az! – kiáltották egyszerre, és vadul nekiláttak a nyalakodásnak.

Alig félórányi majszolgatás után máris degeszre tömték a pocakjukat, de a fagyiból még alig fogyott.

– Mit tegyünk? A nagymama nem láthatja meg, mekkora koszt csináltunk! – biggyesztette le Nóri a száját.

– Egyet se félj! – vette vissza Kristóf a pálcát, és egyetlen suhintással eltüntette az összes édességet.

Nóri felállt, miközben fagyibajszát letörölte a szájáról.

– Most mit varázsoljunk? – kérdezte.

Kristóf kinézett az ablakon. A távolban meglátta, ahogy egy hőlégballon éppen kiemelkedik a szemközti hegyek közül.

– Gyere! – kiáltott fel, és izgatottan megfogta Nóri kezét. – Azt kívánom, hogy legyünk a hőlégballonban!

Egy szempillantással később már ott álltak a kosárban. A pálca segítségével bejárták a Balaton teljes déli és északi partját.

Fentről látták a Tihanyi apátságot, a Kőröshegyi–völgyhidat és a siófoki óriáskereket is.

– Szálljunk le a Szigligeti várnál! – mutatott Nóri a hegytető felé, ahol egy régi várrom állt hívogatón.

Egy laposabb részen sikerült landolniuk, és felsétáltak a várhoz az előttük magasodó lépcsőn. Rácsodálkoztak a régi konyhára, a szobákra, a ruhákra. Kristóf sok időt töltött a fegyverteremben, s még a börtönbe is bekukucskáltak. Bejárták az egész várat, párkányáról sokáig csodálták a kilátást. A téglákon ülve fagyit és üdítőt varázsoltak maguknak uzsonnára.

Mire végeztek, esteledni kezdett.

– Mostmár menjünk haza! A nagymama biztosan aggódik! – kérte Nóri, és visszaugrott a kosárba.

– Rendben! – suhintott Kristóf a pálcával, és hazavarázsolta magukat.

A nagyi éppen a kertben gyomlált, így nem vette észre az udvarban leszálló hőlégballont, amit Kristóf egyetlen kézlegyintéssel visszaküldött oda, ahonnan jött.

Az ikrek este fáradtan dőltek az ágyba, és még sokáig beszélgettek az átélt kalandokról. A varázspálca fénye kihúnyt, ő is pihenni tért az asztalon. Mire pedig minden csillag megjelent az égen, már mind mélyen aludtak.