Nóri, Kristóf és a Varázspálca - 6. rész: Időutazás

Nóri, Kristóf és a Varázspálca - 6. rész: Időutazás.

A nyár legforróbb napján Nóri és Kristóf nyakig merült a Balatonba. Reggel óta a parton voltak, néha frizbiztek, labdáztak a vízben.

Rengeteg ember fürdött, vízibiciklizett, vagy egyszerűen csak pancsolt mellettük. A tó közepén hatalmas kirándulóhajók úsztak, s néha egy–egy motorcsónak is elhúzott, fürge hullámokat küldve a part felé. A távolban sejtelmesen, párába burkolózva állt a Tihanyi apátság, Balatonboglár felől pedig látni lehetett a Gömbkilátó semmihez sem hasonlító gömbketrecét.

– Mit szólnál egy kis fagyihoz? – kérdezte Nóri, és elindult a fűre terített pléd felé.

A hűtőtáskában két jégkrém lapult, amit még a nagymama tett el nekik indulás előtt.

Kényelmesen elnyalogatták, míg száradtak a napon.

– Holnap vége a nyaralásnak – szomorodott el Kristóf. – Úgy szeretnék még maradni!

– Én is! – tromfolt rá Nóri. – Emlékszel, milyen jó volt a múlt heti kirándulás Veszprémben? Megnéztük a várat, az állatkertet... az oroszlán majdnem leharapta a fejedet!

Mindketten felnevettek, és mosollyal a szájukon lefeküdtek napozni. Kémlelték a kék égen a sirályokat, miközben hallották, ahogy a távolban felzúg egy helikopter.

– De jó lenne, ha az időt is úgy lehetne forgatni, mint a homokot a fogmosó órában! – sóhajtotta Nóri, és a feje alá tette a kezeit.

– A homokórában? – kérdezte lassan Kristóf, és egy őrült ötlet jutott az eszébe. – Hová mennél legszívesebben, ha lehetne?

– Nem is tudom – mélázott a kislány, és várt pár másodpercet, mielőtt válaszolt volna. – Azt hiszem, a jövőbe mennék. Szívesen megnézném, milyen lesz Balatonlelle 100 év múlva.

Kristóf óvatosan, lassan elővette a varázspálcát. Közel hajolt hozzá, és megfogva Nóri kezét, halkan rálehelte a varázsigét.

– Azt kívánom, legyünk pontosan itt, de 100 évvel később!

Egy szempillantás múlva hatalmas zaj csapott le rájuk. Ugyanott álltak, ahol 2022–ben feküdtek, mégsem volt semmi ugyanolyan.

A fejük felett több szintben, de szép, katonás rendben repülő autók és buszok szálltak. A füves part, a lombos fák eltűntek, helyettük mozgójárdákon állt sok–sok ember, így utazva egyik helyről a másikra.

Fura ruhákat viseltek, szürke, csillogó, napfényvisszaverő kezeslábasokat. S bár tombolt a nyár, ők mégis tetőtől talpig be voltak bugyolálva.

Az ikrek azt sem tudták, hová kapják a fejüket. A tó felé bámultak, de a helyén hatalmas, égig érő felhőkarcolókat láttak csak. A mozgójárdák között beton, beton volt mindenhol, amin légdeszkás emberek suhantak tova.

– Mi történt itt? – kérdezte Nóri, és szorosan Kristófba kapaszkodott.

– Fogalmam sincs! – válaszolta a fiú szájtátva. – De azt hiszem, ez fantasztikus!

– Fantasztikus?! – nézett rá a nővére. – Tudod te, mit beszélsz? Itt állok egy szál fürdőruhában, és érzem, ahogy a nap égeti a bőröm! A gyönyörű Balatonból semmi sincs, fák híján pedig alig van oxigén! Mi ebben a fantasztikus?   

– Kik vagytok, és mit kerestek itt? – kérdezte egy légdeszkás rendőr, aki megállva mellettük, leugrott a járművéről. – Nem tudjátok talán, hogy a 2050./25. számú törvény szerint tilos idekint megfelelő védőöltözet nélkül tartózkodni?!

– Bo... bocsánat, nem vagyunk idevalósiak! – szabadkozott Kristóf, és hátrált egy lépést.

– Sajnálom, ez nem mentség! – tette csípőre kezét a rendőr. – Most velem kell jönnötök! Kaptok ruhát, és a rendőrfőnök majd eldönti, mi legyen a büntetésetek!

– Öcsi, húzzunk innen, de azonnal! – nézett Nóri kétségbeesetten Kristófra, és kikapta kezéből a pálcát.

Gyorsan elhadarta a varázsigét.

– Azt kívánom, azonnal legyünk ott és akkor, ahonnan és amikor indultunk!

Mire a rendőr rájuk tehette volna a bilincset, csak hűlt helyüket találta.

Az ikrek hazasiettek a nagyihoz, hogy kipihenjék az ijedtséget. Este pedig, elalvás előtt még azon tanakodtak, vajon tényleg olyan lesz–e a jövő, mint amilyennek látták. Szerintetek?